PANAMA-CSATORNA

PANAMA-CSATORNA

1914. augusztus 15-én adták át a forgalomnak a Föld egyik legjelentősebb mesterséges vízi útvonalát, a Csendes-óceánt a Karib-tengerrel összekötő Panama-csatornát. A keskeny közép-amerikai földszorost átszelő 77 kilométeres vízi útvonal megnyitása után a hajók a kockázatos Magellán-szoros helyett egy kényelmesebb utat választhattak, ezen áthaladva pedig több mint 10 000 kilométeres utat spóroltak meg.

Kezdeti tervek…
A Panamai-földszoros átvágásának gondolata nem sokkal azután született meg, hogy Vasco Nunez de Balboa spanyol felfedező a 15. században először jutott el, szárazföldön a panamai őserdőn keresztül a Csendes-óceán partvidékére. A tengerész ezt úgy oldotta meg, hogy szétszereltette, majd újból összerakatta a hajóját. Nyilvánvaló, hogy ez a módszer a gyakorlatban nem használható, ezért a tengerészeknek több mint tízezer kilométert kellett hajózniuk, hogy elérjék a tőlük 80 kilométerre fekvő másik tengerpartot.
Csatorna terve először V. Károly német-római császár és spanyol király (ur. 1519-1556) elképzelése volt, aki az építkezést elsősorban a mexikói arany gyorsabb szállítása miatt tartotta szükségesnek. Azonban Károlynak később a franciák és a protestantizmus elleni küzdelem kötötte le a figyelmét, a terv spanyol részről többé nem merült fel.
Az 1690-es évek végén a skótok tettek egy bátortalan kísérletet a Panamai-földszoros megszerzésére, ám a spanyol flotta megjelenése távozásra késztette őket.
Az spanyol hódítókat a Simón Bolívar vezette felkelés űzte el a földszorosról, mely 1819 után a független Kolumbia része lett.
Szuezi-csatorna sikeres megépítése után az önbizalomtól lelkes franciák nemzetközi társaságot: “Óceánközi csatorna-társaság” hoztak létre ((“La Société internationale du Canal interocéanique” ) a csatorna megvalósítására.
A tervezők a vízi útvonalat a két tenger közötti legrövidebb szakaszon, a tengerszint magasságában képzelték el, úgy, hogy az útvonal lehető legnagyobb része az édesvízű Gatún-tavon haladjon keresztül.
A Szuezzel ellentétben Panama-csatorna építéséhez hatalmas mennyiségű sziklát kellett kifejteni, miközben a 9 méter mély és 26 méter szélesre tervezett vízi útvonal olyan helyeken haladt keresztül, ahol a tengerszint feletti legalacsonyabb magasság is meghaladta a 100 métert.
A munka 1880. január 1-jén kezdődött. Az építkezéshez toborzott munkások létszáma 1888-ra meghaladta a 20 ezret, nagy részük a karibi térségből érkező afroamerikai kétkezi munkás volt.
Az elviselhetetlen munkakörülmények miatt a francia mérnököket túlfizették azért, hogy egyáltalán hajlandók legyenek a veszélyes munkában részt venni. A munkásokat pedig trópusi betegségek- malária, sárgaláz- tizedelték, az áldozatok száma 6 év alatt 20 000-re nőtt. Pénzügyi gondok is hamar utolérték a vállalkozást, a munkálatok 40%-os készültségi állapotban voltak, amikor a francia csatornatársaság csőd szélére került..
Eközben az Egyesült Államok bejlentette, hogy saját csatornát kíván építeni Nicaragua területén keresztül. A francia csatornatársaság a hírre megrendült, mert az amerikai létesítmény ellehetetlenítette volna a panamai beruházást. A francia építők eladták az amerikaiaknak a megkezdett beruházást, más választásuk nem volt, hiszen így beláthatatlan idő alatt térült volna meg a befektetés. A koncesszióra így az amerikaiak tették rá a kezüket. Ezután John Hay amerikai külügyminiszter 1902-ben aláírhatta a terület átadásáról szóló egyezményt de a kolumbiai parlament – féltve az ország szuverenitását – nem fogadta el a szerződést.
Az Egyesült Államok más módszerekhez folyamodott, és komoly pénzbeli támogatást nyújtott Panamának a függetlenség kiharcolásához.
Washingtonnak azonban mégis csalódnia kellett, ugyanis az 1903 novemberében kikiáltott Panamai köztársaság szintén húzódozott a megegyezéstől. Végül 1904-ben – 10 millió amerikai dollárt és továbbá évente 250 000 dolláros bérleti díj fejében 99 évre mégis átadta a terület koncessziós jogát az Egyesült Államoknak.
A Panama-csatorna végül az Egyesült Államok felügyelete mellett 1914-re készült el. Becslések szerint építése során 27 500 ember vesztette életét. A munkát járványok és földcsuszamlások nehezítették. Megépítése az emberiség történetének legnagyobb vállalkozásai közé tartozik. A csatornának köszönhetően a hajózási útvonalak jelentősen lerövidültek. A New York-San Francisco út például kevesebb mint a felére; 22 500 km-ről – 9500 km-re csökkent.

A Panama-csatorna építése az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb beruházása volt, mely több mint 400 millió dolláros költséggel járt.
A Panama-csatornát 1914. augusztus 15-én adták át a forgalom számára, és elsőként az Ancon nevű teherhajó haladhatott át rajta. A vízi útvonal a világ egyik legfontosabb közlekedési csomópontja lett. Ugyanilyen fontos szempont volt az amerikai keleti part és a Távol-Kelet közti közlekedés egyszerűsödése is, de a csatornának később az Egyesült Államok haditengerészete is komoly hasznát vette. A Panama-csatorna a 20. század során legalább akkora hasznot hozott, mint szuezi párja. Az átadás után a Csatorna-övezetet az amerikaiak bérelték mígnem 1977-ben Omar Torrijos panamai diktátor elérte az 1904-es szerződés módosítását. 1999-ben a közép-amerikai ország megszerezte a csatorna feletti uralmat, mely máig a kicsiny Panama egyik legfőbb nemzeti szimbóluma maradt.
A Panama-csatorna építése egyébként hemzsegett a pénzügyi visszaélésektől és a korrupciótól, a „panamázás” jól ismert fogalma éppen a francia társaság csődje után terjedt el a világsajtóban.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás:
rubicon.hu
erdekesvilag.hu
rccl.hu
Wikipédia

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *