DELPHOI JÓSDA TITKA

DELPHOI JÓSDA TITKA

Delphoi, a jóslatok bölcsője Athéntől 160 km-re a Parnaszosz lábánál található.
Ókorban a települést a világ közepének tartották. Apollón tiszteletére emelt szentély az ókori Hallász legkeresettebb jóshelye volt.
Delphoiban található az Omphalosz vagyis „a világ köldöke” és a képeslapokról jól ismert marmariai tholosz, a kis kerek templom aminek a szerepe máig tisztázatlan.
Az Apollón-templom szívében égett az „isteni fény” egy örökmécses, amelynek lángját Prométheusz lopta el az embereknek az Olümposzról.
A legenda szerint Apollon itt küzdött meg Püthonnal a sárkánnyal, melynek testét elnyelte a föld és rothadó teteméből feltörő gőzök, (gázok) hatására adta különleges jóslatait Phütia papnője.

Delphoi több mint ezer éven át volt a hellén világ vallási központja, és jelentős hatást gyakorolt a politikai és társadalmi életre is mivel a fontos döntések előtt gyakran kérték a jósda megerősítését.
Delphoi a i. e. 8. századtól fontos központ volt. Az első időkben havonta voltak jóslások, később azonban ezek sűrűsödtek, miután egyre többen kerestek itt megoldást a problémáikra.
Jóslatot csak adományok, isteni áldozatok fejében kaphattak az emberek.
Mennyire voltak két értelműek a jóslatok?
Erre jó példa amikor Lüd királya, Kroiszosz tanácsot kért arra, hogy a perzsákat megtámadja-e. A válasz csak annyi volt: “ha a birodalom határfolyóját Hüloszt átlépi egy birodalom elbukik.”
Lüd királya a jóslattól felbátorodva seregével átlépte a folyót, de vereséget szenvedett és birodalma elbukott. A jóslat beigazolódott, csak nem úgy ahogy a király gondolta.
Delphoi szertartásait számos ókori alkotó – mint például Idősebb Plinius, Diodórosz Szikeliotész, Platón, Ciceró, Plutarkhosz, Aiszkhülosz, Sztrabón – megírta vagy kommentálta. Igaz, hogy a szentély működését nem teljesen értették, viszont mindegyik beszámolt egy nyílásról, amely felett Püthia papnője ült és miután meghallgatta a látogató kérdését, valamiféle gőzt lélegzett be vagy ivott az ott feltört vízből, melynek hatására furcsa révületbe esett. Ebben a megváltozott tudatállapotban tolmácsolta Apollón ítéleteit.

A 19. századi ásatások alkalmával még nem találtak olyan leleteket, amelyek igazolták volna az ókori feljegyzéseket, viszont az 1980-as, 1990-es évek geológiai kutatásai felfedték a rejtélyt. A John Hale régész által vezetett csapat, melynek tagjai voltak még geológusok, toxikológusok, és kémikusok is, megadta Delphi titkára a választ.
A szentély bitument tartalmazó mészkő felett állt, és két törésvonal is húzódik alatta.
A törésvonalak súrlódása hőt termelt, ami gőz formájában oldódott ki.
A szentély forrásvízének elemzése is segítette a tudósokat közelebb vinni a rejtélyhez. A víz etilént tartalmaz, mely egy édeskés illatú gáz, ami nemcsak a vízben hanem a kigőzölgésekben is benne lehetett. Az aneszteziológusok a 20. század közepén etilénnel kísérleteztek, ami kis dózisban transz-szerű állapotot, nagy adagban viszont eszméletvesztést eredményezett. Összességében, az etilén lehetett Delphoi titka, Hale csapatának és a későbbi kutatásoknak az eredményei igazolták az ókori leírásokat.
Delphoit a Rómaiak és a bizánciak kirabolták, majd egy földrengés maga alá temette a szentélyt. 1838-ban École française d’Athènes francia régész fedezte fel és 1840-től napjainkig tart a feltárás.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás:
https://mult-kor.hu/20110805_josda_az_okori_gorogseg…
http://greekland.hu/latnivalok/index.php?oldal=delphoi
Wikipédia