A PASZTELL ÚJRAFELFEDEZÉSE

A PASZTELL ÚJRAFELFEDEZÉSE

Rögtön az elején tisztáznunk kell valamit. A pasztell mint színek lágyságára vonatkozó jelző, magából a festési-grafikai technikából ered.
A pasztell tulajdonképpen átmenet a rajz és a festés között. A rajzból indult el és fokozatosan fejlődött festéssé.
Anyagát tekintve, lényegében teljesen megegyezik azzal a színes agyagröggel és/vagy széndarabkával, amelyet az ősember használhatott első ábrázolásaihoz. Attól mindössze talán csak abban különbözik, hogy napjainkban mesterséges anyagokból, többnyire gyárilag állítják elő a legváltozatosabb színárnyalatokban, vagyis
pigmentporból és kötőanyagból áll; mint a többi festék.
A pasztellt először a francia grafikában alkalmazták a 18. század elején. Felfedezőjének Maurice Quentin de la Tour-t (1704-1788) tekintjük, aki a kor igényét annyira kifejező arcképek hosszú sorát alkotta, genfi versenytársával Jean Etienne Liotard-ral (1704-1789).
Kezdetben a krétához hasonlóan használták, aprólékosan kidolgozva a rajz felületét. Ezt váltotta föl a szénrajz technikája, de még ekkor is a tónus maradt a kép uralkodó eleme. A 19. század második felében aztán a hangsúly eltolódott a színekre, és festői hatású pasztellképek születtek. Az így kezelt pasztell puha, lágyan egymásra mosódó, hamvas színfoltjaival valóban átmenetet jelent a grafika és a festészet között.
A pasztellrudacskákat festékporból állítják elő minimális kötőanyag hozzáadásával. A tónusfokozatokat fekete és fehér festékpor adagolásával érik el. A pasztellkészlet sok darabból áll, mert a színeket nem szokták átfedéssel keverni, hanem valamennyi színfoltot a megfelelő árnyalatú kréta használatával rakják föl. E technika művészi hatása durvább felületű papíron mutatkozik meg igazán. A pasztellképeket is rögzíteni kell, de az erre szolgáló rögzítőszerek többé-kevésbé sötétítik a rajzot, vagy megváltoztatják felülethatását.
A pasztell újabb változatait: a viaszpasztellt és az olajpasztellt nem kell fixálni, de az ezekkel készült képek színei már nem bársonyosak hanem tüzesebbek. Ha az olajpasztellal készült rajzot terpentinbe mártott ecsettel utólag “átdolgozzák”, a színek feloldódva egymásba moshatók, s az olajfestményhez hasonló művet kapunk.
A pasztellt igen sok színárnyalatban gyártják, a színeknek előre kikevert tónusait használják.
Az impresszionisták előszeretettel használták, ebben talán közrejátszhatott olcsóbbsága is az olajfestésnél, de legfőképpen az, hogy az így készült képeknek igen nagy hatása volt az azt kedvelő közönségre (Degas, Van Gogh stb).
Nálunk Brocky, Barabás, Rippl-Rónai, Nagy István, Egry a legjelesebb művelői. Van, aki keverés nélkül, keményen, rajzosan használja (mint pl. Nagy István), mások viszont a színek átdörzsölésével érnek el finom színátmeneteket (pl. Rippl-Rónai).
A pasztellnek nem a technikai sallangokban rejlik az igazi szépsége, hanem éppen egyszerűségében. Igaz, hogy az egyszerűségnek ezt a magasabb fokát csak hosszú munkában szerzett tapasztalatok útján lehet megszerezni. És tehetséggel.
Köszönöm a figyelmet!

írta és szerkesztette: Pester Béla
forrás:
– A képzőművészet iskolája, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1979.