TURMALIN A VILÁG LEGSZÍNESEBB DRÁGAKÖVE

TURMALIN A VILÁG LEGSZÍNESEBB DRÁGAKÖVE

A turmalin a bór-szilikát ásványok csoportjának összefoglaló neve. A csoport olyan ásványokat foglal magába, amelyek kristályszerkezete azonos, hasonló fizikai tulajdonságaik vannak, de a kémiai összetételük – az állandó összetevőkön kívül – nagymértékben különböznek. Ennek megfelelően a színük is eltérő.
A turmalin neve szingaléz eredetű „turamali”szóból ered, mely többszínű követ jelent.
Valóban a kő szinte minden színben és árnyalatban fellelhető színtelentől egészen a feketéig.
Az egyszínű turmalinok elég ritkák. Gyakori, hogy egy ásványon belül több szín vagy színárnyalat is megtalálható, akár rétegenként más és más.
Érdekes, hogy hevítéssel (450-650 fok) megváltozik a kövek színe, zöld kövek smaragd színűek lesznek a vörösesbarnák világító pirossá változnak.
Leggyakrabban prizmás kristályokkal lehet találkozni, amelyek keresztmetszete háromszög formájú, és oldalai lekerekítettek. Jellegzetes a prizmák hosszirányú sávozottsága.

Turmalin keletkezése…

Forró vizek és a gőzök a kristály képződéséhez szükséges kémiai elemeket sziklák üregeibe, repedéseibe hordják, ahol a kristályok növekedni kezdenek. Mivel a turmalin meglehetősen kemény ásvány, a patakok, a folyók sodrása nem, vagy alig károsítja, ezért a képződés helyétől nagy távolságra is eljuthatnak a kövek.

Turmalin történelemben…

Az ókorban is kedvelt kő volt a turmalin. Régészek találtak egy turmalinból készült i.e 2. századi pecsétet mely feltételezhetően Nagy Sándort ábrázolja.
Európába 1703-ban a Holland Kelet-Indiai Társaság jóvoltából került be az élénk színű ceyloni turmalint.
Az 1800-as évekig, a modern ásványtan (mineralógia) kialakulása előtt a sokszínű turmalint más ásvánnyal, például smaragdal, topázzal, rubinnal azonosították.

A turmalin különleges tulajdonságai…

Dörzsölésre a turmalin kristály elektromos töltést kap, ilyenkor magához vonzza a porszemeket vagy papírdarabkákat is. Ezzel a hegyikristály is rendelkezik, de a turmalinesetében sokkal erősebb a hatás.
Turmalin rendelkezik egy érdekes tulajdonsággal, mégpedig a piroelektromossággal. Ez a jelenség akkor jön létre amikor hevítés után lehűlő kristály elektromos töltést kap, a két végén ellentétes pólussal. A hollandok ismerték ezt a jelenséget ezért hevített turmalinnal távolították el a hamut a pipáikból ezért nevezték a turmalint „aschentrekker”-nek vagyis hamu húzónak.
A piroelektromos hatás miatt a turmalint gyakrabban kell tisztítani, mint a többi drágakövet.
Turmalin piezoelektromos tulajdonsággal is rendelkezik. Ez egy olyan fizikai jelenség, melynek során az kristály anyagán nyomás hatására elektromos polarizáció (töltésszétválasztás) lép fel és a mechanikai feszültségváltozás elektromos feszültséget hoz létre. Az effektus során elektromos feszültség hatására megváltozik a kristály alakja. A jelenség megfordítható, ugyanabban az anyagban oda-vissza működik.

Turmalin legfőbb lelőhelyei…

19. század végén az USA lett a turmalin bányászat éllovasa. Kaliforniában sok helyen találtak
gazdag lelőhelyeket ahol még drágakő minőségű kristályok is szép számmal előkerültek.
Manapság Brazíliából származik a legtöbb turmalin, de nem elhanyagolhatók az afganisztáni, ausztráliai, indiai, kenyai, kongói lelőhelyek sem. Európában az Elba folyó mentén és Svájcban lehet turmalinra lelni.

Turmalin az iparban…

A piezoelektromos tulajdonságait elsősorban a nyomásmérő készülékekben használják, pl. hangvisszaverődésen alapuló mélységmérőkben vagy más berendezésekben. Továbbá optikai eszközökben polarizált fény vizsgálatokhoz is alkalmazzák.

Turmalin mint ékkő…

A turmalint a ragyogó fénye, keménysége, óriási színválasztéka keresett drágakővé teszi. Talán a legkülönlegesebb a paraiba turmalin, ennek a természetes kristálynak neon kék élénk színe semmihez sem hasonlítható. Nevét egy Brazília egyik államáról kapta, ahol először találtak rá az 1980-as években.

Turmalin típusok…

A turmalin a szivárvány minden színében előfordul, nézzünk meg néhány legnépszerűbb fajtát.
Fekete turmalin
A természetes fekete turmalin félig áttetsző vagy átlátszatlan drágakő. Lehet sötét fekete, kékes fekete, zöldes fekete, stb. Az ősi kultúrák szilárdan hittek a fekete turmalin gyógyító és metafizikai erejében. A természetben bőségesen fellelhető, így rendkívül megfizethető ékszerkő.

Dinnye turmalin
A turmalin család egy másik ritka és egyedülálló tagja a természetes dinnye turmalin, mely zöld és rózsaszín színét egy vékonyabb fehér réteg választja el egymástól. A drágakő bizonyítványokban gyakran bicolor (kétszínű) vagy tricolor (háromszínű) turmalin néven is szerepel. Ezeket a köveket keresztmetszetében, lapokra szokták csiszolni, hogy a különleges színkombinációk minél jobban érvényesüljenek. A dinnye turmalin rendkívül jól mutat ékszerekben.

Rózsaszín turmalin
Ahogy a neve is mutatja, ez a természetes turmalin kellemes rózsaszínű és általában ékszerek készítésére szolgál.

Paraiba turmalin
Ez az egyik legkeresettebb, ritka turmalin fajta, mely réztartalmának köszönhetően a neonkéktől a kékes zöldig terjedő hihetetlen színnel és ragyogással rendelkezik. A természetes paraiba turmalin nagyon értékes tagja a csoportjának. A drágakő minőségű paraiba turmalin meglehetősen ritka és csak Brazília, Nigéria és Mozambik bányáiban található.

Rubellit
A természetes rubellit drágakő a turmalin egy rendkívül értékes fajtája, melyet mély vöröses-rózsaszínes-lilás árnyalat jellemez. Neve latinul pirosat jelent, legértékesebb a rubin színű.

Kék turmalin / indigolit
A ritka és gyönyörű, természetes indigolit a turmalin család értékes kék színű drágakő fajtája. Tartóssága miatt a divatos dísztárgyak készítésére használják. Ezt a változatot szokták leginkább gyémánt mellé eljegyzési gyűrűbe foglalni.

Sörl turmalin
A turmalin exkluzív, mélyfekete színű és figyelemre méltó fényű változata, mely vasban gazdag és általában átlátszatlan. Neve egy régi német bányászkifejezésre – „hamis érc”- utal.

Vörös turmalin
Ez a turmalin fajta erős versenytársa sok más népszerű vörös színű drágakőnek. A vörös turmalint gyakran használják díszes, színes ékszerek készítéséhez.

Sárga turmalin
A sárga turmalin vagy Kanári-szigeteki turmalin egy élénk sárga drágakő.
Az ókorban hittek a sárga turmalin gyógyító erejében.

Króm turmalin
Ezt a krómban gazdag, élénk zöld színű turmalint ásványcsaládja kiváló minőségű drágakövei közé sorolják. A króm turmalint híres ékszertervezők is keresik színes ékszerek készítéséhez.

2020-ban a turmalin volt az “Év ásványa”

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás:
https://www.gyemantgyuru.hu/gyemant/dragako/turmalin
https://asvanyborze.com/ev-asvanya-2020-a-turmalin/
Wikipédia

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *