A hiperrealizmus, avagy kép a képről

A hiperrealizmus, avagy kép a képről

Nyájas Olvasó: – Na de Szerki, nemrégiben arról volt szó, hogy a képzőművészet túllép a valóság részletgazdag, pontos ábrázolásán!
Szerkesztő : – valóban és ez igaz , erre az irányzatra is. Az egyes részleteket túlságosan felnagyítva, a szabad szemmel már nem látható dolgokat, pórusokat, felületi szemcséket is érzékeltetve mutatják be. Ezáltal hívja fel a művész a néző figyelmét arra, hogy alaposabban szemügyre kell vennie az alkotások üzenetét.
Lássuk a kialakulásának a történetét…
A realizmus fogalma nem újkeletű. A realizmus története olyan régi, mint a művészet története. Ám realizmus és realizmus igen különbözik egymástól. A XIX. században elsőként Courbet tagadta meg a szépséget a realitás érdekében. A realizmus (nyugat-)európai tradíciója Caravaggio és Georges de la Tour újrafelfedezésével indul el.
Az ókortól napjainkig pedig nagyon tág a realizmuskoncepciók tartalma. És csupán a hiperrealizmus különféle jelenségeire számtalan olyan kifejezést alkalmaztak, mint realizmus, Sharp Focus Realisme, fotórealizmus, hiperrealizmus, Realist Revival, il nouvo realismo, Separate Realisme, radikális realizmus.
A hiperrealizmus (a görög hüper „felett” és a latin realis: „valóságos” szóból) a valóság apró részleteit is hűen vagy akár felnagyítva ábrázoló képzőművészeti irányzat. Hiperrealista művészek gyakran több hónapig dolgoznak egyetlen alkotáson, hogy a valóság tökéletes másolatát alkossák meg.
Fenti definícióval jómagam is vitatkoznék. A hiperrealista alkotásoknak valóban a lényege a valóság „tökéletes” másolata, azonban az igazán jó hiperrealista művészek az apró részletek mintegy túlhangsúlyozásával hívják fel a néző figyelmét arra, hogy a műalkotás több mint a valóság hiteles másolata. Olyan részletekre, amely a korábbi „műértő” szemléletbe nem fér bele, ahol a képről alkotott összbenyomás a lényeg.
Művészettörténészek vessenek a vérmókusok elé, de jómagam az idősebb Brueghel Mestert mintegy a hiperrealizmus előfutáraként is tisztelem. A Flamand közmondásokat és például a Gyermekjátékokat elnézve az ember nem tud szabadulni attól a gondolattól, hogy a Mester valósággal kereste az alkalmat, lehetőséget, hogy a megrendelőt valami elképesztően bonyolult cselekményű, megdöbbentően RÉSZLETGAZDAG festménnyel kápráztassa el. Természetesen ezeknek az alkotásoknak az összhatása alól sem tud kibújni a szemlélő, egyszerűen lenyűgözi…..
A modern kori hiperrealizmus szűkszavú, nem ad teret a ködösítő értelmezésnek, első pillantásra érzéki tárgyiasságal éri el a tökéletes érzéketlenséget (neutralitást) az ábrázolás során. Fiatal képzőművészünk alkotása azonban ennél több, két megfáradt kéz tart egy almát, számomra ez az igazi példa: a kezek ráncai, az öregecske repedések üzenetei a munkának, az eredménye pedig az alma, amelyet tart. Aki valaha is fáradozott egy alma megtermesztésén a facsemete ültetésétől, a gondozásán keresztül a termés szüreteléséig tudja, mire gondolok. És ebben a megközelítésben a kép nemcsak a valóság kissé eltúlzott ábrázolása, de szimbolikus üzenete is van.
Köszönöm a figyelmet!

írta és szerkesztette: Pester Béla

forrás:
– ARTPOTAL, lexikon
– művtöri, stílusok
– érdekes világ