AZ OBSZIDIÁN

AZ OBSZIDIÁN

A vulkánkitörés során a felszínre került láva lassan hűl ki ekkor következik be a kristályosodás. Viszont ha a kihűlés gyorsan megy végbe, például azért mert vízbe ömlik, akkor a láva nem kristályosodik, hanem üvegszerű amorf szerkezet alakul ki. A víz a meleg láva hatására elkezd párologni, helyére új hideg víz kerül, amely az újabb adag lávát hűti, így keletkezik az obszidián.
Az obszidián lényegében nem más mint egy szilikát-vegyületeket tartalmazó természetes, kemény üveg, ezért szokták vulkáni üvegnek is nevezni. A színe a feketétől a szürkén át a pirosig terjed. A láva mozgása során gázokat is fejleszt, a gyors lehűlés során előfordul, hogy a gázbuborékok a kihűlt kőzetben bezárva maradnak. Így az obszidiánban is maradhatnak belül zárványok melyek ezüstös fényt adnak a kőnek.

Előfordulása…
Legjelentősebb lelőhelyei az óceáni törésvonalak mentén található, Magyarországon a Tokaji-hegységben fordul elő.

Az obszidián felhasználása….

Már a kőkorszaki ember is ismerte az obszidiánt, különböző kések, pengék, nyílhegyek készítésére használta. A legkorábbi ismert archeológiai lelet 9 ezer éves és Mezopotámiához kötődik.
Egyes helyeken tonnányi mennyiségben találtak a kutatók obszidián szilánkokat. Ez a rengeteg hulladék azt bizonyítja, hogy ott hosszú évtizedeken át több ember dolgozott és különféle tárgyakat készített. Valószínűleg ezek lehettek a történelem első feldolgozóipari helyei.
Kutatók az obszidián lelőhelyeken talált kőzet tulajdonságait összevetve az ásatások során talált vágószerszámok tulajdonságaival, képesek dokumentálni az őskori kereskedelmi útvonalakat.
A fémfeldolgozással egy időben az obszidián jelentősége csökkent, de még manapság is gyártanak belőle késpengéket, de még orvosi eszközt is. Az obszidiánból készült szikéket a szívsebészet használja, mivel közel ötször élesebb, mint a legjobb minőségű acél penge. Ez lehetővé teszi, hogy a belőle készült orvosi eszközök élettartama igen hosszú legyen, emellett pontosabb vágást tesz lehetővé, ami pedig gyorsabb gyógyulást eredményez.

Az obszidián felhasználása az ékszeriparban….

Az obszidián népszerű féldrágakő, de mivel nem igazán tartós, ütődéskor könnyen törik, vagy hasad, ezért eléggé korlátozott a használhatósága.
Gyakran csiszolják gyöngynek de alkalmazzák opál dublettnek is. Opál lapokat vékony obszidián szeletekre ragasztanak, ezzel stabilitást adnak a drágakőnek ami megkönnyíti az ékszerbe foglalást.
A csiszolt obszidiánt az ókorban tükörnek használták. Mivel nem tartozik a kemény kőzetek közé, így könnyen faragható, évezredek óta kis szobrokat, amuletteket is készítenek belőle.
Dél-Amerikai indiánok védelmező talizmánként használták és a mai napig mágikus erőt tulajdonítanak az obszidiánnak.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás:
hu.spreckelsunionsd.org
gem.agency/gemstones/obsidian
Wikipédia

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *