A TÜDŐSHALAK

A TÜDŐSHALAK

Tüdőshalak valódi “élő kövületek”. A tüdejük nem más mint módosult úszóhólyag, ennek segítségével képesek a szárazföldön is lélegezni, de emellett normál kopoltyújuk is van.
Miért is lehet őket élő kövületeknek tekinteni?
390 millió évvel ezelőtt, a földtörténeti devon időszak végén zajlott le az állatvilág fejlődésének egyik legjelentősebb eseménye. Akkor alakultak ki azok a gerincesek amelyek már képesek voltak ideiglenesen elhagyni a vízet, és így megtenni az első szárazföldi lépéseket. Belőlük fejlődtek ki a négylábúak (Tetrapoda), amelyek közé tartozik az összes kétéltű, hüllő (beleértve a dinoszauruszokat és így a madarakat is), valamint az emlősök. A szárazföld meghódításának lépcsőfokait a fossziliákon keresztül vizsgálják a kutatók, de ebben segítenek a legkorábbi közös ősök a tüdőshalak is.

Tiktaalik a közös ős…

A fosszilis leletek szerint a 375 millió évvel ezelőtt élt Tiktaalik egyszerre rendelkezett halakra és négylábúakra emlékeztető jegyekkel így mindenképp ez tekinthető a szárazföldi állatok közös ősének. A nagyrészt sekély vízben élő állat a szárazföldön is képes volt rövidebb ideig tartózkodni. Az evolúció hosszú időt vett igénybe ugyanis az első valódi négylábúak csak 10 millió évvel a Tiktaalik után jelentek meg, hogy fokozatosan egyre jobban alkalmazkodva meghódítsák a a szárazföldeket.
A tüdőshalak az izmosúszójú halak közé tartoznak, mintegy 400 millió éve alakultak ki és az teszi őket különlegessé, hogy képesek légköri levegő belélegzésére.
Mára csak hat édesvízi fajuk maradt fenn: egy Ausztráliában, egy Dél-Amerikában és négy Afrikában, a kutatók szerint, az ausztráliai tüdőshal rendelkezik a „legősibb jellegekkel”.

Mire használják hát a “tüdejüket”?

A tüdőshalak ma olyan vizes élőhelyeken élnek, amik időnként kiszáradnak, ilyenkor a halak két dolgot tehetnek: kimásznak a pocsolyává zsugorodó tóból és egy másikat keresnek ahol még van víz. A helyváltoztatásra lábszerű uszonyaikat használják és módosult úszóhólyagjukkal lélegeznek. Előfordul, hogy minden kiszárad, ekkor viszont mélyre beássák magukat és ott várják meg, hogy újra eleredjen az eső.
A halak ilyenkor összetekerednek és nyálkás, kocsonyás anyaggal vonják be magukat, ez védi őket a kiszáradástól, közben az életfunkcióik is lelassulnak. Az üreg egy kis járaton keresztül kapcsolatban van a felszínnel és ezen át kapnak friss levegőt. Ez az állapota akár négy évig is eltarthat (általában fél év), ez idő alatt nemcsak a zsírszöveteikben raktározott tartalékait, hanem izomaiknak is egy részét felemésztik.
Tüdőshalak az esős évszakban apró vízi állatokkal táplálkoznak, ilyenkor rakják le a 3–4 mm-es ikráikat is. Az kikelt ivadékokat a hím gondozza, friss, oxigéndús vizet legyez rájuk. A kicsiknek eleinte külső kopoltyújuk van és gőtelárvákra emlékeztetnek. A kifejlett halak 1-2 méteresek és akár a 40 kilót is elérhetik.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás:
https://qubit.hu/…/a-tudoshalak-genetikai-vizsgalata…
https://bibo-halas.hu/nem-semmi-van-hal-amely-tudovel-is…/
Wikipédia

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *