BETEKINTÉS JAPÁN TRADICIONÁLIS ÉPÍTÉSZETÉBE

BETEKINTÉS JAPÁN TRADICIONÁLIS ÉPÍTÉSZETÉBE

A Távol-Kelet képéhez elengedhetetlenül hozzátartozik a bambusz. Felhasználása sokrétűségének kizárólag az ott élő emberek fantáziája szab határt, az építészettől kezdve az étkezésig, mindenütt. jelen van.
Illetve, kicsit pontosítanék. A japán tradicionális építészetben a meghatározó elem a fa, a bambusz inkább csak állványzatként és kiegészítőként játszott szerepet, ott viszont szinte mindenütt.
Az ókori Japán építészetének legfontosabb jellemzője, hogy teljes egészében fából készült szerkezetek épültek, nagy terjedelmű masszív tetővel és könnyű, törékeny falakkal. Ennek oka a szigetek nedves és meleg éghajlata, amelyen az igen magas páratartalom kicsapódik, valamint időszakos földrengések.
A hagyományos japán ház megépítése nem alapozással kezdődik, hanem a töltött földből felállított emelvény készítésével, erre kerül majd a ház. A függőleges tartóoszlopok vízszintes gerendákkal vannak összekötve, amelyek tartják a tetőt, és a keretet átlós fogantyúkkal stabilizálják. A padló ugyancsak az oszlopokhoz van csatlakoztatva, és néhány 40-60 cm távolságra van felfüggesztve a talaj felett.
Az ácsok hagyományosan a házakat a Cryptomeria japonica fajból építik, ez az általunk ismert a cédrus közeli rokona. Az igazi cédrusokhoz hasonlóan ez a fa stabil, magas gyantatartalommal és ellenáll a korhadásnak.
A szalmatetők gyakoriak voltak a múltban, de egy ideje az építők kerámia cserepeket használnak.
Mivel a tetőt nem kell tartaniuk, a japán ház falai – beleértve a külső falakat is – könnyűek és mozgathatók. Általában a shoji (sodzsi) keretek közé tartoznak, amelyek az ikonikus papírborítású tolóajtók, amelyek japánban egyetemesen ismertek. Mint a ház kerete, a shoji általában sugi-ból készül, és a vízzel oldódó rizs ragasztóval rögzített papír.. A hagyományos házaknak mind a külső, mind a belső shoji elmozdítható, ugyanakkor a köztük lévő légrés további téli szigetelést biztosít. Nyáron minden ajtó teljesen kinyílik, lehetővé téve a szellőztetést a házban.
Van azonban emellett az általánosan elterjedt építkezési formán kívül más is, a gassho-zukuri.
Ennek a sajátos tetőszerkezetes építkezésnek két falu a kiemelkedő példája, Shirakawa és Gokayama.
Shirakawa egy hegyi falu a központi Honsu szigeten, Ryōhaku -hegységben .
Itt nedves kontinentális éghajlat uralkodik a négy évszakon belül a tél a legerősebb. Shirakawa Japán egyik leghavasabb helye. Az éves átlagos havazás mennyisége átlagosan meghaladja a 10 métert (415,4 hüvelyk), a hófalak/hótorlaszok pedig jóval több mint 2 méter magasak.
Gokayama egy olyan körzet, ugyancsak a Honsu szigeten ahol ez az építési mód szintén megtalálható. Ennek a hagyományos stílusnak a fennmaradása a régió félreeső helyének tulajdonítható. Ez az oka annak is, hogy Gokayama életstílusa és kultúrája sok éven át nagyon hagyományos, annak ellenére, hogy az ország nagy része modernizálódott. Sok ház életkora meghaladja a 300 évet, a környékbeli legidősebb házát 400 évesre datálják.
A körzetben etnográfiailag még kimutatható Japán legősibb népességének az ainuknak a jelenléte.
Világhírüket a többszáz éves „gassho-zukuri” tetőszerkezet alkalmazásának köszönhetik.
Kedves Olvasó, ha a képeket megtekintve az alpesi típusú építkezéshez való hasonlóságot vél felfedezni, nagyon jó úton jár.
Gassho-zukuri ugyanis annyit jelent mint „imádkozó kezek szerkezete”: a nádfedeles, meredek, ferde tető két, imádkozásra összetett kézre emlékeztet. Ezek a falvak a leginkább hóval fedett régiókban találhatók, a különleges tetőszerkezetű házak éppen emiatt alakultak ki.
A vázszerkezet kialakítása rendkívül erős és a nádfedél különleges tulajdonságaival együtt segít abban, hogy a házak ellenálljanak a kemény időjárásnak, és ne roppanjanak össze a hó hatalmas súlya alatt.
A házak nagyok, tipikusan 3-4 emeletesek, alacsony eresszel, és nem csak a nagy családoknak adtak otthont, de a különféle iparágaknak is.
A felső emeleteken általában selyemhernyó tenyésztés folyt, míg a földszintet gyakran salétrom előállítására használták – ez az anyag a puskapor előállításhoz kellett.
Az első emeleten volt a lakók élettere. Innen fűtöttek, és mivel az egész ház tele volt emberekkel és mindenhol élénk tevékenység folyt, a hő még a kemény teleken is elegendő volt a felső szintekre is, ahol a selyemhernyókat tenyészették. Nagy térre volt szükség a selyemhernyóknak és az eperfa levelek tárolásához, ez is szempont volt a házak kialakításánál.
Fumihito Akishino koronaherceg (2.számú trónörökös) kétszer tartózkodott a vidéken. Első alkalommal még a Gakushūin gimnázium másodéves diákja volt, amikor részt vett egy nyári földrajz-képzési szemináriumon. Ainkourában tartózkodva azt mondta: “Nekem a világon három hely tetszik a legjobban, az egyik Gokayama”. Kilenc évvel később visszatért, akkor már a feleségével.
A régió világszerte nagy figyelmet kapott, és 1995-ben felkerült az UNESCO Világörökségének listájára is.
Köszönöm a figyelmet!

írta és szerkesztette: Pester Béla
forrás:
– senior hu
– Shirakawa címszó a wiki.engből
– Gokayama címszó a wiki. engből