A RÓZSAKVARC

A RÓZSAKVARC

A rózsakvarcot már nagyon régóta ismerik és előszeretettel használják. Az ókori Mezopotámia területén találtak i.e. 7000-ből származó rózsakvarc gyöngyöket.
Az ókori egyiptomiak a szerelem és a szépség szimbólumaként tekintettek rá. Úgy tartották, hogy Ízisz, az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb istensége, anyaistennő, a termékenység és a nőiesség istene, a szépségét és fiatalosságát a rózsakvarcnak köszönhette. Hitték, hogy ez a kő lassítja az öregedést és a ráncok megjelenését.
Az asszírok és a rómaiak is kedvelték ezt a szépséges ásványt, i.e. 800-600 körül már ékszerként és dekorációként használták, sőt talizmánként viselték, mert erős gyógyító erőt tulajdonítottak neki.
A középkorban szintén hittek a gyógyító hatásában.

A rózsakvarc áttetsző; egyes dél-afrikai darabjai majdnem teljesen átlátszóak. Anyaga rideg, törése kagylós vagy egyenetlen. Zsírfényű, csiszolt és fényesített darabjai üveg fényűek.
A vaskos, kristályos tömegekben előforduló ásvány. Színét a mangánnak köszönheti mely a fehéres-rózsaszíntől a sötétrózsaszínig változik, de akadnak ibolyás, máskor sárgás árnyalatú példányok is. A színeloszlás általában egyenletes, de nem ritkák a felhősen, foltosan színezett példányok sem.
Rózsakvarc a tetszetős színe nagyon érzékeny. Erős fény hatásnak kitéve gyorsan kifakul, hevítve 570 C° felett pedig teljesen színét veszti. Röntgen- és UV sugarak hatására viszont megbarnul.
Jelentős lelőhelyei az Urál- hegység, Brazília, Madagaszkár, az USA Colorado, Észak-Karolina, Dél-Dakota, és Maine államai valamint Dél-Afrika.
Napjainkban a rózsakvarc divatos kő. Gyakran csiszolnak belőle golyócskákat, melyeket nyakláncnak, karkötőnek fűzve, sokan szívesen hordanak. Gyűrűkbe, melltűkbe leginkább domborúan vagy briliánsnak csiszolva foglalják. Kisebb dísztárgyakat is készítenek rózsakvarcból.
Feldolgozásánál a nyersanyagnak körülbelül 50%-a elvész a darabok belsejét átjáró számos repedés miatt.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás:
kristalytanc.hu
Wikipédia

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *