A PONGYOLA PITYPANG “A MINDENREJÓ”

A PONGYOLA PITYPANG “A MINDENREJÓ”
(receptekkel)

Az egyik legközönségesebb, legelterjedtebb vadvirág a gyermekláncfű vagy pongyola pitypang, népies nevén cserbóka, tejesgaz (Taraxacum officinale) az őszirózsafélék családjába tartozik. Füves területeken, parkokban, szántókon tömegesen nyílik. Európa vidékein és pusztaságokon, Orosz- és Közép-Ázsiában, Észak-Amerikában egészen a sarkvidékig honos, de napjainkra a világ összes részén elterjedt gyomnövény viszont egyes helyeken salátanövénynek termesztik is. Gyümölcsösökben kedvező a megjelenése, mert etilént bocsát ki, ami elősegíti a gyümölcs kötődést és gyorsítja az érést.
A gyermekláncfű évelő növény, mely kikelés utáni első évben csak egynéhány tőállású levélből álló csomót hajt; a második évtől kezdve virágzik. Nem könnyű kiírtani mert a karógyökere hosszú függőleges és húsos, színe vöröses barna, belül fehér, kettétörve fehér tejnedvet enged.
Sárga virágfészkei tavasztól a nyár végéig a reggeli órákban kinyílnak és dél körül becsukódnak.
Elvirágzás után a virágból szürkésbarna színű kis terméske keletkezik, melynek tetején a hosszúnyelű bóbita áll. Utóbbi repülőkészülékül szolgál, úgy, hogy a szél könnyen tovaviheti.

Pitypang patika…

Gyermekláncfűre sokan megvetően tekintenek pedig antioxidánsokkal, betegségmegelőző és egészségét elősegítő tulajdonságokkal rendelkezik.
Ennek a tápértékben gazdag, növénynek a gyógyító erejéről szóló feljegyzések több ezer évre nyúlnak vissza. Magas a vitamin, ásványi anyag és nyomelem tartalma. Többek között megtalálható benne lecitin, inulin, A-, C-, E-vitamin, nyomokban B1-, B2-,B6-, B9-vitamin, valamin valamit kálium, kálcium, réz, folát, cink, mangán, nátrium és vas is. A gyermekláncfű valószínűleg a K-vitamin leggazdagabb növényi forrása.
Magasvérnyomás, epekő, bél- és máj bajok kiegészítő, vagy megelőző kezelésére alkalmazható.
A gyermekláncfűnek kiemelkedő a lecitin tartalma, amely nagyon fontos szerepet játszik a sejtfal védelmében és megújulásában, csökkenti a koleszterinszintet, a zsírt energiává alakítja, segít a stroke és a szívinfarktus megelőzésében. (Két német tanulmány is igazolta, hogy a gyermekláncfű megkönnyíti a zsiradékok emésztését elősegítő epekiválasztást). Fiatal leveleit salátának vagy frissen préselve a levét vértisztító kúrának használják.
A tejnedvét szemölcsre, a főzetét vagy forrázatát viszeres lábakra fürdőnek alkalmazzák.
Kúraszerű alkalmazása bőrre, hajra, körmökre és kötőszövetekre hat jótékonyan.
Szárát nem tanácsos elfogyasztani, mert az arra érzékenyeknél enyhe mérgezési tünetekhez vezethet!
Epeutak elzáródásakor és epekő kezelésénél mindenképp egyeztessünk az orvossal!
Gyökere nyersen vagy vajon párolva, avagy gyors szárítással (kb. 55 °C-on szárítva) és durvára őrölve kávépótlóként használható.

Felhasználása…

A pitypang használatának több ezer éves múltja van.
Kínai orvoslásban az ókor óta használják megfázás, viszketés, belső sérülések, fogfájás, hízás, fekélyek, furunkulus, májgyulladás, tüdőgyulladás, hörghurut kezelésére.
Arab orvosok vizeletkiválasztás és fokozásra, hólyagpanaszok, gyomorbetegségek, láz, alvászavarok és a havi vérzés segítésére használták a 10. századtól.
Európában a 15. században hittek a “Külső Jelek Doktrinájá”-ban,vagyis a növények külső jegyei segítenek eligazodni azok gyógyító érejükben. Azaz, minden sárga növény a sárga epével hozható összefüggésbe, ezért epe gyógyszerként tekintettek rá. (Sárgaság és epekőkezelés – vizeletkiválasztással hozták összefüggésbe)
A középkori angol orvoslás Nicholas Culpeppernek köszönheti a pitypang gyógyító képességeinek jó hírét. Culpeper a test bármely betegsége ellen ajánlotta, ennek köszönhetően vált “hivatalos orvossággá”.

receptek…

A gyökeret alaposan tisztítsuk meg, szárítás után pirítsuk a sütőben kávébarnára, adjunk hozzá forró vizet, és így finom, egészséges pótkávénak fogyaszthatjuk.

Pongyola pitypang Lekvár..

Nincs is jobb télen mint felbontani egy üveg, a tavasz illatát idéző pitypanglekvárt.
Ehhez csak pitypangvirág szirom, víz, pektin (a vegetáriánus zselatin), cukor és citrom kell.
Lekvárhoz csak a sárga szirmok kellenek, ezket ollóval könnyen levagdoshatjuk. Nagyjából 400 gramm pitypang szirmot leöntünk kb. 1 liter forró vízzel (tehát teát készítünk), miután kihűlt, lezárjuk egy edénybe és hűtőbe tesszük 24 órára. Ezután leszűrjük és jól kinyomkodjuk. Lehet, hogy ez a tea kicsit fű illatára emlékeztet majd, de ne aggódjunk a végtermék nem ilyen lesz.
Öntsük a teát egy lábasba és adjunk hozzá két evőkanál citromlevet és két evőkanál pektint, majd forraljuk fel. Adjunk hozzá 800 gr cukrot és keverjük el, forraljuk további 1-2 percig, és vegyük le a tűzről. Töltsük lekváros üvegekbe és hőkezeljük az üvegeket.
Könnyen a család kedvencévé válhat, hiszen kenhetjük pirítósra, kekszekre, de teába is tehetjük méz helyett.
Arra ügyeljünk, hogy autó forgalomtól és kutyapiszoktól mentes helyen gyűjtsük be az alapanyagot.

Pitypangszirup, (“pitypang méz”)..

Hozzávalók 3 kisebb üveg mézhez:
160-180 db pitypangvirág
60 dkg kristálycukor
1 db citrom
7 dl víz
A pitypang virágokat akkor kell leszedni, amikor már teljesen ki vannak nyílva. Próbáljuk meg olyan helyen begyüjteni ahol nem éri por, hogy megmosás nélkül tudjuk felhasználni. Így az értékes virágpor nem vész el. (minél több virágot szedünk, annál finomabb, sűrűbb lesz a végén a mézünk)
Elkészítés:
A virágokról a zöld részeket le kell csipkedni nehogy esetleg keserű legyen tőle a mézünk. A lecsipkedett virágokat edénybe tesszük, majd felöntjük a vízzel, és hozzáadjuk a meghámozott feldarabolt citromot. Felforraljuk, majd alacsony hőfokon szép lassan főzzük kb. egy órán át. A virágokat és a citromot gyengéden kinyomkodjuk és a főzetet leszűrjük.
Ezután a visszamaradt léhez hozzáadjuk a cukrot, majd visszatesszük a tűzre, és gyakori keverés mellett lassú forrás közben, kb. 40 percig főzzük. (addig kell főzni, hogy érezhető legyen, hogy kezd besűrűsödni, de még azért elég folyós az állaga)
Az elkészült főzetet, forrón üvegekbe töltjük és lezárjuk. Ezután száraz dunsztban hagyjuk teljesen kihűlni.
Amikor főzés után az üvegekbe kerül, még eléggé folyós, de mire teljesen kihűl, éppen olyan lesz mint a virágméz.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya
forrás:
egeszsegkalauz.hu
twinings.co.uk
Wikipédia
zoldszeresz.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *