A SHAR PEI

A SHAR PEI

Drága Olvasó, nem, ez a kutyus nem a csomagküldő autó rakterében gyűrődött össze, mint a Kínából rendelt terilén otthonkák szoktak. Ilyen már több ezer éve. Kínai Harci Kutyának is szokták nevezni, de nem azért, amiért a pitbullt. Ez utóbbit a marhatenyésztésből szelektálták át a kutyaviadalokra, a Shar-Pei természeténél fogva, kemény, harcias, mondhatni makacs kutya.
Essünk túl mindjárt a nevezéktanon. Shar-Pei annyit tesz, hogy homokbőrű. Ez egyrészt a szőrzetének a textúrájára vonatkozik, másrészt emlékeztet a tengerparti homokdűnék hullámzására.
Eredete több mint 2000 évre nyúlik vissza, amikor a Han-dinasztia uralkodott az ázsiai országban. A fajta a Kínai-tenger partvidékén volt elterjedt, különösen Kuangtung tartományban.
Először a 19. században került a nyugati utazók figyelmébe, akik a fajtát “kínai harci kutyának” nevezték; ezek a kutyák közel sem voltak olyan ráncosak, mint a modern fajták, és a helyiek kutyaviadalra használták.
A fajta egykor nagyon népszerű volt, de az 1970-es évekre a kihalás közelébe került. Nem véletlenül, a „Nagy Menetelés” Kedves Vezetője (Mao Ce Tung) polgári csökevénynek és elítélendő magatartásnak tartotta ennek az „úri kinézetű” kutyának a tartását.
1973-ban egy Matgo Law nevű hongkongi üzletember a nemzetközi közösséghez, különösen az American Kennel Clubhoz fordult, hogy segítsen megmenteni a fajtát; 1978-ra a Guinness Rekordok Könyve a fajtát a világ legritkább fajtájaként jegyezte, mindössze 60 egyed maradt belőlük.
Közepes termetű, aktív, kompakt és kvadratikus felépítésű kutya, rövid ágyékrésszel (Kvadratikusnak azokat a kutyákat nevezzük amelyek hossza és marmagassága közel megegyező, egy négyzetbe foglalható, ilyen pl. a puli is). A fej és a mar redőzöttsége, apró fülei, a fej vízilóra emlékeztető formája egyedülálló és összetéveszthetetlen külsőt kölcsönöznek a fajtának. A kanok termetesebbek és erőteljesebbek a szukáknál.
Marmagasság: 41-51 cm
Testtömeg: 16-25 kg
Várható élettartam: 10-12 év
Rövid és hosszúszőrű változata egyaránt elfogadott, a hosszúszőrű feltehetően valamilyen genetikai fricska, mert előfordul két rövidszőrű kutya utódjaként is.
Jellemző színváltozatai, az egyszínű fekete, kékesfekete, rozsdabarna fényű fekete, barna, vörös és őzbarna. Krémszínű szőrzet is előfordulhat, de azt nem értékelik nagyra. A nyelv és az íny lehetőleg kékesfekete kell, hogy legyen. A világosabb szőrű kutyák pigmentációja rózsaszín vagy foltos. A szemek sötétek.
Az utóbbi időben megjelent a kistermetű „mini” változata is, de ezt egyelőre a nemzetközi egyesületek nem fogadják el önálló fajtaként.
Jelleme…
Nagy gondot kell fordítani a kölyökkorban történő megfelelő szocializációra. A jó nevelési alapokat kapott egyed falkában jól tartható, társaival toleráns. Nagyon intelligens kutya, de nagyon makacs, konok. Sokszor felülbírálja gazdáját, képes önálló döntéseket hozni, ezért nagyon következetesen kell nevelni. Ő a család tagja és el is várja, hogy úgy kezeljék. Ragaszkodó, ugyanakkor önálló, élénk kutya. Fejlett területvédő ösztönnel rendelkezik, ami ahhoz vezet, hogy tanítás nélkül is jelzi a területe határait átlépő idegent. Bár az idegenekkel szemben nagyon tartózkodó, családjához, különösen a gyerekekhez hűségesen ragaszkodik.
Nagyon tiszta kutya, a legtöbb kölyök már a “gyerekszobában” szobatiszta lesz. Többségük utál esőben sétálni, ugyanakkor az úszás örömet szerez némelyeknek. Gazdag testbeszéddel rendelkező fajta. Csak egy személyt tekint abszolút főnöknek, őt mindenhova követi, anélkül, hogy fel kellene szólítani rá, a család többi tagjának azonban már nehezebb tekintélyt szereznie előtte. Néhányukban még mindig ott szunnyad bizonyos természetes agresszió, ezért nem mindig lehet gond nélkül falkában tartani, mert más kutyákkal gyakran összeférhetetlen.
Minden kutyakölyök elragadó, de a puha, ráncos bőrű kis shar pei különösen az. Az apró, ráncos állatka következetes és egyértelmű tanítása nem könnyű feladat a gazdája számára.
Nagyon fontos azonban, hogy a kölyök erőteljes felnőtté fejlődjön, erős, magabiztos természettel. Ha a shar pei nem érzi egyértelműen, hogy ki a vezető, úgy dönthet, hogy magához ragadja a család feletti uralmat. Ezért tehát olyan személynek kell nevelnie, aki következetes, kitartó és különösen egyértelmű jelzésekre képes. A megfelelő főnök munkájának eredménye egy engedelmes kutya, amely jó néhány parancsot ismer, és azokat teljesíti is. Tudni kell azonban, hogy a shar peinek nem természete a gazdájának való engedelmesség, ezért az utasítások követésének számára is előnyösnek kell lennie. Ha jó magaviseletét megjutalmazzák – például némi jutifalattal –, akkor gyorsan fog tanulni. A shar pei az olyan emberek számára ideális kutya, akik valami szokatlanra vágynak. A fajta a sportokban általában nem nyújt jó teljesítményt, a kiállításokon viszont annál népszerűbb.
Végezetül: harci, nem harci, szeretni való, mert kutya.
Köszönöm a figyelmet.

írta és szerkesztette: Pester Béla
forrás:
wikiorg
kutyalap
petissimo, Köszönet Gyánó Ágnesnek a fajtaleírásért (Greentree’s Pei kennel)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *