A TETOVÁLÁS TÖRTÉNETE

A TETOVÁLÁS TÖRTÉNETE
Az emberiség történetében a tetoválásnak több ezer éves múltja van. Helyenként és koronként eltérő a jelentése, de az elmondható, hogy leginkább egy adott csoporthoz való tartozást jelképez. Többé-kevésbé ez manapság is így van de már nem ennyire egyértelműen, mert a divat nagy hatással van erre a művészetre is.
A tetoválás – esztétikai funkcióján kívül – társadalmi jelentőséggel is bír. Vannak meghatározott törzsi, nemzetségi minták, jelek; Afrikában például egyes törzseknél az arcon elhelyezett motívumokból meg lehet állapítani az egyén törzsi hovatartozását.
A legkorábbi ismert emberi tetoválást a rézkorban élt Ötzi viselte. A jégbefagyott férfi múmiát 1991-ben találták az Ötz-völgyi-Alpokban, Olaszországban. A körülbelül 5300 éves gleccsermúmia fő rejtélyét a tetoválásai jelentik. A motívumok párhuzamos vonalakból és kereszthez hasonló ábrákból állnak. Összesen 61 tetoválást van a testen, legtöbb az ízületek és a gerinc mentén, emiatt arra következtetnek a kutatók, hogy, ízületi fájdalmakat próbáltak így gyógyítani.
Az ókori Egyiptomban is jelen volt a tetoválás, ezt múmiák és szobrocskák bizonyítják.
A leletek arra utalnak, hogy leginkább nők viseltek tetoválást, például Thébában egy 4000 éves női múmián pontokat és vonalakat ábrázoló festék nyomokat találtak.
Feltehetően az idősebb nők készítették ezeket a közösség fiatal női tagjainak. A tetoválásoknak alapvetően gyógyító és védelmező szerepe volt. Gyakran tetoválták a combra Bes isten alakját, aki a dolgozó asszonyok védelmezője volt. Ebben a korban egyfajta amulettként szolgált a tetoválás, de a prostituáltakat is így jelölték meg.
Az asszírok a népük jeleként a nyakukra és a kezeikre pontokat tetováltak.
A görög mitológiában is van utalás a tetoválásokra, például a Penelopé név azt jelenti, hogy “csíkok az arcon”. A spártaiaknál szintén hagyomány volt az arcra tetováltatni a nemzetiségük jelét. Hérodotosz feljegyzései alapján a trákoknál a nemesség jelképe volt a tetoválás.
A Római Birodalomban a tetoválás már megszégyenítő eszköz volt, főleg a rabszolgákat és a bűnözőket jelölték így. Homlokukon ez állt: Állíts meg, szökevény vagyok.
A görög és római területeken kívül élő barbár törzsek is rajzoltak a testükre.
Az ókori britek mellett a skótok tetoválásairól is van feljegyzés Herodian (i. sz. 2-3. sz.) jóvoltából: “a skótok saját nyelvükön festett testükről kapták a nevüket azért, mert vastűkkel és fekete festékkel különböző alakok bélyegével jelöltetnek…”
Az észak-amerikai őslakosoknál a tetoválás egyfajta rituális beavatás volt a felnőtté válás részeként. De vallási jelentősége is volt. Hitük szerint a betegségeket ártó szellemek okozzák, ezért a problémás helyre védő tetoválásokat varrtak és a műveletet a közösség tagjai démonűző tánccal és énekkel is kísérték.
A legbonyolultabb és talán a legszebb tetoválások a polinézekhez köthetők.
A tetoválás mintája, valamint a borított bőrfelület nagysága társadalmi állás, rang szerint változik; különböző életkorokban más és más minták kerültek a bőr más és más részére.
A tetoválás elkészítésének a vallási rítusokban is szerpe volt. A tetováló mester a fiatal férfiakra mindig egy szertartás keretében készítette a műveit. A tongai és szamoai harcosok deréktól térdig voltak mintázva, a nőknek a kezeiket és a testük alsó részét fedte virágszerű geometriai rajz.
Új-Zélandon alakult ki a tetoválás egyik legizgalmasabb formája, a maori harcosok egész testre kiterjedő minta hálózata. Ugyanezek a sajátosságok jellemzik a maori nép más alkotásait is. A moko minták hagyományos elemekből álltak, amelyeknek külön nevük volt. A maori nép szerint, a tetoválás alkalmazkodik bizonyos szabályokhoz és a törzsek egyedi vonásait is kifejezi.
1948-ban Altaj-hegységben egy temető feltárásán jól konzerválódott férfi tetemre bukkantak, melyen az egész testet beborító realisztikus állatfigurákat találtak, ezek valószínűleg mágikus célból készültek.
A kínaiak és a vietnámiak leginkább állatábrázolásokat tetováltak.
Egy kínai forrás az i. e. 842-ből a Jangce folyónál élő wu törzsnek többszínű, védelmező funkciójú tetoválásairól ír. Marco Polo pedig az utazása során a mai Vietnám területén élő népekről említi, hogy nagy fájdalmak közepette különféle állatfigurákat karcoltattak a bőrükbe.
Japánban eleinte a tetoválás büntetésnek számított. A 4. századból írásos emlék van, hogy a ki először követett el bűnt, annak húztak egy vonalat keresztben a homlokán. A másodiknál hozzá tetováltak egy boltív szerű vonalat, a harmadiknál még egy vonlalat. Ez volt a korabeli priusz.
A 8. századtól már vallási jeleket használtak, főleg az arcukon.
A teljes test tetoválásának kultúrája az 1700-as években kezdődött. Ekkor csak a nemesek hordhattak színes ruhákat, ezért a köznép a teljes testet borító tetoválással színesítette magát.
Az Ainu nép társadalmi rangjuk szerint viseltek tetoválást, valószínűleg ők honosították meg ezt a művészeti ágat Japánban, de az alaszkai elszigetelt törzsek tetoválásainak stílusjegyei is Ainu hatásról tanúskodnak. Japánban egy időben a különböző klánok, bűnöző csoportok jelvényeivé vált a tetoválás és ezért mára már rendkívül negatív a megítélése. Vellness fürdőkbe például csak leragasztott tetoválással engedik be az idegeneket.
Európában a középkorban is létezett még a tetoválás hagyománya.
A felsőbb körök is gyakran éltek a lehetőséggel, a krónikák II. Harold angol uralkodót például tetováltként emlegetik. Feljegyezték róla, hogy a hastingsi csata (1066) után a királyt nővére, Edit csak tetovált mellkasáról ismerte fel, amire az England és Edith szavak voltak rajzolva. A Szentföldről hazatérők is gyakran tetováltattak magukra vallásos szimbólumokat.
Hosszú szünet után az 1600-as évek végén tért vissza Európába a tetoválás egy William Dampner nevű tengerésznek köszönhetően, aki egyik felfedező útjáról egy tetovált polinéz férfit hozott magával, aki hatalmas szenzációt keltett Londonban. Azonban a tetoválás divatjának széles körű elterjedése hosszabb időt vett igénybe, sőt büntetésként alkalmazták. 1871-ben az angol hadseregben a dezertőrökre D-betűt tetováltak, míg rossz viselkedésért a BC, azaz bad character megjelölés járt. A civil büntetések során a “D” az iszákos, a “V” a csavargót, és az “F” pedig verekedős jelzőt jelentette.
A 19. és 20. század elején még illegális volt a tetoválás és elsősorban a börtönökben bűnözők között vált szokássá, így a megítélése sem volt igazán pozitív. Mivel ez idő tájt illegális volt, a tetováló művészek titkos szervezetekbe tömörültek, iskoláik nem voltak, ahol tovább adhatták volna tudásukat, és hirdetni is csak “szájról-szájra” tudtak.
Az I. Világháború idején a tetoválások főként bátorsággal és a háborúval kapcsolatos jelképekre korlátozódtak. A II. Világháború után a tetoválás iránti igény és bizalom nagyon megrendült. Ennek a legfőbb oka az 1961-ben feltűnt hepatitis, és a sajtó által keltett rémhírek.
Szóetimológia…
Maga a tetoválás, mint szó a polinéz tatau, “nyomot hagyni” kifejezésből ered és Tahitiből terjedt el világszerte. Először Joseph Banks természettudós jegyezte fel 1769-ben, Cook hajóján, az Endeavour-on.
Tetováló eszközök….
A műveletet kézzel végezték mígnem 1891-ben Samuel O’ Rilley szabadalmaztatta az első tetoválógépet, ami Edison elektronikus tolla alapján készült, mely tűvel és tintával “írt” pontokat a papírra. Az ősi tetováló eszközök (tekercs, egy cső és egy tűtartó) tulajdonképpen a modern készülékek őseinek tekinthetők.
A tetoválás ősi gyakorlata ma is széles körben elterjedt. A tetoválások egyrészt a test díszei de egyes kultúrákban még mindig a beavatási rítusokat része.
Lehet a rajongás kifejezése, megörökítheti a viselő életének különleges eseményeit, vagy aki hisz benne akár talizmánként hordja a testén.
Sok kulturális tevékenységhez és művészeti stílushoz, irányzathoz hasonlóan a tetoválás is kiállta a népszerűség és az elfogadottság hullámhegyeit és- völgyeit, de sosem tűnt el.
Napjainkra a “nyugati világban” a tetoválás minden társadalmi réteg számára elérhető, és egyre elfogadottabb.
Újabban a kozmetikai tetoválások is elterjedtek, a szemöldök, szem és szájkontúr kiemelésére. Mára már minden korú és társadalmi állású embereknél találkozunk test díszítéssel.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya
forrás:
inkmantattoo.hu
people.inf.elte.hu
Wikipédia