A BABÓCSAI BASAKERTI NÁRCISZMEZŐ

A BABÓCSAI BASAKERTI NÁRCISZMEZŐ

A Babócsai Basakert Somogy megye déli részén található, a 13,2 hektáros terület 1977-óta áll természetvédelmi oltalom alatt.
A kert egyben ásatási terület is, a régészek Magyar Kálmán vezetésével 1984 és 1992 között végeztek itt feltárásokat.
A Basa-kert egy Árpád-kori falu egy későbbi középkori mezőváros, végül egy török település feltárt, majd visszatemetett maradványait rejti. Valamint itt volt Somogy megye legnagyobb alapterületű földvára.

Története…

A 13. század elején Babócsa a Tibold nemzetség birtoka volt. E nemzetség alapított itt apátságot a bencések számára. A régészek egy 14-15. századi gótikus templom maradványát és a körülötte levő temetőt feltárták, tőle kissé távolabbra pedig egy török fürdőt találtak. Az egykori épületek közül csak az említett templom kb. 1,5 m magasságú falazata látható.
Babócsa vára a 16. században török kézre került, a nárciszokat még a babócsai végvárat ostromló török pasa felesége hozta magával távoli hazájából és ültette el itt a Rinya patak egykori partján (a vízfolyás medrét azóta mesterségesen elterelték). A virág az eltelt idő alatt szaporodott el a területen, s mára annyi van belőle, mint „égen a csillag”. Így ez Európa legnagyobb kiterjedésű összefüggő nárcisz mezöje.
A csillagos nárcisz (Narcissus stellaris) a Rinya völgyében, eredeti hazájától jóval északabbra és hűvösebb helyre került, de Somogyban is otthonosan érzi magát, amit az is bizonyít, hogy mára már óriási tömegben virít itt, azonban két-három héttel később bont szirmot mint az eredeti hazájában élő virágok.
A csillagos nárcisz elmúlt évszázadok során sajnos keveredett, hibridizálódott a közönséges fehér nárcisszal, így a részaránya kb. 15%-ra csökkent.
Az évi 5-6 ezer látogató nagy része a virágzás idején, májusban keresi fel a Basakertet, s különösen a Nárcisznapokon nő a terület látogatottsága, de a csillagos nárcisz mellett más védett növény is előfordul például a szártalan kankalin (Primula vulgaris). A tavaszonként nárcisszal borított terület azonban ősszel is csodálatos látványt nyújt ugyanis ilyenkor díszlik itt a halványlila őszi kikerics.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás:
Nemzeti Értéktár
ddnp.hu/termeszetvedelem
turistamagazin.hu
Wikipédia

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *