A JÁSZSÁGI SZŰCSHÍMZÉS

A JÁSZSÁGI SZŰCSHÍMZÉS

A jászok egy indoiráni nyelvű nép, az alánok leszármazottjai, legközelebbi rokonaik a Kaukázusban ma élő oszétok. A jászok Magyarországra a kunokkal egy időben, a 13. század közepétől települtek be, de a folyamat csak a 14. században fejeződött be. Nyelvük a 16. században kihalt, de jász identitásukat megőrizték.

A juhtenyésztésnek meghatározó szerepe volt a Jászságban, ebből adódóan a 19. század közepére az Alföld egyik legvirágzóbb szűcs központjává vált a térség. Jászapátin és Jászárokszálláson többnyire férfisubákat készítettek, Jászberényben főként női subát és ködmönt. Kevesen tudják, hogy Móra Ferenc kisködmöne is jászsági mintával volt kivarrva, hiszen az író édesapja Berényben született, itt tanulta a szűcsmesterséget, s a vándoréve során került Kiskunfélegyházára, ahol megházasodott.
A ködmönöket, subákat, dohány zacskókat a jászsági szűcsök aprólékos munkával, rendkívül gazdagon hímezték ki. A díszítő motívumok előrajzolása és kivarrása nagy szaktudást és gyakorlatot kívánt a mestertől.

A szűcshímzés motívumkincse igen változatos, a legjellegzetesebbek a csukott és nyitott tulipánok, rozmaringágak, forgórózsák, császárszakáll, gyorgyina, nefelejcs, szegfű, kutyatök, büdösbogarak, saskörmök, vesevirágok.
A 19. század közepéig a subákat színes hímzés díszítette: kétféle zöld és kék, vörös, sárga, meggyszín és fekete. A motívumok színe azonban 1880-as évektől az egyre terjedő polgári ízlés hatására, fokozatosan egyszínű zölddé vált és ezzel együtt a selyemfonalat felváltotta a könnyebb kezelésű gyapjúfonal.
1939-ben a New York-i világkiállításon Dancsa András szűcsmester a jászsági mintával kivarrt munkáival nagydíjat nyert.
A II. Világháború utáni időkben hanyatlott le a hímzett subák, ködmönök korszaka. Sajnos a 20. század második felére a jászok szűcshímzése feledésbe merült, de nem teljesen.
Fejér Mária, a jászberényi tanítóképző főiskola tanára az 1960-as években biztatta a kézimunkázó asszonyokat, hogy kutassák fel a régi szűcsök hímzésmintáit. A sorra alakult kézimunka szakkörök tagjai pedig elkezdték a munkát.

A motívumkincs megmentése…

Nem volt könnyű felkutatni az eredeti szűcsmintákat, ugyanis nem maradtak fenn a mintarajzok, de régi subák ködmönök még lapultak itt-ott a ládákban vagy padlásokon.
Többen nekiláttak, hogy a szép épen megőrzött subákról lerajzolják a mintákat.
A motívumok textilre való átültetése nem volt egyszerű feladat. A subákat, ködmönöket gyakorta a vállrészükön díszítették, ez azonban nem sík felület, vagyis a mintákat át kellett tervezni a terítőkre, párnákra. Az eredetileg bőrön alkalmazott mintaegységeket megbontva már sikeresen át tudták vinni a mai textíliákra. Természetesen ehhez meg kellett találni a legmegfelelőbb alapanyagokat (vászon, selyem, pamutszövet) és gyapjúfonalat.
1997-ben a Jász Múzeumban a “Jászsági szűcsminták tovább élesé napjaink textíliáin” címmel időszaki kiállítást rendeztek, majd 1998-ban kiadták a “Jászsági szűcsminták textíliákon” című könyvet (második, bővített kiadása 2009-ben látott napvilágot), mely nagy segítséget jelent a hímző asszonyok elkötelezett értékmentő munkájához.
A közös munkának köszönhetően a hímző asszonyok egyre eredményesebben dolgoznak, zsűrizett alkotásaik száma évről évre gyarapszik, s nagy sikerrel szerepelnek hazai és külföldi kiállításokon. A megmentett jászhímzés ismertségét és népszerűségét mutatja, hogy ma már nagyon sok jászsági lakásban találunk jászhímzéssel díszített párnát, asztalterítőt, futót, függönyt, és több jászsági katolikus és református templom oltárát is jászmintás oltárterítők díszítik.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakkörökből alakult alkotóközösség mintatervezői: Misi Éva, Vasné Sass Katalin (Jászberény), Ambrus Andrásné, Molnárné Szikszai Klára (Jászapáti), Szabó Pál Antalné (Újszász), Illés Zsuzsanna (Nagykáta), Posta Józsefné (Törökszentmiklós).

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

https://jaszmuzeum.hu/jasz-himzes
Forrás: Kiss Erika: Saskörmök és büdösbogarak – Hogyan mentették meg a jászsági hímzéskincset? – magyarmuzeumok.hu
Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép: Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe. Budapest: Balassi. 1997.
Fotó: Bugyi Gábor