A FÜGGŐKOLOSTOR

A FÜGGŐKOLOSTOR

A kolostorokat gyakran távoli, magányos helyekre építik, messze a városok nyüzsgésétől. Nem ritkán annyira megközelíthetetlenek, hogy a zarándokoknak komoly kihívást jelent oda jutni.
A Huyan Khong Tu, vagy más néven Függőkolostor, a kínai építészet páratlan alkotása, amely egy Csang nevű mester munkája. A lélegzetelállító remekmű az öt kínai szent hegy egyikének, a Heng-san meredek sziklafalán, 70 méteres magasságban található, Datong várostól 65 km-re. Messziről úgy néz ki, mintha a palotákat odafestették volna a sziklafalra.
A szurdokfalban függeszkedő kolostor és templom együttes építését 1400 évvel ezelőtt a szikla módszeres vésésével kezdték és az így nyert hasadékokba fagerendákat illesztettek. A kiszögellő tartók az épület alapjaként szolgálnak. Ezeken alakították ki azokat a deszka pilléreket, melyek a falakat és tetőket tartják. A biztonság érdekében az épületeket fa korlátok szegélyezik.
A 40 épületből áll, melyeket pavilonok, járdák és hidak kötnek össze. A templomot, különféle dinasztiák idejéből származó, több mint 80, bronz, agyag és kő-szobor díszíti.
A különleges építményben békésen megfér egymás mellett három vallás. Az első rész a taoizmusé, a második a buddhizmusé, majd az egész együttest a ,,Három tan csarnoka” zárja, amelynek közepén Buddha szobra áll, balján Konfuciusszal, jobbján pedig a taoizmust megalapító Lao-cé-val. Ez tükrözi a Három tanítás harmonikus egységét a Ming és Qing dinasztiákban (1368–1911).
Az i.sz. 491-ben épült függőkolostort többször kibővítették, renoválták, 1900-ban pedig egy komoly felújításon esett át.
Az elemektől védett, légiesen könnyed épületet a belső béke taoista fogalma ihlette: az összpontosítást nem zavarják a hétköznapi zajok, például kakaskukorékolás vagy kutyaugatás.
Egyedi szépsége és elhelyezkedése okán a kolostor a turisták számára kihagyhatatlan látnivaló, s egyúttal az egyetlen fennmaradt példája a Kína három fő filozófiai irányzatának.

2010-ben a Time magazin a világ legveszélyesebb épületei közé sorolta.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás:
sohu.com
lee532.blog.sohu.com
slideplayer.hu
Érdekes világ

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *