SumidaA MARGITSZIGETI KORONA ÉS V. ISTVÁN SÍRJA
1838 tavaszán pusztító nagy pesti árvíz visszahúzódása után a margitszigeti domonkos apácakolostor templomának romjai közül ékköves, gyöngyös korona került elő.
Vajon kinek a koronáját mosta ki a Duna vize?
A vesztett muhi csata után IV. Béla feleségével, Laszkarisz Mária, bizánci hercegnővel együtt Dalmáciába menekült. Ott született meg 1242. január 27-én lányuk, Margit, akit a szülei, a tatároktól elszenvedett szörnyű vereség után Magyarország megmentésére, Istennek ajánlottak.
A kis hercegnőt születésétől kezdve apácának nevelték. Három éves korában a veszprémi dominikánus apáca kolostorba került, majd nem sokkal később Béla király hozzáfogott a lánya lakóhelyének szánt kolostor építéséhez a mai Margitszigeten. Margit 10 éves volt amikor az apácákkal együtt beköltözött az épület falai közé. IV. Béla bőkezű adományaival támogatta a lányát befogadó rendet.
A hercegnő 1270 januárjában elhunyt és végakaratának megfelelően a margitszigeti dominikánus apácakolostor templomának szentélyében helyezték örök nyugalomra.
IV. Béla halála után fia István került a trónra akinek szinte első dolga volt, hogy X. Gergely pápánál elindítsa szeretett húga szentté avatását. V. István 1272-ben bekövetkezett halála előtt úgy végrendelkezett, hogy a hamarosan szentté avatott testvére mellé temessék. A király és a pápa halálával a szentté avatási eljárás félbeszakadt de ez a királyi temetést nem befolyásolta.
V. István temetéséről, és annak helyéről a Képes Krónika számol be. A 16. században Szent Margit legendáját, az ugyancsak margitszigeti apáca, Ráskai Lea lefordította magyar nyelvre, aki a királysírról is leírást adott:
“Ev maga Istuan kyral halala vtan yt temettete magat az nagy oltar mellett az evangeliom felevl az magas veres maruan kev koporso alat.”
A szövegből egyértelműen kitűnik, hogy a síremlék egy, a valódi sír fölé emelt vörösmárvány tumba volt.
Árvíz és a vandál főkertész…
Margitszigetet 1541-ben a törökök elől menekülő apácák elhagyták, ezután a templom és a kolostor pusztulásnak indult. A 18. századra már csak falcsonkok és omladékok maradtak az épületegyüttesből. Az elhanyagolt szigetet megszerezte Sándor Lipót főherceg, Magyarország nádora. 1795-ben bekövetkezett halála után, öccse, József főherceg, az új nádor birtokába került, aki folytatta elődje munkáját: a majorság és a nyaraló felépítését, valamint a sziget parkosítását. A munkálatokat Toszt József főkertész vezette. Az ő utasítására kezdték el a kolostor, és a templom romjait eltakarítani. A munkálatok során a falakat kiásták és nagyrészt visszabontották. Ekkor jött az 1838-as nagy árvíz, amikor az egész sziget víz alá került.
Az áradás visszahúzódása után a főkertész folytatta a munkálatokat, amelyek során még több földet hordatott el a romokról. A félig kiásott szentélyben az árvíz kimosott egy falazott sírt.
A munkások és a főkertész leemelték a sír fedlapját, ami alatt egy csontvázra bukkantak, mellette pedig egy aranyozott koronát, egy drágaköves gyűrűt és egy aranyhímzéses ruhafoszlányt találtak.
A sír alja, oldalai valamint a fedlapja faragott homokkő lapokból készült, ugyanakkor az eredeti vörös márvány síremlék darabjai is előkerültek. A kincsektől fellelkesült munkások a kertész utasítására 1-2 méter mélyen feltúrták a szentélyt és körülbelül még húsz, közöttük több falazott, kőlappal, vagy márvánnyal fedett sírt találtak, de ezekben csak koporsóvasalatok, tűk és bronz csatok voltak.
Az értékes leletek József nádorhoz kerültek, aki még abban az évben szakvéleményt kért Jankovich Miklóstól, aki a korabeli magyar tudományos élet nagy tapasztalatú alakja volt.
Szerencsére fennmaradt a nádor és a tudós levelezése, melyből megtudhatjuk, hogy megvizsgálta a sírból származó koronát, egy zafírköves aranygyűrűt, aranyozott textil darabokat, továbbá egy “Hic sepultus…” feliratú vörös márvány sírkő töredéket, melyen a vésett betűket fémmel kiöntötték és aranyozták.
Jankovich egyértelműen megállapította, hogy a korona és a gyűrű mérete, továbbá a feliratban alkalmazott hímnemű nyelvtani forma, férfi elhunytra utal. A gyűrű és a korona jelenléte minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy királysírt találtak. A Thuróczy-krónikára hivatkozva kijelentette, hogy a sír bizonyosan a margitszigeti apácák templomában eltemetett V. István király sírjával azonosítható. Egyúttal javasolta, hogy a kincseket a Tudományos Gyűjteményben tegyék közzé.
Voltak akik kételkedtek Jankovich szavaiban, mert jobban szerették volna ha inkább Szent Margit (aki akkor még nem volt szentté avatva) sírját találták volna meg. Aminek viszont semmi értelme sem volt, mert Margit földi maradványairól tudva levő, hogy az apácák 1520-ban kiemelték a sírból és ereklyetartóba tették, majd magukkal vitték amikor el kellett menekülniük a szigetről. Először Nagyváradra, onnan Nagyszombatba majd Pozsonyba végül a török kiűzése után vissza Budára, majd Pestre hozták. Az apácarend 1782-es feloszlatása idején a hamvaknak nyoma veszett.
Eközben a főkertész folytatta a templom feltúrását. A hajóban több száz sírt talált valamint egy 30-40 darabból álló pénzleletre is rábukkant. Az egyik sírból egy vas sarkantyú, egy kard, egy arany pecsétgyűrű, valamint három darab, feltehetően 14-15. századi aranypénz került elő.
Találtak még sírokat a templomtól északra is, az egyikben egy gyöngysor, valószínűleg rózsafüzér volt. A felháborító barbár “feltárás” semmivel sem segített közelebb kerülni a királysír kérdéséhez, de ami a legszomorúbb, a tudományos publikáció is elmaradt, ráadásul Jankovich szakvéleménye bő egy évszázadra elfelejtődött. A sír leletei csak a nádor halála után, 1847-ben kerültek a Nemzeti Múzeumba, de ezt Jankovich már nem élte meg.
A koronás sírból előkerült tárgyak – a korona kivételével – időközben elkallódtak, úgy, hogy még ábrázolás sem maradt fenn róluk.
Az új feltárás segített, de a király elveszett…
1958-1962 között Feuerné Tóth Rózsa hitelesítő ásatást végzett a margitszigeti dominikánus templom szentélyében. Összesen hat falazott sírt talált, amelyek közül csak egy készült kőlapokból. Ezt a többi falazott sírral ellentétben 1838-ban nem töltötték vissza földdel, hanem miután kiürítették, visszahelyezték rá az eredeti fedlapot. Ezek alapján minden kétséget kizáróan azonosítható volt az 1838-ban feltárt koronás sírral. Feuerné több középkori európai királysír koronáinak adatait összehasonlítva megállapította, hogy a korona 17 cm-es átmérője egyáltalán nem csak női sírokra jellemző méret. Miután a kutató felfedezte Jankovich Miklós és József nádor 1838-as levelezését, nem maradt több kétség afelől, hogy az 1838-as koronás sír V. István temetkezési helye volt.
V. István sírját, nem a törökök dúlták fel, mint sok más középkori királysírunkat, hanem a reformkorban pusztították el. Ellentétben a többi lelettel, szerencsére a halottikorona nem veszett el, s talán egyszer a király csontjai is meglesznek ha sikerül megtalálni a Tószt főkertész utasítására ásott tömegsírt amibe elkaparták a szétdúlt margitszigeti temetkezésekből kihantolt csontokat.
írta és szerkesztette: Cseke Ibolya
forrás:
archeologia.hu
epa.oszk.hu
mnm.hu
