Dr. JOLANTA KUŚMIERSKA egyetemi tanár, festőművész

Dr. JOLANTA KUŚMIERSKA egyetemi tanár, festőművész

Dr. Jolanta Kuśmierska festőművész Lengyelország Będzin nevezetű városában született.
2002-ben diplomázott a Cieszynben működő Sziléziai Egyetem Művészeti Karának a festészeti szakán. A mesterképzést kitüntetéssel végezte, irányító tanára volt Tadeusz Rus. 2004-ben, szintén a Sziléziai Egyetem keretében elvégzett egy számítógépes grafikai posztgraduális képzést.
2008-ban a Katowicei Sziléziai Tudományegyetem Filológia Karán szerzett oklevelet.
Ezt követően művészeti tanulmányait a Krakkói Képzőművészeti Akadémia Festészeti Karán folytatta, ahol Teresa Kotkowska és Rzepeckka Zbigniew egyetemi tanárok interdiszciplináris műhelyében szerzett további szakmai tapasztalatokat, majd a mentorai irányítása alatt 2011-ben végezte el a posztgraduális képzést.
2018-ban a Krakkói Képzőművészeti Akadémiám megszerezte a PhD (Doctor of Liberal Arts) tudományos fokozatot a képzőművészetben, Zbigniew Bajek egyetemi tanár támogatásával.

2011 óta tagja a Lengyel Művészek és Formatervezők Szövetsége Katowicei Fiókjának, 2020-tól pedig a Krakkói Fiókjának.
A lengyel festőművész rendszeres részt vesz a Krakkói Képzőművészeti Akadémia művészeti projektjeiben, az alkotói műhelyek tevékenységében és művésztelepeken.

Alkotásai megtalálhatók köz- és magángyűjteményekben Lengyelország-szerte és külföldön.
Jolanta Kuśmierska festészettel, számítógépes grafikával, rajzolással és fényképészettel is foglalkozik. Gyakran kísérletezik különféle technikákkal és törekszik különböző médiumok bevonásával eredeti kollázsok létrehozására.
Művészete ember- és természetcentrikus. Érdeklődési területei között kiemelt szerepe van a kultúrának, valamint a különböző nemzetek kultúráinak.

Az elmúlt évtizedek folyamán számos kiállításon vett részt Lengyelországban és külföldön, többek között az Amerikai Egyesült Államokban, Európa-szerte: Magyarországon, Franciaországban, Írországban, Csehországban, Németországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Oroszországban, Ukrajnában, Szlovákiában, Ázsiában: Dél-Koreában, Törökországban, Indiában, valamint dél-amerikai kontinensen: Argentínában.

Dr. Jolanta Kuśmierska így vall művészetéről, valamint az őt foglalkoztató és alkotásaiból is visszaköszönő témakörökről:
„Emocionális terek /
A kreativitás, mint reakció a világok háborújára: a természet és kultúra közötti háborúra

Elmélkedések:
A világok háborúja kifejezést a természet és a kultúra szembenállásával kapcsolatban használom metaforaként.
Mindenkiben létezik egy belső konfliktus, konfrontáció, és a természetes állandó ellentétben áll azzal, amit a kultúra ránk kényszerít: a neveléssel, a hagyományokkal, a vallással stb. kapcsolatban, valamint létezik egy globális dimenziókat öltő konfliktus is, akár abból adódóan, hogy a civilizáció terjeszkedésének nincs vége, ami a környezet és ennek következtében az élet leromlásához vezet.
Az ember a természet elválaszthatatlan része; ugyanakkor a kultúra és a civilizáció megteremtője. Az ember lett az egyetlen a földön élő fajok közül, aki képes volt kultúrát kialakítani. Ennek a képességének köszönhetően megváltoztatta és változtatja a valóságot, átalakítva az őt körülvevő világot. Azonban cáfolhatatlan, hogy a kultúra közvetlenül a természetből származik. Az ember élete első szakaszában, a „pusztai” szakaszban elkezdte megfigyelni a természetet, gyönyörködni benne, irigyelni szépségét és „leleményességét”. A természet megfigyelésével ő maga kezdte megalkotni az első eszközöket, használati tárgyakat, végül műalkotásokat. Elmondható tehát, hogy a természet az ember ihletforrása lett, és így adódik az a következtetés, hogy a kultúra a természetből ered, ezért nem állhat oppozícióban egymással.

De vajon tényleg nincs ellentmondás kultúra és természet között?

Ha a kultúra a társadalmi teljesítmények összességeként definiálható, akkor ebből az következik, hogy a spirituális kultúra is, vagy talán mindenekelőtt a természetből gyökerezik. Az ember vallásokat, mítoszokat, filozófiát és művészetet alkotott, hogy választ keressen a természet által az élettel, az idő múlásával, a jó és rossz eredetével kapcsolatos kérdésekre, és magyarázatot találjon a számára érthetetlen jelenségekre.
A kreativitás, mint reakció a természet és a kultúra világa közötti háborúra
A kreativitás, mint reakció a világok – természet és kultúra – háborújára való tézisnél feltehetjük magunknak a kérdést: miért alkotnak az emberek?
Nehéz elképzelni, hogy az emberi lények „teremtve” lettek, de nem alkotnak.
A Bibliában Isten, mint az Alkotó avatja be az embert a teremtésbe, megparancsolva neki, hogy adjon nevet minden Édenben lakó teremtménynek. A Teremtés könyvéből világossá válik számunkra, hogy az ember nem maradhat közömbös a világgal szemben, hogy az ember létének kezdetétől alkotónak lett teremtve.
Ez a lényege az ember legdrámaibb harcának, a természet elleni küzdelemnek, a haldoklásnak. A halhatatlanság elérésének vágya arra készteti az embereket, hogy fessenek, zenét szerezzenek, könyveket írjanak – alkossanak. Talán a halál tudata az a mozgatórugó, amely az embert a sokszor megerőltető alkotói erőfeszítésre készteti. Amikor művészetet alkot, az ember saját törékenységével, az idő múlásával küzd, és bizonyos értelemben megnyeri ezt a csatát. Mert ha valami legyőzheti az időt, az talán épp a művészet.
A művészet által teremtett világ nemcsak külső környezete az embernek, hanem egyben belső valósága is. A művészet külső világa behatol az emberi lét belső tereibe, gazdagítva azt. Amikor egy festőművész képet fest, egyfajta világot vetít ki. Szimbólumok segítségével életre kelt olyan látomásokat, amelyek csak az övéi voltak, és ezzel megnyitja a kaput másoknak, a befogadóknak a saját világa felé. Ha a néző elfogadja a meghívást, és azon keresztül be akar lépni, kénytelen lesz a semmiből megalkotni ezt a világot.

Miért alkot tehát az ember? Talán éppen azért, hogy megismerje önmagát, hogy bár kis mértében, de közelebb kerüljön az igazsághoz; hogy létező emberi lényből alkotó emberré váljon.
Ha egyetértünk Ernst Cassirer filozófus felfogásával, mely szerint a művészet szerepe nem a természetnek van alárendelve, akkor azt kell mondanunk, hogy a művészet egy másik valóság, az alkotó szubjektív világa és valósága, gyakran válasz a világok háborújára. A mű viszont a szubjektivitás tárgyi formája.

Találkozás a „másikkal”
A Világok háborúja kifejezés szorosan összefügg Herbert George Wells angol író nevével, és bár egy másfajta konfliktusra utal, a „másikkal” való találkozás által kiváltott veszélyek és félelmek, amely gondolatmenet szintén közel áll hozzám.
A „találkozás a másikkal” kifejezés alatt nem csak azt értem, hogy találkozunk a bennünk rejlő „másikkal”, magunkba nézünk, és meglátjuk, megtaláljuk ott azt az énünket, ami mélyen el van rejtve, hanem gondolhatunk itt egy találkozásra a másik-emberrel. Napjainkban sok olyan változás történt, amelyek miatt az emberek elzárkóztak a „másikkal” való találkozástól. A „másikat” az „idegennel” azonosítják, vagyis valakivel, aki veszélyes, aki árthat nekünk, fájdalmat okozhat, vagy akár el is veheti legdrágább tulajdonunkat, az életünket.
A másság és a „másik” fogalmával foglalkozó filozófus Emanuel Levine, a „találkozások filozófiájának” egyik megalapozója volt. Úgy vélte, hogy a „másikkal” való találkozás alapja az önmagunk elutasítása, valamint a „másik” hallgatás és szemlélése. Egy ilyen találkozás lehetővé teszi számunkra a párbeszédet, de nem garantálja a „másik” teljes megismerésének lehetőségét. Levine szerint a „másik” az az „idegen”, akit megpróbálunk megismerni, aki megengedi, hogy megismerjék, de valójában soha nem lesz igazán megismerve vagy kiismerve. A „másik” mindig rejtély marad.

Terek
A Będzin körzetében található Grodziec Cementgyár romjai ihlették munkáimat. Kozmikus méretarányuk, drámai szépségük mindig megijesztett és egyszerre csábított. Félelemmel, több tucatszor átléptem az üreges kerítést, hogy belépjek egy olyan térbe, amely az ismeretlen felé vezette lépteimet, és teljesen beindította képzeletem világát.
Számomra ez a létesítmény az, amely Andrej Tarkovszkij Stalker című filmjének színterével (Zóna) hasonlítható össze, számomra ez a terület nem csupán a kreativitás ihletforrása, hanem a gondolkodásra és elmélkedésre is alkalmas helyiség lett.
Ez a tér, – a lerombol gyár romjaival- az a hely, ahol a felsőbbrendűség diktál, vezet, és egyre szilárdabban ledominálja az emberi kéz által készített tárgyak geometriáját. Ez egy olyan világ, amelyben a természet újrahasznosítja önmagát és uralkodik.
Cserjék és fák veszik birtokba a tárgyakat, a tereket. Az ágak kuszasága, amely elzárja az átjárást az belső terekben, szinte élő grafikát hoz létre. Évek óta figyelem az elemeknek ezt a harcát: szinte szemeim előtt lejátszódik és elgondolkodtat, cselekvésre késztet, inspirál a művészetemben.
A biológiai szövetek és az építészet ötvözete – mindaz, ami a cementgyár falai között és falain látható -, a természet és a kultúra által közösen alkotott képek a jelen kor alapvető problémáihoz kapcsolódó gondolatokat sugallnak: hanyatlás, elidegenedés, félelmek, remények.
A „zónákban”, a terekben való tartózkodás egzisztenciális kérdéseket vet fel; arra kényszeríti az embert, hogy önmagába tekintsen és mélyen elmerengjen.
Szeretném, ha munkáim nehéz kérdésekről, az embert körülvevő terekről, illetve a benne zajló bonyolult kapcsolatokról mesélnének, ugyanakkor konstruktív üzeneteket közvetítenének. Sajátságos vonzerejű munkáim által bizakodást szeretnék kiváltani és reményt kívánok nyújtani a tekintetben, hogy a természet és a kultúra együttléte, nem csupán lehetséges, hanem szükségszerű is, különösen a kortárs ember számára.”
*
Fotó: Dr. Jolanta Kuśmierska festőművész és alkotásai

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *