AMIKOR A KEVESEBB TÖBBET ÉR, A FILIGRÁN

AMIKOR A KEVESEBB TÖBBET ÉR, A FILIGRÁN
Drága Olvasó, ugye ha valami finom, kecses, azt szoktuk rá mondani, hogy filigrán. Van azonban egy másik jelentése is, egy bizonyos ötvösmunkát is így neveznek. Sőt, meglepő módon onnan ment át a köznapi nyelvbe jelzőként. Eredetileg ugyanis a latin filum=fonal és granum=gabonaszem szavak összevonásából keletkezett és nyilvánvalóan a mesterség szakszavai közé tartozott.
Ötvösmunkaként kétféle értelmezése van, filigránnak nevezik a tárgyakon díszítőelemként való felhasználását. Ilyen elemek láthatók a magyar királyi koronán, de még szembetűnőbb a királyi jogar díszítésén.
Másik értelmezése, amikor ékszerként készül el. És ekkor kap igazi értelmet írásunk címe, ugyanis ez esetben a felhasznált nemesfém értéke szinte elenyésző a megmunkálás értékéhez képest.
Hogyan készül a filigrán…
A filigrán díszek vagy ékszerek elkészítéséhez szükség van ezüst, arany, vagy ritkábban réz drótra (ezt utána általában nemesfémmel vonják be). A drótot ezután hajlítják, csavarják, tekerik vagy szálanként összefonják, így keletkeznek a gyönyörű motívumok, melyek lehetnek geometriai alakzatok, virágok, vagy hasonló díszítőelemek. A filigrán motívumokat gyakran apró fémgolyókkal vagy gyöngyökkel egészítik ki.
A filigrán ékszerkészítés folyamata a színarany vagy ezüst egy másik ötvözőfémmel való, magas hőfokon történő összeolvasztásával kezdődik. A leggyakrabban használatos ötvözőfémek a cink és a réz. Ez azért kell, hogy a megmunkáláshoz szükséges hajlékonysággal együtt, a formatartását, szilárdságát biztosítsák az anyagnak. Az ötvözőfém fajtája és mennyisége határozza meg a kész ékszer karátfokát és színét is.
A megolvasztott nemesfémet néhány centiméter átmérőjű rúd formába öntik, ezekből különböző vastagságú huzal készül. A különböző vastagságú és megmunkálású huzalokhoz a rudakat az alapanyagnál keményebb (kezdetben kő, később fém) lap között addig görgették, amíg keresztmetszetük köralakú és kellő vékonyságú nem lett. Nagy előrelépés volt a szakmában a dróthúzó szerkezet alkalmazása. A bonyolultabb gyöngyös, golyós huzalok előállítása már alig volt elképzelhető enélkül. A csavart mintázatú huzalokat kezdetben úgy állították elő, hogy egy igen vékony nemesfém szalagot, vagy két vékony szalagot összetekertek.
A vastagabb huzalokat a filigrán díszítő elemek, vagy önálló ékszerek külső keretéhez használják.
A belső, kitöltő szálak meglehetősen vékonyak és finomak. Ezek előállítása további eljárást igényel, két vékony szál összesodrását, kilapítását és hevítését. Ezen sodort szálak tekerése, csavarása és hajlítása eredményezi a bonyolult, kacskaringós mintákat. Ezek a különböző csavarások és spirálok az úgynevezett máltai filigrán ékszerminták.
Az ötvösök általában ujjaikkal és csipesz segítségével illesztik a kitöltő formákat a keretbe, így készítve el a gyönyörű filigrán ékszereket, vagy díszítő mintákat. A darabok ezután összeforrasztásra kerülnek.
Ha alátétlemez nélküli ún. azsúrfiligrán különösen nagy szaktudást igényelt, főként ha figyelembe vesszük a korabeli forrasztási technika nehézségeit.
Az elkészült ékszert az előállítás során rárakódott szennyeződések eltávolítása céljából forró kénsavas oldatba mártják. Ezután az esetleges egyenetlenségek lecsiszolása és fényezése következik. A filigrán ékszerkészítés végső fázisa az ezüstből vagy rézből készült ékszerek esetén az arannyal vagy ezüsttel történő bevonása.
A filigrán készülhet tűzzománc berakással, illetve drágakövek, féldrágakövek felhasználásával is. Különösen szépek az ezüstből rubin, vagy zafír berakással készült ékszerek. Az olcsóbbak akvamarin, vagy cirkon köveket tartalmaznak.
A filigrán az ötvöstárgyakon már az ókortól fogva alkalmazott díszítési technika. Legszebb példái a bizánci és a román művészet korában, a X-XII. században és a késő gót stílus korában, XV-XVI. században készültek.
Benvenuto Cellini olasz szobrász, ötvös, éremművész, a késő reneszánsz jelentős mestere Trattato dell’Oreficeria (Értekezések az ötvösségről és a szobrászatról) című művében külön fejezetet szentel a filigránkészítésnek.
Alkalmazott technikaként egész Európában elterjedt, de a filigrán ékszerkészítés igazi bölcsője a Mediterránum, Máltától Ciprusig. Ezen belül kiemelkedők a velencei, illetve a dalmát tengerpart ötvöseinek munkái.
Köszönöm a figyelmet.

Írta és szerkesztette: Pester Béla
forrás:
P. Brestyánszky Ilona, A Pest-Budai ötvösség, 1977
ékszer.me hogyan készül
katolikus lexikon
marieclaire divat