SumidaNépi játékok
Milyen játékot játszottak a gyerekek amikor még nem volt Legó sem X-box? Bújócska, fogócska, ugróiskola a mai napig jelen van a lurkók életében, leginkább az iskolák udvarain.
Írásomban néhány, ma már feledésbe merült népi játékot elevenítek fel, egyet (méta) leszámítva még magam is játszottam a pajtásaimmal..
Méta
~~~~
A méta játék mai formájában a várháborúk emlékét őrzi. Eredetileg a városi iskolák, kollégiumok diákságának kedvelt játéka volt, amelyet idővel a vidéki települések ifjúsága is átvett. A falu népe őrizte és továbbalakította a játékot.
II. Lajos idejéből származó források szerint a lovagok is játszottak egyfajta métajátékot, amely azonban nem volt azonos a gyerekek és fiatalok lent leírt szórakozásával.
Tekintve, hogy a méta eredete több évszázadra nyúlik vissza, az azóta eltelt idő alatt játéknak sok változata született. Így a méta családjába tartozik a krikett és a baseball is.
Játékszabályok:
A méta labdajátékot két, 10-15 fős csapat játssza.
20-30 méter hosszú, két rövidebb végén vonallal (métavonal) határolt pályán, melynek közepén található a krétával felrajzolt vagy kövekből, fákból kirakott – cél (vár, tilos hely).
Az egyik csapatot az ütők, a másikat pedig a kapók vagy fogók alkotják. A játék során a 60-70 centiméteres ütővel, tulajdonképpen bottal vagy husánggal (métabot, métaütő, kámpa, kampaverő) felszerelkezett csapatok tagjai a vonal mögött felsorakoznak.
A kapók egyike az ütőknek sorra adogatja a rongy-, bőr- vagy nemezlabdát, akik azt a lehető legerősebben és a legtávolabbra igyekeznek elütni a métabottal. Az elütést követő pillanatban az ütő elrohan a tilos helyre, ahol nem lehet a labdával megdobni, és ezt követően – ha a helyzetet úgy méri fel – ugyancsak szaladva igyekszik visszaérni a vonal mögé, ahol csapatának többi tagja várakozik.
Mindeközben ha valamelyik fogó elkapja az általa elütött labdát, és még visszaérkezése előtt eltalálja vele a soros ütőt, a két csapat helyet cserél: az ütőkből lesznek a kapók, és fordítva, a kapókból az ütők vagy az éppen futó játékosból fogó lesz.
Ha a fogók egyike még röptében elkapja a labdát, ugyancsak szerepet cserél a két csapat.
A Kincskereső kisködmön-ben és a A Pál utcai fiúkban is említik.
Rántócska, ostoros, sudarazás
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Egymás mellett elhelyezkedő játszótársak kézfogással „láncot” alkotnak. A lánc egyik vége a „rántó”, a másik vége a „csombék”. Futásnak erednek együtt, majd a rántó erős, kanyarító mozdulattal az egész láncot („ostort”) meghúzza, mire az gyorsan bekanyarodik. A kanyarodás a rántóhoz közelebb eső tagoknak könnyebb, a távoliaknak nehezebb. Legnehezebb szerepe van a „csombék”-nak, aki nagy, gyors léptekkel iparkodik a többivel lépést tartani, neki nagy ívben kell kanyarodnia és vigyáznia, különben elesik és felgurul.
Adj király, katonát! – láncszakító játék
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Igazi tavaszi, szabadtéri, fiús játék, amely legalább 10, de akár 40 gyerekkel is játszható.
Adj király, katonát! játékszabály:
A gyerekeket két csoportot alkotnak. Az egyes csoportba tartozó gyerekek megfogják egymás kezét és a másik csoporttal szemben felsorakoznak. A két csoport között 10-20 lépés távolságra, amennyire rendelkezésre álló hely engedi.
A játék elején az egyik csapat átkiabál a másiknak:
„Adj király katonát!”
A másik csapat így válaszol:
„Nem adunk!”
„Akkor szakítunk!”
„Szakíts ha bírsz!”
„Kit vársz?”
Itt a védekező csapat megnevez valakit a támadó csapatból.
A megnevezett gyerek nekifut az ellenség láncának. Amennyiben át tudta szakítani a kézfogást, akkor az átszakított játékosok közül az egyiket átviheti magával a saját csapatába. Amennyiben „fennakadt” a kézfogáson, akkor oda kell beállnia. A játék az eddig védekező csapat támadásával folytatódik.
Bigézés
~~~~~~
Ütőfával röptető csoportos, pontszerző versenyjáték volt. Nagy elterjedettségére utal a sokféle elnevezése bige, pige, pike, brige, brincka, peca, pilincka, pilincke, dólé.
Maga a bige egy 10-12 cm hosszú, 2-3 cm átmérőjű amelyet mindkét végén kihegyezett fadarab. Ütője a kánfa, kámpa, kámba, verő, kampaverő, bigeütő, bigefa, egy 60-70 cm hosszú léc vagy husáng.
játékszabályok:
A játékosok igyekeznek a földön fekvő bige egyik végére ráütni, úgy, hogy az a levegőben megpördülő, majd egy másik ütéssel minél távolabbra juttatni.
Ha a játékosnak a felütött bigét az oldalütéssel nem sikerült eltalálnia akkor a bige „lesül”, és át kell adnia az ütést társának.
Az ütő játékost pöcköléssel jelölik ki. A bigézést megkezdő játékos egy kis földbe ásott lyukra fekteti a bigét, majd ütőbotjával a lyukból kipöcköli. Ha ellenfele elkapta röptében a bigét, ő lesz az első ütő.
Lépésben számolják, hogy ki tudja messzebbre röpíteni a bigét, egy lépés = 1 pont. A nyerő pontok beszorozhatók, ha az ütő játékos a levegőben ütögetéssel többször megtáncoltatja, majd ezután üti el a bigét. Van olyan változat is, hogy megegyezés szerint minden ütő háromszor üthet.
szerk.: Cseke Ibolya
forrás:
Gönczi Ferenc: Somogyi gyermekjátékok (Kaposvár, 1949); Hajdu Gyula: Magyar népi játékok gyűjteménye
