• ADY JÓZSEF festőművész •

• ADY JÓZSEF festőművész •

Ady József festőművész a Marosvásárhely melletti Jedd községben született 1950. április 4.-én, református lelkész család gyermekeként.

A középiskola és a kolozsvári „Ion Andreescu” Vizuális Művészeti Akadémia elvégzése között munkás, villanyszámlás, hivatalnokként dolgozott. Mindeközben készült a felvételire. A szokványos buktatók következtek: azon évek numerus claususa, rossz származás vagy az egyre érezhetőbb magyarellenesség.

1975-1979 között elvégezte a festő szakot színjelesre vizsgázva, majd országos elsőként választotta a kolozsvári Magyar Állami Opera díszlettervezői állását. Kiderült azonban, hogy a meghirdetett hely nem létezik. Sok megaláztatás után alkalmazták a Román Állami Operába díszletfestő munkásnak. Hét év alatt három plakátot terveztettek vele. A Falstaff plakátról levágatták az aláírását.

Az Operánál töltött évei alatt önálló tárlatai nyíltak:
1980-ban első egyéni kiállítása a Korunk Galériában került megszervezésre, ahol főként akvarelleit mutatta be. Ezt követően 1983-ban újabb kiállítása nyílt, szintén a Korunk Galériában, linómetszetekből.
1986-ban szénrajzokból rendezett egyéni kiállítást a kolozsvái Magyar Színháznál.

1986 októberében elbocsátották a Román Operától. A diktatúra szellemi, fizikai bulldózere a teljes kiszolgáltatottságba taszította.

1990 januárjában kivándorolt Magyarországra, ’végre szabadon’.
A váci grafikai műhelyt, Csorba Simon műteremlakása követte. Közös kiállításuk nyílt Csorba Simonnal Kaposváron „Hegyestű” címmel, mely alkalmából a létező bazaltképződményről készített 6×5 méteres kőnyomata is kiállításra került.

A kiállítás után kórház várt Ady Józsefre, amikor is tragikus diagnózist kapott: leukémia. Ezt követően a meghatározható hátralevő idő idegenben, kiszolgáltatottságban és az orvosi véleményezés tudatában telt.

A nem egész egy év alatt, szenvedések közepette, “döbbenetesen szép, erőteljes, drámai, mély művek születtek” írta Chikán Bálint művészettörténész.
Honvágy és kín szülöttei, Liber Miserorum címet adta utolsó alkotásainak.

Chikán Bálint két napos beszélgetésre magához hívta Pilisvörösvárra. A hangot rögzítették, majd abból a hanganyagból készült el Marosvásárhelyen (Mentor kiadó) a Tisztulás vágya című könyv, melyhez Ady József szavait vette kölcsön Chikán: “a művészet a tisztulás vágya”.

1991. november 19-én adta vissza lelkét teremtőjének. Budapesten, kórházban hunyt el de kívánságának eleget téve, a család hazahozta őt. A marosvásárhelyi református temetőben nyugszik.

Életében Chikán Bálint művészettörténész kereste fel többször is és cikkezett szakkönyvekben, folyóiratokban. Ady József alkotásai számos alkalommal jelentek meg MAMÜ-s szaklapokban és képzőművészeti katalógusokban.

Emlékkiállítások:
Budapest – Árkád galéria /Csorba Simon/
Budapest – Duna galéria /Chikán Bálint/
Miskolc /Chikán Bálint/
Hatvan /Chikán Bálint/
Százhalombatta /Takács Péter/
Marosvásárhely /Szabó Zoltán – Judóka/
Kolozsvár /Szabó Zoltán – Judóka/
Székelyudvarhely /Szabó Zoltán – Judóka/, /Vécsi Nagy Zoltán/
Marosvásárhelyi Rádió /Gáspár Sándor/ ” A higgadt szomorúság költője”

1992-ben “De profundis” című emlékezésében Vitus K. György írja “Nagyherceg, így hívtuk Ady Józsefet. Utólag is példát állít az áldozati nemzedékről. Csak csodáltuk tűrőképességét, ahogy a rezsim kultúra ellenes, marginalizáló igyekezetét elviselte. Ahogy főúri gesztussal vendégül látott minket az ablaktalan, ágyhelynél nem sokkal nagyobb pinceszuterinben …”

Ady József festőművész munkásságának méltatása:

“Ady Józsefnek csupán 41 esztendő adatott e földi világban tehetsége kibontakoztatására. Az erdélyi művész képeit szemlélve, verseit olvasva, ismeretlenül is ismerősnek érzem őt. Fájdalmasan mély és kifejező alkotásai, a református lelkész családból származó, muzikális lélek finom rezdüléseinek és a romlott világban az elveszett szépséget kereső, de annak csupán az illúzióját olykor-olykor megtaláló vágynak a keserédes elegyét égetik a retinába és a szívbe. Olyan művész, aki nyomot képes hagyni, szóval és képpel egyaránt.
Mikor testvére, Ady István jóvoltából, először láttam a munkáit, sokáig kellett néznem azokat, mert a komor vonások húztak magukba, nem engedték el a tekintetem, később zavarba hoztak, felzaklattak és melankóliába ejtettek. Azóta is hatása alatt vagyok Ady József művészetének.
Mikor ezeket a sorokat írom, “Fordított világ” című tusrajzát nézem a falamon és a világra gondolok, amelyben semmi és senki nincs a helyén.
Ady József nem volt ebbe a fordított világba való, de életművével, a szépségbe és a jóságba vetett hit lehetőségének kapaszkodóját itt hagyta nekünk.” (Ady József erdélyi grafikusművész kiállítása – Kárpát-haza Galéria, Budapest, 2020.)

“…Ady József munkásságát, szellemét idézve, szokatlan dologról is kell szóljak, olyan problémákról, melyeket maga a nyelv nem tud követni. Vannak rejtelmes dolgok, melyekhez talán, közelebb kerülhetünk az archaikus hagyomány segítségével. Gondolattöredékeim vegyék úgy, mintha barátommal beszélnék, ám eközben szeretném elkerülni a saját tanulmányok szimpla rávetítését az Ady-jelenségre. A töredékesség mellett, érveljek egy Ady József verssel,ami éppen a darabokra hullott valóság átélésének megfogalmazása.
„Szétosztom magam!
Szaggatottan vagyok/voltam
Tehát,így kell
átmennem
a nem létbe is.“
( Ady József : Testamentum )

…De honnan olyan ismerős maga a szétdarabolás-motívum?
Az Evangélium utánni időkből, mint eucharisztia, úrvacsora, az Evangélium előtti időkből viszont,…az Ozirisz-féle feldaraboltatást el kellett szenvedjék a sámánok is. A beavatás-misztérium során, mikor megkapták az emberfeletti tudást./Mindez álomban történt./
Tehát a feldaraboltság visszatérő motívum,éppúgy,mint a magányba vonulás…

…Ady József esetében olyan művészre emlékezünk, akinek a paradoxonok problémája életében és művészetében egyaránt hangsúlyos…

…Marosvásárhely mellett,Jedden született,1950. IV. 4-én, tehát a Kos jegyében, akárcsak Hamvas Béla és valójában hajthatatlan volt becsületességében ,sziklaszilárd jellemében. A hasonlóaknak példaképű volt viselkedése, jelenléte a megalkuvó környezetben valami megnyugtató támaszpontként hatott. A zenei tehetség és műveltség mellett hasonló intenzitással volt jelen az irodalom, filozófia, majd végül a művészet. Sorsára találó Kirkegaard gondolata a boldogságról.
És valóban, járjanak bár jó vagy rossz csillagok, vannak egyének, kisebb-nagyobb közösségek, akik állandóan szenvednek. Pályakezdésének körülményeiről hitelesebb képet hagyott az utókorra saját vallomása, amit Chikán Bálint művészettörténész rögzített hangfelvételen, mikor már tudatában volt végzetes betegségének. Szellemi szinvonalából következő magányában Ady József érzékenységével, szükségét érezte az életben egyfajta védettségnek, és magára nézve a kultúrának, filozófiának tulajdonított egy ilyen védőburok jelleget….
Filozófiai rálátásával a művészet dolgait tudta kivülről nézni és ugyanakkor a szív érzékenységével, az intuiciókkal, belülről is. Mintha a bölcsektől is, és a szegény pásztoroktól is örökölt volna, ahogy Steiner mondaná. E két ellentétes irány kontrolálása kapcsolatban van a nagyszerűséggel. Részben az exisztencialista filozófia hatására, párhuzamosan jelen volt munkáiban egy salyátosan helyi-személyes rezignáltság is, ami bölcsen és cinikusan számolt a negatívval…

…Ha munkásságát viszonyítani akarjuk a vásárhelyi művészethez, észre kell venni, hogy a helyi előzményekhez nem hasonlítható! Gererációjával együtt, ami körülbelül a MAMÜ csoport, elkezdődött valami más. De mi is az a helyi elözmény? A Nagy Pál-szerű néhány kivételtől eltekintve-ha nem is bukolikus,de olyan Rousseau-szerű „kivonulás“a ronda társadalomból: a tájfestészetbe. Ez még nem volt a talajvesztettség állapota-és nem ennek művészi feldolgozása, még hiányzott az a bátorság, ami például Ady Józsefnél, ezzel összehasonlítva mondhatni, transzcendens-, legalábbis a szellemi környezetváltás értelmében, mert az Ady útja a kijárt utak helyett-már a senkiföldjén járás! A titokzatos állandó köznyezetté vált műveiben. Képeinek sokszor nyomasztó, lidérces világában a rejtelmesség mindig jelen van, és ő ebben a világban, a tér és a lélek rejtelmeiben volt otthon…
…Különösen titokzatosak duplafigurás képei. Kozmikus nyugtalanságú az a Beatrice, vagy Szófia-anima keresés, nosztalgia, ami ezekből izzik. Ezek valóban misztikus művek… Jelentésük a Scientia sacra két nagy problémájához vezethető fel. Egyik az Androgynesz, a másik pedig az Ikrek. És ez a kettő lényegében egy. Még Egyiptom tanította, hogy az egész teremtés a kettes szám jegyében áll. Ezért az Ikrek több eredetmitoszban, így népünk eredetmitoszában is szerepelnek, ezek természetesen asztrál-mitoszok… Az asztrál jegyekbe, például az Ikrekbe, nem csillagalakzatokat kell látni, hanem azt ahogy a jel absztrakt kifejezője szellemi valóságoknak…

…Befejezésül, idézek az 1991 Karácsonyán írt megemlékezésből Takács Péter a következő Ady Endre idézettel búcsuzott tőle:
„Ha én szólok, Észak beszél.
Fagy, fátum fogja számat :
Ember beszél, kinek sors
Az élet, évek és napok
Szíve gyökeréig fájnak.“

Ez valóban találó rövidre szabott életére,viszont ismerve barátom nyugtalan szellemi éberségét, amivel a dolgok túlsó, láthatatlan oldalát kereste, úgy hiszem, a nagy rokon versére is replikázna valami ilyesmit:

„Hallgatok. Ez a Dél csendje.
A Nagy körön vándorlás után
Megtalált Haza öröme
A nagy-pálya csúcsán :
Ikrek hallgatása.“ “
(Szabó Zoltán Judóka festőművész, muzeológus – Ady József emlékkiállítás, Marosvásárhelyi Kultúrpalota, 1993.)

„Ritkán adatik a kiállításlátogatóknak olyan lehetőség,amilyet most a Duna Galéria kínál. Egy kiemelkedően kitünő művész életművére enged rápillantani, miközben a felfedezés örömét is kínálja. Az alkotó Ady József (1950-1991), ugyanis még szűkebb szakmai körökben is alíg ismert: rövid életéből mindösszesen alig két évet élt Magyarországon, s akkor is már inkább kórházban vagy elhúzódva, mint a tehetsége által megérdemelt reflektorfényben. Az élet által meggyötört művész remekmívű alkotásait mutatja most be a Duna Galéria azzal az igénnyel,hogy rekonstruálja Ady József művészi arcát. Ő maga úgy fogalmazott, hogy alíg tudta definiálni magát, amíg képzőművészként nyilvánulhatott meg. Már ez a gondolat érezteti, hogy léte tragikus volt, hiszen néha még arra sem volt lehetősége, hogy az élet értelmét adó képzőművészkedést folytassa. Most és itt mégsem drámai sorsát, hanem képzőművészi tevékenységét kívánom felvázolni, amelyhez csak háttérként villannak fel az életrajzi tények.
1950-ben született Jedd községben, Marosvásárhely mellett. Tanulmányai során már korán foglalkozni kezdett a képzőművészettel,de csak a katonaságnál döntötte el véglegesen, hogy képzőművész lesz. Ötször felvételizett a kolozsvári főiskolára, majd 1975-1979 között kitünő eredménnyel végezte el annak festő szakát. Közvetlenül ezután leginkább akvarelleket készített, melyekből 1980 októberében Kolozsvárott a Korunk Galériában tárlatot rendezett. E művek narratív-asszociatív lapok, melyek rejtett figurativítással mesélnek. A művész színhasználataiban valami enyhe fanyarság és visszafogottság érződik. Több narratív elem és színbeli megoldás villantja fel az alkotó romantikára hajló karakterét. A lapok üzenetek Ady József benső énjéről, érzelmeiről, érzéseiről, a mélylélektan kutatási területére tartozó szubjektív jellegzetességek vizuális megjelenései.
Ady József következő alkotói korszaka a linómetszetek készítése volt jellemző. Az első linómetszete már 1979-ben elkészült, és fekete fehérről fehér-feketébe fordított linóinak sorozata is készen volt már 1982-ben. 1983 után pedig márcsak elvétve készülnek ilyen technikával művei. Egyszerűsödött a képi nyelvezet, s egyben drámaibbá is vált. A fekete és fehér nem engedte, hogy olyan bőbeszédű legyen, mint az akvarelleken. A szénrajzok készítése jellemzi harmadik alkotói korszakát, amely 1986-ig tartott. Ekkor a rajzok mellett Ambrus Lajos kollégájával együtt performanszokban is kifejezték magukat. A performansz dokumentációk ezen a kiállításon nem láthatók. Szénrajzaira a tömörítés jellemző. Ahogy sokasodtak életében a tragikus mozzanatok, a művek tartalmiságában úgy vált egyre uralkodóbbá a dráma. Ennek kifejezésére pedig egyre kevesebb eszközt használt. A narratív elem minimálisra redukálódott, a felvillantott alakok viszont egyre kiszolgáltatabbak voltak. Ez volt az az időszak, amikor a korosztályhoz tartozó, szemléletben hozzá közel álló alkotók sorra elhagyták Romániát. Egyre fokozódott benne a feszültség, az elmenni-maradni dilemmája. A korszak zárása éppen ezért egyértelműen kötödik 1986-hoz, amikor Ambrus Lajos külföldre távozott-több éves termékeny együttgondolkodási periódusnak vetve ezzel véget. 1986 végén kitették állásából is. Főiskolai diplomája ellenére 7 éven át mások által tervezett díszleteket festett a kolozsvári Román Opera számára. Ez a munka- megélhetés kötötte Kolozsvárhoz, amit ezek után elhagyott, s visszatért ifjúkori városába, Marosvásárhelyre.
1986-tól 1990 januárjáig alkotói csend áll be. E korszak fő műve egy művészkönyv, s egyszemélyes akciónak fotódokumentációi jelentik még aktivitásának művészi bizonyítékát. 1990 januárjában jött át Magyarországra. Itteni tevékenységének két alkotói korszakát a tárlat kiemelten mutatje be. Először Csorba Simonnal működött együtt. A Vácott, a grafikai műhelyben készült négy sokszorosított műre még Romániából hozott motívumok és a nagyon kiszolgáltatott ember pszihés állapota volt jellemző. Ezután a Csorba Simon műtermében készült egyedi müvekben a szabadságérzet is tartalmi összetevővé vált, de megmaradt a nyomasztó kétely is. Talán a nyári, kaposvári közös kiállításuk tudatában készült munkák azok, amelyeken háttértbe szorul a negatív világérzés.
Az utolsó periódust 1990. december 6. és 1991. november 19 közé kell helyeznünk. Ekkor már a közeli halál tudatában dolgozott. Mégis megtartotta az előző korszak színességét, sőt, mintha romantikus személyiségének is inkább teret engedett volna. Mivel Rapp Éva mellett közvetlen egzisztenciális bizonytalansága megszűnt, s tudatában volt annak, hogy kevés ideje van már hátra, mintegy megengedte magának a számvetést. Nem a drámává fokozott gesztust látjuk ekkor készült művein, nem a kitöréseket, hanem az emlékezés fontosságát, a gondolattá mélyűlő élményt. A színek kitisztulnak, néhány festői lapon csak az árnyalatok mesélnek, míg máshol szinte belehasít a lágyabb színárnyalatok közé egy jól hangszerelt tiszta folt vagy gesztus. A kiállítás áttekinti a művesz teljes tevékenységét, hitelesen mutatja fől századunk magyar képzőművészetének e nagyszerű alkotóját.“ (Chikán Bálint művészettörténész – Ady József felfedezése, kiállítás a Duna Galériában, Új Müvészet,1994.)

„…Ady József a közeli Jedden született 1950-ben. Rövidre szabott művészi pályáján három markánsan elkülönülő szakaszt különböztethetünk meg. Az első a művészpályával való eljegyzésének és az erre való felkészülésnek az ideje, azaz a családi körben és párhuzamosan Marosvásárhelyen töltött szellemiségét megalapozó és meghatározó korszaka, majd a Kolozsvári időszak, a kiteljesedő művészegyéniségé és harmadikként e meredekívű pálya utolsó percig felfelé ívelő végső szakasza, ami sajnos egybeesett egyre jobban elhatalmasodó betegségének éveivel, a magyarországi emigráció korszakával, de ez volt egyben művészetének betetőzése is…
…Ady József markáns reprezentánsa volt annak a kibontakozó kelet-európai neoavangárd művészet erdélyi és magyar törekvésének, amely a műfajváltásokat elkerülve, hagyományos keretek között, tehát a táblakép és a képgrafika, műfaji, mesterségbeli határain belül maradva mutatott alternatívát a szocreál késői időszakának ideológiai béklyóban vergődő kánonjának variációival szemben. A kommunista diktatúra társadalmi elvárásaival szembehelyezkedő, ezért másként alkotó művészek, a társadalmi konvenciókhoz képest, radikálisan más szellemiségben fogant érzéseikhez másmilyen szellemi gyökereket kerestek és formailag olyan, a helyi közízléstől „idegen” csaknem egyidejű, kortárs előképekre támaszkodtak, mint az ír származású Francis Bacon és a szerb Velickovic egzisztencializmustól átitatott művészete, vagy Soulages, Hartung, Mathieu, Miró, Gorky (a sort még folytathatnám), tematikától elszakadó, az önálló plasztikai identitás erejét felmutató munkássága.
Csak egy átfogó, hetvenes-nyolcvanas évek erdélyi magyar művészetével foglalkozó elemző kiállítás vagy inkább kiállítás-sorozat tudná feltárni annak szövevényét, hogy a nyolcvanas évek közepének elégedetlen művészei, hogyan hatottak egymás művészetére és ezeknek az egymásra hatásoknak milyen szerepe volt abban, hogy az addigra az ideologikus kényszer nyomása alatt teljesen megmerevedett képzőművészeti formákat sikerült lebontani, hogy a következő évtized küszöbére az addigi lényegében a szocreál késői változatait jelentő képzőművészeti kánon, mint olyan lényegében megszűnt, illetve önkéntessé vált.
Ady József eredendő szelídséggel, líraisággal telített alkotói világában – önkéntelenül is erről árulkodnak ecsetjének gesztusai, szelíd színei, rend- és közösségi üzenetteremtő kompozíciói – mindenen felülkerekedő, átjáró elem a szeretet.
Az eredendő szeretet lehet az, ami a társadalmi lét kegyetlenségeivel, hazugságaival ütközve, a létezés értelmét tagadó kísértés alapjain, napi történések szikráitól szellemi és lelkiismereti harcra gyúlva, és belső küzdelemben ég az örök értékek vélt identitásválságának megváltásáért – bizonyára innen ered a mélyen romantikus vonás az Ady József alkotásaiban. Késői művészetének – már betegségének tudatában – készült darabjain, halála után húsz évvel is felkavaró módon, tematikai példázatként önön tragédiájának szerepét kínálja a nézőnek – az évezredes ikonográfiai lehetőségeket a lehető legmesszebb elkerülve – félreértelmezhetetlen keresztény jellegét megadva e puritánul piétikus életműnek.” (Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész – Marosvásárhelyi Kultúrpalota, 2011.)

“Az erdélyi születésű Ady József 1990-ben, közvetlenül a romániai forradalom után jött át „háztűznézőbe“ Magyarországra, ám itt bizony mérhetetlen egzisztenciális, lelki és alkotói válságba került. Ennek valódi oka, gyökerei azonban térben és idöben sokkal mélyebbre nyúlnak vissza: valójában az emberi idegeket felörlő Ceausescu rezsimben keresendők.
Ady tehát 1990 koratavaszán, a Váci grafikai Műhelyben ismerkedett meg Csorbával, aki baráti gesztusként úgymond a hóna alá nyúlt, és befogadta őt a Thököly úti műteremlakásába. Ez a, sajnos csak rövid ideig tartó kapcsolat Ady József egyik legtermékenyebb alkotói periódusának bizonyult. Újra önmagára talált, és gyorsan bekövetkező haláláig rengeteget dolgozott: több, mint 230 mű a tanúbizonyság erre. És micsoda munkák ezek! Szinte minden egyes darab egyetlen fölösleges vonal nélküli, sodró lendületű remekmű! A művészi értelemben vett önkifejezés olyan koncentráltságát és hőfokát tapasztalhatjuk meg ezeken a képeken,amelynek kifejezésére és megfogalmazására csak a halál érintettségében képes az ember.
Ady József tragikus sorsú művész volt. De nemzedékének, alkotótársainak életérzését, világszemléletét, a művészethez, az élethez, a nemzethez ,az erkölcshöz való viszonyát az ő nézetei és az ars poeticája nélkül, amely sajnos nem véletlenül, egy negatív, de végtelenül őszinte világképben fogalmazódott meg, nem lehet megérteni. Ez pedig nem más, mint a „szétesettség“, a „széttöredezettség“, a bénult tehetetlenség életérzése, amely ellen ő is küzdött a maga módján, hogy kiírja, kirajzolja magából a szorongás, a félelem és a kilátástalanság világérzés karakterét“ …“a világ morbid fele jutott nekem“ -mondja A Tisztulás vágya című, róla szóló emlékkötet már említett, vele készült beszélgetésében, amelyet a szintén elhunyt Chikán Bálint rögzített magnóra, és szerkesztett sajtó alá még 1991-93-ban.
„A világ ilyen is és aki nem érzi, hogy ilyen, az marha. Nekem jogom van így érezni a világot,mert számomra egyre inkább abszolút determinizmussá vált a predesztináció,tisztábbá vált a sorsszerűség.“
És valóban! Milyen sorsszerű ebben a történésben maga a Hegyestű akció, és a nyomában születő hasonló című mű értelme is! A már említett Zichy-kép, a halál allegóriájának eltakarása a „természet szolgáltatta formák által“; s a frottázs mint technika, amely jelképes értelemben egyszerre idézi fel bennünk az elmúlás kétféle mínőségét, a halálba menő arcának levételét és a feltámadó „szellemi lélek“ fénytermészetét: a „Veronika kendöt“ és a „Turini leplet.“
De ez a Hegyestű munka patthelyzet is egyben: a „negatív kitárulkodás paradoxona“,“a választás lehetetlensége“,a „nincs mód kitörnöm“ életérzése,vagyis a magára maradt ember szűkölésének önmarcangoló tehetetlensége. Mert Ady Jóska egy mérhetetlenül becsületes,egzisztencialista alapállásból alkotott:
„Én önmagam ellen működtem. Ez bizonyos sodródás a semmi felé.“-mondta magáról abban a bizonyos beszélgetésben. De tudta, ha sikerül egy fájdalmas dolog megfogalmazása a rajzban,az a probléma feloldását is jelenti a fejben és a szívben. Mert minden bizonnyal ez a „Hegyestű“-a forma átvitt értelmében-“Unicornis“ is egyben: lelke tisztaságának őrzője és iránymutatója a mennyben. Vagy még igazabbul és pontosabban fogalmazva: az egység szerinti szellemi létmód utáni vágy és küzdelem kifejeződése a „megkővült lávatető“ alatt folyó, szenvedélyesen kavargó gesztusok által.
Ady József református papi családból származott, s ő előtte is nyitva állt az út a papi hivatás felé, de ifjúkori lázadása hitetlenségbe torkollott, s a főiskolai évei alatt az egzisztencialista alapállású természet-és szellemtudományok bűvöletében élt. Az elmagányosodás problémája,a „menekülés dinamikája“ foglalkoztatta őt: a világ nyomasztó voltának műveken keresztül történő, minél „tökéletesebb“ sugalmazása. S ha a „szellemi lélek“ egyszeri és megismételhetetlenül személyes arcát meg is szerezte a művészi önkifejezés önsorsrontó mágiája által- megjegyzem, ezért tudott olyan félelmetesen kihívó módon bánni az üres terekkel a hiátusként hivalkodó, megdolgozatlan felületekkel, ezért alkalmazta oly sokszor az átlós képszerkesztés módszerét,s ezért rajzolt alig felismerhető, többnyire háttal álló vagy félfordulatból ábrázolt emberi figurákat,- kizárta magát az „üdvtörténetből“,s magán a „megváltás műveletét“ már nem alkalmazhatta. Meghalt még mielőtt ráléphetett volna az igaz utat jelentő, tiszta ösvényre, ahol bizonyára megtalálta volna élete értelmét a másokért való élésben. Mindezek mellet el kell ismernünk,hogy kiváló művész, művelt, kételkedő, kereső és igaz ember volt…“ (Novotny Tihamér: Szétguruló üveggolyókban c. könyvéből, 2004.- Ady József kiállítás, Szentendre, 2000)

*
Fotó: ADY JÓZSEF festőművész és alkotásai
*
Szerkesztette: Zilahi Nono