BORDY MARGIT festőművész, grafikus, költő

BORDY MARGIT festőművész, grafikus, költő

Bordy Margit festőművész, grafikus és költő a Maros megyei Unokán született. Művészeti tanulmányait a marosvásárhelyi Képzőművészeti Líceumban alapozta meg, majd a kolozsvári „Ion Andreescu” Vizuális Művészeti Akadémián diplomázott 1970-ben. Ezt követően művészpedagógusként dolgozott nyugdíjazásáig. Aktív tagja a Romániai Képzőművészek Országos Szövetségének (UAP), a Barabás Miklós Céhnek, a Kolozsvár Társaságnak és az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületének.
Rendszeresen részt vesz belföldi és külföldi festőtáborokban (Szárhegy, Szentendre, Nagybánya, Makó, Zalaegerszeg, Jászdózsa, Zsobok, Homoródszentmárton, Mezőmadaras). Festményeit 1974 óta rendszeresen bemutatja önálló tárlatok keretében is a művészetkedvelő közönségnek. Évente számos csoportos kiállításon vesz részt, munkái rendszeresen megtekinthetők a Képzőművészek Szövetségének kolozsvári grafikai és festészeti tárlatain is.
Bordy Margit festőművész 2004-ben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Díszoklevelével tüntették ki a nagybányai festőtelepen kifejtett művészeti tevékenységének elismeréseként. Majd 2005-ben a Szentendrei Művésztelep ösztöndíjában részesült.
2007-ben a Makói Városháza díját vehette át a makói művésztelepen kifejtett művészeti tevékenységéért.
2012 -ben a Magyar Festészet Napja alkalmával az EMME Székely Bertalan Díjában részesült.
Festményei, grafikái, versei az erdélyi Utunk, majd a Helikon, Igaz Szó, Korunk, Művelődés, Szabadság, Irodalmi Jelen, valamint a magyarországi Napút, Dunatükör és Marosvidék folyóiratokban jelentek meg. 1981–ben a Kriterion könyvkiadónál jelent meg első verseskötete “Hét fehér” címen, majd 2006-ban “111 Vers Erdélyi Költőnőktől”, melyben versei és illusztrációi egyaránt megtalálhatóak. 2007-ben jelent meg második verseskötete „Ahol nem pihen madarak szárnycsapása” címen, saját festményeivel illusztrálva.
2019-ben az EMKE – Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület a Szolnay Sándor-díjat Bordy Margit kolozsvári festőművésznek ítélte oda, a legnemesebb erdélyi pasztellhagyományokat a legkorszerűbb művészi törekvésekkel ötvöző, a magyar közösséget szolgáló, kimagasló teljesítménye elismeréseképpen.
Idén a Zempléni Fesztivál keretében, Sátoraljaújhelyen nyílt egyéni kiállítása, melyet Feledy Balázs művészettörténész méltatott. A kiállításnak a Petőfi Irodalmi Múzeum – Kazinczy Ferenc Múzeum termei adtak helyet.
Bordy Margit festőművész művészi hitvallása: “Az igazi művészet eszmei magasztalása, himnusza kell legyen az életnek, a szeretetnek, emberi létünknek.”

Bordy Margit festőművész méltatása:
“Bordy Margit munkái elsősorban az érzésekről szólnak. A visszatérő szimbólumok (madarak, levelek, faágak, gyökerek) geometrikus elrendezése nem valami rejtvény, ami megfejtésre vár, sokkal inkább az ihletett pillanat hangulatát kifejező eszköz, ami ugyanakkor az egyéni asszociációknak és érzéseknek is nagy teret ad. A szintén gyakran megjelenő ablak, ajtó, kereszt, az égi és földi természeti motívumok pedig annak a földi és isteni világ közti átmeneti állapotnak a lenyomatai, amely csak az ihlet pillanatában tapasztalható meg. „Pasztelbe fogalmazott létformák térben és időben, ég és föld között, avagy az átmenet különleges varázsa” – így foglalta össze Németh Júlia műkritikus megnyitó beszédében a kiállításról és Bordy Margit művészetéről szóló gondolatait. A természeti elemek átrendezése, környezetükből való kiragadása, illetve az emberi alakok motívumának a természeti környezetbe való beleszövése két olyan visszatérő kifejezésmód, amely a világ harmóniájának folytonos kereséséről szól. „Az ihlet különleges pillanata az életnek, olyankor a művész együtt él a világegyetem akaratával. Az életben mindennek meghatározott szerepe van: egy fának, egy hegynek, egy völgynek, minden élő és élettelen dolognak küldetése van” – idézte Németh Júlia az alkotó szavait. A keresés folyamata viszont nemcsak a rendkívüli pillanat, hanem a megfelelő kifejezőeszközök megtalálásának kihívása is, amely a költőként is tevékeny Bordy Margit verseiben is megfogalmazódik. ( Krónika: Bordy Margit festményeiből nyílt kiállítás Kolozsváron, 2013)

“Pasztellbe fogalmazott létformák térben és időben, ég és föld között, avagy az átmenet különleges varázsa – foglalhatnám össze mindazt, amit Bordy Margit felkínál nekünk. De azt is mondhatnám: a szépség apológiája. Mert a művész nem fél az agyoncsépelt, sőt manapság nem ritkán pejoratív értelemben is használatos fogalom vállalásától.

Teheti, hiszen törekvésének, művészi megnyilatkozásainak, az ihlet momentumainak őszinteségét érezzük ki munkáiból. Azt a felfokozott pillanatot, a legintenzívebb elmélyülés állapotát, amikor a világegyetem megnyílni látszik előtte, amikor rejtett értelme kitárul és alkotásra készteti. Külső szépségeket jelző, de belülről fakadó művészi megnyilatkozások ezek: egy újrateremtett, a művészi képzelet rostáján átszűrt és megtisztult, belső fényektől ragyogó világ. „Igaz szépség s szép igazság – sohse /Áhítsatok mást, nincs földibb bölcsesség”– idézhetném munkáival kapcsolatban John Keatst, Bordy Margit kedvenc költőjét, a világirodalom egyik gyöngyszemének, az Endymionnak a szerzőjét, a holdleány és a gyönyörű pásztorfiú mitológiai történetének újraálmodóját. S ez a keatsi világ, a lágyan omló, felületi szépség, de annak mélyről fakadó forrásai is ott buzognak a művész hasonló címet viselő pasztellképén. Amely mintegy képi vetülete – az itt látható többi munkával együtt – a festő szavakban is megfogalmazott ars poeticájának, miszerint: „ A művészet varázslat, energia, örökkévalóság. Az ihlet különleges pillanata az életnek, olyankor a művész együtt él a világegyetem akaratával. Az életben mindennek meghatározott szerepe van. Egy fának, egy hegynek vagy völgynek, minden élő és élettelen dolognak küldetése van.” Aminthogy a művésznek is – tenném én hozzá Bordy Margit művészi hitvallásához, amelyben különleges szerepet szán a műalkotás üzenetének: „A valóság kép – idea kép is kell hogy legyen, az „igazság” legnemesebb értelmében. Az a művész, aki képes a valóságábrázolás átszellemítésére a beavatottak szakrális igazságát, a jelenség fölöttit, a természetfölöttit ragadja meg.” Abszurd poézis. (Németh Júlia műkritikus: Bordy Margit önálló kiállításáról, 2013)

“ –Bordy Margit – a képzőművészt és a költőnőt kérdezem. Aki szavakba foglalhatja a műalkotás születésének első pillanatait. Azt a megragadhatatlan kezdetet, amelyet az ember tulajdonképppen ősidők óta kutat, értelmez, pontosabban próbál értelmezni és újraértelmezni. Az ókor költője a múzsák seg1tségéért írt először is invokációt, „homlokon csókolta a múzsa” – mondták a versben megszólalóról. „Költő, kilenc évre tedd el művedet” – mondta Horatius, a kezdeti „ihletett” állapotot mérlegelve, értékelve. Sázadokon és ezredeken át ihletről szól az elméletírás. Stendhal munka előtt bírósági jegyzőkönyveket olvasott, hogy minél „szárazabb” legyen a stílusa. Az avgantgárd alkotói „ostromállapotról” beszélnek, az alkoholtól távol—keleti technikákon át a kábítószerekig sok mindent kipróbáltak. Paul Éluard szerint: a költő nem ihletbe jön, hanem ihletbe hoz. Bordy Margit hogy élte, hogy éli meg ezt a lelkiállapotot? Elgondolkozott már ezen az örök témán? Mit fogalmazott meg, mihez talált szavakat?
B.M.–Mindig kihangsúlyozom, hogy elsősorban képzőművész vagyok, aki verseket is ír. Mivel csodálom ezt a gyönyörű Földet, magát az életet, és úgy érzem, nem elég a grafika, festészet, hanem szavakban is ki kell fejeznem magam. Lehet, hogy hatnak egymásra, de nem festem a verseimet, és nem írom a festményeimet. Van, amikor sorozatokban dolgozom, például a Terra sorozatom, ami a nyáron a Sárkányok Kertje, és Székelykő munkáimmal bővült.
Az ihlet fogalmával valóban sokan foglalkoztak. A Magyar Értelmező Szótár szerint „művészi alkotásra ösztönző felfokozott lelkiállapot, hangulat”. Azt hiszem, ennél talán többről van szó, ha a magyar festészetet, költészetet, vagy a világirodalom nagy költőit, vagy a festészet, szobrászat nagy mestereit nézzük.

J.I.–Gondolat, amelyből vers is, kép is született …
B.M.–Néha megtörténik velem, hogy leírok egy verset, aminek egy sorát sem kell kijavítsam, néha egy hetet dolgozom egy versen. Ugyanez történik amikor festek vagy rajzolok. Van amikor a munka két nap alatt elkészül, van úgy, hogy hetekig tart. Ha ugyanaz a gondolat megvalósult képben és versben is, nem tudok róla. Ha igen, nem tudatosan.

J.I. –A továbbiakban a festményekről. Képekbe foglalt költészetről. A téma, a kiválasztott tájrészlet vagy képzelt környezet eleve hozza a kép műfaját, vagy az munka közben alakul?
B.M. –Nem tudjuk, hogy a fenti világoknak milyen kapcsolata van velünk. Sok a titok, amit vagy megtud az emberiség, vagy sohasem. Van, amikor a képzelet, van, amikor a megélt, látott dolgok befolyásolnak.

J.I. –Gondolatok az emberről — a képeken feltűnő az ember hiánya , a festő lenyomataiban követi, vizsgálja az emberi létezést. Olvastunk mi Borgest is, a dél-amerikai író kitalálta a kétoldalas regény műfaját, tudott olyan tömör, tömény mondatokban írni, mint a mítoszok – és a felidézés módszerével már eleve távolról, távolságtartással szólt az emberről. Vagy egy egészen közeli példa: erdélyi magyar költő, Kovács András Ferenc nem közvetlenül szól közönségéhez, hanem szerepeket ölt magára, egyszer Tengerész Henrikként beszél, másszor „Orlando furioso”-ként vagy Jack Cole-ként. Bordy Margit a távollétében felidézett emberről szól – és ez eleve hasonló közvetettség. Alkotásain nem – az impresszionisták módjára — pillanatnyi, múló hangulatokat fest meg, hanem vershelyzeteket. Ősélmények vagy kulturális élmények, mondja az elméletírás, meghaladásukban, a továbblépésben személyessé vált táj alakul, saját szellemi tájegység…
B.M. –Ezelött jópár évvel írtam A teremtés misztériuma c. verset:

Megtalálni a választ őszi alkonyatban
befejezetlen képben, mit nem mersz újrakezdeni
ha ottfelejted az áldást valaki álmában,
kinek arcát az évszakokból visszaálmodod magad is.
Bonyolult térkép a lélek mitológiája
s liánként szövődő törvényeiben
a legszebb létet is elveszítheti.

Megtalálni a választ őszi alkonyatban
ahol árnyéka felett a madár suhan.
Összeszorult ökölből néz az ember arca,
de a szívbe árad valahonnan az áhítat
s nyugalomban rejlő erejével
apró epizódokból alkotja újra
az emberi sorsot, ha emlékké vált.

J.I. –Ekőzetes gondolatot, illetve gondolati konstrukciót festesz meg, képszerűsítesz képzelt tájakkal, ahogy a költő szerepeket váltogat, a színész maszkokiat cserél, úgy lépsz át tájrészletből tájrészletbe – hogyan választod mkeg a készülő kép kompozíciós elemeit?
B.M. –Bennem mindig megfogalmazódik előbb, amit alkotni akarok. Az ember minden képemen ott van, hiszen ő látja, őz az aki elképzeli azt, amit szeretne létrehozni.

J.I. –Mindez eleve a megtörtént múlt fölötti töprengés, szemlélődés, meditáció. A képek halk Chopin—zenét idéznek, ahogy Chopin a tiszta fájdalmat tudta megszólaltatni, abban a regiszterben „szólnak” a festmények. Úgy képszerűsítik a… fájdalmat? Mi miatt?
B.M. –Sohasem azt szeretném festeni ami van, hanem azt, amiért van, létezik minden. A tárgyaknak is külön életük van, hiszen bennük rejlik a gondolat, az emberi kéz nyoma, aki teremtette őket.

J.I. –A festményeden életerős, viruló, burjánzó fa az előtérben, a háttérben fatörzsszerű rácsok mögött nőalak – a nőt eleve maga a természet korlátozza, mondod? Miben? Hogyan? „Asszonytestbe zárva” – írja Egyed Emese „Advent” című versében. Advent — jelentése „várakozás”. A nő helyzetéről, a sokat emlegetett „condition humaine”-ről kérdezlek, mi a véleményed?
B.M. –A tájban, hegyben is ott rejlik az, amiért létrejött. Ezt talán a Hegygerinc című versemben tudtam a legjobban megfogalmazni:

Hegygerinc

„Jöjj hát, napok és éjek légiója,
vezess tovább is.”
J. Keats

Naptár nélküli időben
Megtagadva az intelmeket
Lélegzetállító magasságban
Smaragdzöld ragyogás
Isten földi nyomdokán,
Ahol feleslegessé válik
Minden földi bölcselkedés,
Éghatárolt hegygerincen
Árva lélekért, könnyen jön a halál.


Elemészt vágyat, bűnt a messzeség.
A lélek zugaiban felgyúl a fény,
A döbbenet éberségre eszmél,
Hogy újra életbe szerelmesedhet,
Sötét végzet után is, az ember.


Gondolatba oson a félelem,
(A) minden véget érhet
Janusz arcú pillanatban,
Bár mindent áthat a szerelem
A föld, a tenger, a csillagos ég
Mandalák titkos misztériuma
Szakrális helyek vonzásában
S megváltó lehet a teremtő szó,
Mintha életet imádna,
Hegygerincet ölel a néma idő.


Lásd, a világ tetején jártam,
Dante pokla felett, mennyei ég alatt.
Utak és ösvények vesztőhelyén
Gerinces időt kívánt a képzelet,
A fenti és lenti világban.

J.I. –Az úgynevezett második természetben, az ember világában, hatalmi stb. rendeket váltogató társadalmakban milyen a helyzete?
B.M. –Úgy gondolom, az „Áldást” valahonnan mégis kapjuk. Hogy honnan és hogyan, az titok. Talán a Vággyal kapcsolatos. De vágy mindenkiben lehet. De az a vágy ami a nagy versek, nagy művek teremtéséhez kell, az kevesekben van meg. Talán ezért titok, és nem egészen meghatározható az Ihlet. Vagy itt van egy másik versem, A színek ha ünnepet ülnek:

Akár a délibábos ábránd
ki az örökkévalóság tájáról álmodik
hallja a színben az ének hangját
és látja a zenében formák jeleit
zengeni legendát s színhelyét
akár a vak énekes, az olasz Bocelli
mégis egyre többen a halál kapuit döngetik
mert elveszett a bizalom, s a tragédia
az úttalan távolban a szerzetesi magány.

*

A színek ha ünnepet ülnek
tengeri mezők felett is könnyűszárnyú a lélek
repül a líramadár az akáciaerdők felett
örökzöld cédrusfák olaja csordul
az arra járók vándorkulacsába
és felébred Petra, az ókori nabateusi város
csillárkaktuszok kínálják kristályos vizük
a törékeny kőtörőfüveknek
újraéled a macskamancs és a harmatfű
a bővizű Amazonas trópusi partján
míg szétosztja hallhatatlanságát
a szerencsét hozó zöld fényű jádekő
párjára talál a fészkét festő selyemmadár
s ha legyőzi a feledést a mozdulatlan idő felett
leveti rongyait és visszakapja aranyát a szó.

J.I.–Feminista vagy? Miért? Miben változtatnál? Hogyan?
B.M. –Nem vagyok feltétlenül feminista. Hogy min változtatnék? Hát látod, mi van a világban. Elsősorban békét teremtenék, több szeretetet, szépséget. Sajnos a 21. századi felgyorsult létben a SZÉP fogalmát sokszor profanizálják. Hamvas Béla Babérligetkönyvében ír a szép fogalmáról, arról, hogy a SZÉP az JÓ is egyben, és fordítva, a szó mély értelmében. Persze, sokat lehet vitatkozni ezen is. Kevés olyan nagy gondolkodó van, mint Hamvas Béla, akárcsak Borges, aki a homályban is tisztán látott. Köszönöm a Chopin párhuzamot, nagyon szeretem. Viszont szeretném, ha képeimen nemcsak a fájdalom, hanem az öröm, az élet és ember szeretete is érződne. Sokat lehetne írni még minderről.

J.I.–A harmadik természet a műalkotások világa, Bordy Margit gondolkodásában a tájkép így válik tehát metaforává — alkotása egyrészt látlelet emberről és világáról. Másrészt: alternatívák keresése, felmutatása?
B.M. –Nehéz, talán nem is tudok saját munkáimról beszélni. Hadd fejezzem be az eddig leírtakat művészi hitvallásommal: Az igazi művészet eszmei magasztalása himnusza kell legyen az életnek, a szeretetnek, emberi létünknek.” (Józsa István művészettörténész interjúja Bordy Margit festőművésszel,
Kolozsvár, 2015)

“Itt él közöttünk egy művész, szinte havonta találkozunk újabb és újabb munkáival a kiállításokon, s csak ilyenkor, kerek évfordulós születésnapja közeledtével jut eszünkbe, hogy köszönetet is mondjunk azért a sok művészi élményért, amiben évek, évtizedek óta részesít. Örülök, hogy ezt most megtehetem. Hogy elmondhatom: Bordy Margit 75. életévének a küszöbén sem fogta takaréklángra alkotókedvét, sőt egyenesen feltartóztathatatlan iramban munkálkodik a rá mindig is jellemző művészi igényességgel, magabiztossággal és fantáziával.
„Valaki az Értől indul el. / S befut a szent, nagy Óceánba” – ötlik fel bennem a párhuzam. Mindössze az Ért kell Unokára, az aprócska székely falura, szülőfaluja nevére cserélnem. Innen, a pár száz lelkes településről indult Erdély-hódító útjára Bordy Margit, minek előtte leérettségizett a marosvásárhelyi művészeti középiskolában és elvégezte a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolát. S a párhuzam nemcsak azért indokolt, mert Margitkától a költészet sem idegen – már diákkorában jelentek meg versei az Utunkban, hogy mára több kötetes költőként is számontarthassuk –, hanem azért is, mert éppen Ady Endre a kedvenc költője. S mert még mindig elevenen él bennem a Barabás Miklós Céh legutóbbi, kolozsvári Művészeti Múzeum-beli tárlatának egyik kiemelkedő alkotása, a 100. évforduló alkalmából a Párisba beszökött az ősz költőjét megidéző, a vers könnyeden-kacagón komor hangulatára reflektáló, Bordy-féle festői átlényegítés.
De egy másik évforduló sem kerülte el a képzőművész figyelmét. Az öt évvel ezelőtt elhunyt Gabriel Garcia Márquez Száz év magány című regényének időspirállal érzékeltetett pasztellbe formálásával olyan képi párhuzamot teremt, amelyre csak egy lélekbúvárkodásban is járatos művész képes.
Erre utal egyébként egész életműve. A fekete-fehér grafikákkal és olajba tett kiruccanásokkal fűszerezett, egyedi pasztellvilág. Egyedi, s ezt erőteljesen hangsúlyoznám, ugyanis a nemes, de fölöttébb sokrétű erdélyi pasztellhagyományok kavalkádjában sikerült kialakítania azt a sajátos szigetet, ami csak az övé, azt a sajátos és összetéveszthetetlen nyelvezetet, ami egyes-egyedül csak rá jellemző.
„Bonyolult térkép a lélek mitológiája” – írja A teremtés misztériuma című versében. Ebbe a bonyolult térképbe, a lélek mitológiájának rejtett zugaiba nyújt betekintést a művész színekbe, formákba, ritmusokba, az árnyalatok alliterációjába fogalmazott, látványos képkölteményeivel. Látomásos, metaforáktól hemzsegő festői megnyilatkozásai mintegy hidat teremtenek lét és nemlét, való világ és metafizikus tér között.
És ismételten el kell mondanom, amit már többször is megtettem, hogy Bordy Margit, az érzékeny kolorista látomásos jelenések és valósághű mozzanatok egybeolvasztása révén teremt egyedi művészi univerzumot. Szubjektív szimbólumhasználatával, mindegyre visszatérő állandóival, amilyen a tágra nyitott ablak, a kép a képben motívum, a felhőritmusok, dombhajlat, lágyan omló drapéria, fa, madár, levél, kancsó, fényszőnyeg, papírtekercs, fehér lap ironnal és társaik, sajátosan bensőséges képiséget valósít meg. Ez a hazai gyökerekből táplálkozó, de a nagyvilágra nyitott, érzelmi és gondolati megalapozottságú pasztellvilág a ráció és az emóció sajátos elegye. A művész metafizikai mélységekig menően tárja föl etikai-esztétikai fogalomrendszerének lényegét, az árnyalatok gazdag skáláját felvillantva érzékelteti az álom és legenda puha ködéből kibomló valóságszeleteket, az örök Erdély-élményt.
A művészet titok. Olyan belső erőforrások sajátos kisugárzása, amely a tudatalattinkra hat, izgató, de egyben felemelő is. Ennek a titoknak a szerencsés birtokosa Bordy Margit, és ebbe a titokba avat be bennünket is. Köszönjük Margitka, és további sikeres titokfejtést kívánunk neked a magad és mindannyiunk örömére!” (Németh Júlia műkritikus: Bordy Margit méltatása, EMKE • Szolnay Sándor Díj/Elhangzott 2019. április 13-án, Kolozsváron, az EMKE díjkiosztó ünnepségén, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében.)

“Bordy Margit a klasszikus erdélyi képzőművészet kiemelkedő alakja, a Barabás Miklós Céh tagja. A sokrétű és rendkívül színes erdélyi pasztellhagyományokat követve alakította ki sajátos, egyéni vizuális világát. E technika érzékeny letétei segítségével a lélek mitológiáját kutató formai és tartalmi egységet hozott létre. Metaforikus formavilága hidat igyekszik építeni az ember legbensőbb történései és a valóság közé.” (Feledy Balázs művészettörténész: Bordy Margit önálló kiállítása, Sátoraljaújhely, Petőfi Irodalmi Múzeum Kazinczy Ferenc Múzeuma)

*
Fotó: BORDY MARGIT festőművész és alkotásai
Szerkesztette: Zilahi Nono

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *