Egykori bélapátfalvai kőedény gyár

Aki az apátsághoz kirándul, talán nem is tudja, hogy hajdan fazekasok szorgoskodtak ott.

Egykor remeték lakták, később fürdőházként használták, azt a plébániának épült házat, ahol az 1800-as évek első felétől a keménycserépgyár működött.

Az apátság tőszomszédságában született meg a hosszú évtizedekig gyártott bélapátfalvi kerámia.

A kezdetek

1700–1800-as években sok helyen próbálkoztak a porcelán előállításával, a XIX. század elejétől több keménycserépgyár is működött országszerte.

Bélapátfalván az apátság környékén az 1830-as években keramikusok kísérleteztek porcelán előállításával, a keménycserép készítése 1843-ban Hüttner József érkezésével kezdődött el.

Hüttner Morvaországban tanult, majd Telkibányán is gyakorolta a mesterségét. Sajnos néhány év alatt csődbe jutott, de nem költözött el, haláláig az üzeme épületében élt. Ezután sorra jöttek az újabb és újabb bérlők…

A Földváry testvérek alakították ki a jellemző bélapátfalvi mintákat purpur rózsából, sárga tulipánból és kisebb virágokból. Dubravszky Sándor és családja idején máz alatti festésre tértek át és kialakították a sajátos népies keménycserépfestési módot. (Ebben az időben a távíró-hálózathoz is gyártottak szigetelőket). Remenyik Béla, majd Nagy Zsigmond és Ferenc idején a Millenniumi, illetve a párizsi és St. Louis-i világkiállításokon szerepeltek. Az 1900-as évek elején özv. Schöpflin Armandné, majd Pruzsinszky János és fiai működtették az üzemet.

A legutolsó időszakban egri érsekség és a szeminárium igyekezett modernizálni az gyárat. 1920–1927 között Első Bélapátfalvai Kőedénygyár Rt. néven működött tovább az üzem. Jelentős fejlesztéseket hajtottak végre, de Trianon után elveszett a felvidéki és az erdélyi piac, így az üzem 1928-ban megszűnt. Az 1980-as években a cementgyár bevonásával megkísérelték újraéleszteni a gyártást, de sajnos elhalt a kezdeményezés.

Az apátfalvi kerámiák azért is lehetettek híresek, mert a település határában ritka jó alapanyagra leltek. Olyan kemény cserepet égethettek belőle, hogy szinte vetekedett a porcelánnal – ezért nevezték el kőedénynek.

Csiffáry Gergely történész a bélapátfalvi keménycserépről azt írta, a fehér mázas cserép, kőedény, fajansz tárgyakat a porcelán utánzásának igénye hozta létre. A kőedény tartós, tetszetős, nagy mennyiségben előállítható volt. Anyaga agyag, kvarc, mészpát vagy földpát volt, a fehér szín eléréséhez a mázat kisebb mennyiségű kék festékkel keverték. Öntéssel vagy préseléssel formázták gipszminták segítségével, a csuprokat, korsókat korongolták. Az első égetés után következett a mázalás vagy a festés sablonokkal, de szabad kézzel is díszítettek a fémoxidos festékkel. Szárítás után ismét égetés következett. Bélapátfalván az 1880-as évektől készültek iparművészek által tervezett darabok, 1890-től emléktárgyak, 1906-tól vallásos emlékek.

Bélapátfalvai kőedénynek rengeteg mintája van és nincs két egyforma tárgy. Kézi termék lévén mindig van egy kis eltérés.

A paraszti és polgári otthonokat egyformán díszítették ezekkel. Akad, amelyikre ezt írták: Apátfalvi búcsú emlék. Ajándékba pedig ilyen feliratost vittek a lánynak: Légy boldog Erzsi! Az egyik sorozatra a Miatyánk sorai kerültek.

A megmaradt, szemet gyönyörködtető apátfalvi tányérok ma is a konyhák ékei.

szerk.: Cseke Ibolya

forrás:

*KékesOnline

*Galéria Savaria