SumidaA Kalendáriomokrul
A Vizsolyi Biblia nyomtatásáról szóló írásban szerepel egy bekezdés, amely szerint a fordítási és nyomtatási munkákat azzal a váddal kívánták leállíttatni, miszerint Károly Gáspár kalendáriumot nyomtat. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy utána keressek miért is szerepelhetett ez az állítás vádként abban a korban.
A magyarázathoz kis kitérőt kell tennünk a szokásos „már az ókori rómaiak is…” szófordulathoz, ha a kalendárium szó eredetére szeretnénk fényt deríteni. A szó latin eredetű: calendarium = adósok könyve. Az Ókori római naptárban a hónapnak 3 nevezetes napja -Calendae, Nonae és Idus- közül az első a hónap kezdetét (elseje) jelentette. Maga a Calendae szó, a “kikiáltás napja”, a calare (calo,-are,-avi,-atus) = kiált, hív, összehív jelentésű ige származéka.
Az “adósok könyve” értelmezés viszont arra utal, hogy a római pénzügyi jog szerint a hónap első napján voltak esedékesek az adósságok és azok kamatainak törlesztése.
Mivel a kereszténység elterjedésével szükségessé vált a dátumok, egyházi ünnepek egységes kijelölése és közzététele ezeknek a kezdetben csak naptárakat tartalmazó listáknak az összeállítása a vatikáni tudósoknak – asztrológusoknak – a feladata volt, különös tekintettel a változó dátumú ünnepek időpontjának a meghatározására, pl. húsvét, pünkösd. stb.
A középkori naptárak főként egyházi könyvekben maradtak fent, mivel akkoriban az egyház feladata volt a jeles napok számontartása és megtartása.
Maga a pápa felügyelte a naptárak készítését.
Az első magyar nyelvű naptár az 1466-os Müncheni, más néven Jászay-kódexben található. E naptárak még öröknaptárok voltak, vagy több évre szóltak. Fontos tartozékuk volt a változó ünnepek kiszámítását szolgáló naptárkerék.
Az első, maihoz hasonló kalendáriumokat – azaz egy évre szóló naptárakat – a dél-német és észak-olasz területeken adták ki a XV. századvégén, XVI. század elején. Nem véletlenül ott , hiszen éppen azokban a térségekben virágzott a kereskedelem, amelyhez a kalendárium alapvető segéd-eszközként szolgált. A gazdasági tevékenységek és a távolsági áruszállítás során felértékelődött az idő jelentősége. Akkoriban még káosz uralkodott az idő-mérésben is, hiszen minden településnek „saját ideje” volt (a zónaidők megállapításával csak 1884-ben kezdődött meg az egységes időszámítás rendszere). A templomok, városházák toronyórái mindenütt a helyi időt mutatták, a Nap ottani járásához igazodtak.
Ezt a problémát orvosolták valamennyire a kalendáriumok, hiszen feltüntették azt is, hogy mikor kel a Nap.
Az akkori útviszonyokat és közbiztonságot figyelembe véve ennek döntő jelentősége volt, hiszen sötétben nem volt tanácsos a kocsikereket próbára tevő, gidres-gödrös, haramiák által „őrzött ” utakon utazni, árut szállítani. Hogy mekkora súlya volt ezen adatok közlésének, mutatja az is, hogy a XVIII. és XIX. században külön Házi és Úti Kalendáriumokat adtak ki
Később ezek a naptárak kiegészültek hétköznapi tudnivalókkal is. Természetesen csak az egyház által jóváhagyottakkal. A könyvnyomtatás elterjedésével kissé megváltozott a helyzet, a rendszer kezdett ellenőrízhetetlenné válni, de a nyomtatás feletti ellenőrzést ekkorra már a legtöbb országban az egyháztól átvette a világi hatalom. Ennek egy megnyilvánulási kísérlete lehetett a Károly ellen készülő vád 1589-ben, amellyel szemben Rákóczi Zsigmond kérte, hogy engedjék meg a Biblia nyomtatását befejezni, és tagadta, hogy a nyomdász naptárnyomtatással foglalkozik. Rákóczi Vizsoly földesura volt, aki akkoriban még olyan kedvelt volt Bécsben, hogy meg tudta akadályozni a nyomtatás leállítását.
Az első magyar naptárt a történetíró Székely István készítette (valószínűleg lengyel minta után), és nyomatta 1538-ban, Krakkóban. „Mikoron minden nemzetet látnék, hogy az ü nyelvén Calendáriumot szerezne, kiből esztendőnek innepit megtudhatná, igen jónak vélem én is, hogy a magyar nyelvre a Calendáriumot fordítanám, kiből megtudhatnák a gyermekek, nemcsak az innepeket, hanem hány hét lenne minden esztendőben a hús hagyat, mely nap lenne meg az újság, hány órán támadna fel minden napon az nap; mikort kezdetnék el a tavasz, nyár, ősz, tél, kibe ennek felette becsináltattam a magyar Cisiót”.
A rendszeres magyar kalendárium-nyomtatás csak a 16. sz. végén indult meg, a 17. századból már 150 nyomtatott kalendáriumot ismerünk. A leghíresebb kalendáriumokat ebben az időben Kassán, Debrecenben, Csepregen, Nagyszombaton, Bártfán és Lőcsén nyomták. Mind a magyar nyelvű, mind a többi korabeli európai, nemzeti nyelvű naptárak közös mintája a csillagász Regiomontanus 1474-ben készített latin nyelvű kalendáriuma volt, annak szerkezetét, tanításait másolták és tévhiteit terjesztették évszázadokon keresztül. Jó példa erre ifj. Heltai Gáspár 1592-es kolozsvári Cisiója, amelyben nemcsak lefordította Regiomontanus asztrológiai jóslásait, hanem megtoldotta azokat egy, a lóbetegségek orvosságait tanító, népi kuruzslást és babonás szokásokat egyaránt tartalmazó fejezettel. Heltai fordítását Bagó Márton 19. sz.-i budai nyomdász átdolgozta népszerű formába, s így a Regiomontanus-féle jóslások és babonák (pl. a bolygók befolyása az ember életére, a 12 állatövi csillagkép diktálta egészségügyi szabályok és praktikák) 300 év múltán is éltek a magyar kalendáriumokban és a köztudatban.
A kalendáriumok hagyományosan két részből állottak: a naptárból meg az oktató és olvasmányos részből, az ún. Prognosztikonból. A naptári részben, a lapok alján az egyes hónapokra vonatkozó rigmusok voltak, a második részben pedig a tulajdonképpeni csillagászati ismeretterjesztésen kívül krónikát, időjárási megfigyeléseket, politikai eseményeket és jövendöléseket jegyeztek fel; járványokról, hitbéli dolgokról, sokadalmak, vásárok helyéről és idejéről, postajáratokról tudósított a naptárkészítő.
A 16–17. sz.-ban a magyar nyelvű kalendárium minden művelt ember fontos olvasmánya volt. A nyomtatott könyvek terjedésével és a tudomány haladásával azonban lassan elavulttá váltak ismeretei, a 18. sz.-ban ponyvára került és népkönyvvé, a városi kispolgárság és a parasztság egyik legfontosabb olvasmányává vált. A kalendáriumok ún. „prognosztikon” részét, amely tele volt babonákkal, kuruzslásokkal, az élelmes ponyvakiadók Álmoskönyv, Csízió, 100 éves jövendőmondó-naptár és hasonló címekkel is kiadták, ezért az állami cenzúra 1745-ben betiltotta a babonás egészségügyi szabályok közlését.
A tiltásnak azonban nem sok foganatja lett. – A 19. sz.-i, ponyván kiadott, ill. a „földmíves nép” számára írt kalendáriumok kevés kivételtől eltekintve (mint pl. a Debreceni Magyar Kalendárium, amelyet Fazekas Mihály, Földi János és Szűcs István főiskolai tanár szerkesztett, és tudományos cikkeket, értékes szépirodalmat, hasznos tudnivalókat közölt) politikai tendenciózusságukkal, heroikus történelemszemléletükkel, elavult természettudományos tanításaikat és a selejtes városi irodalmat terjesztve nem segítették, hanem gátolták az alsóbb néposztályok szellemi fejlődését.
Egy kis ízelítő a Jóslatok az 1844-ben megjelent Mezei Naptárból és Gazdasági Kalendáriumból:
Jó idő, várhatni (várható)
-Ha mennydörög, anélkül, hogy villámot látnál.
-Ha a baglyok esős időben, vagy éjjel nagyon huhognak.
-Ha a zöldbéka magasan ül és brekeg.
-Ha a birkák este vidáman ugrándoznak.
Rossz idő, eső várhatni (várható)
-Ha télen mennydörög
-Ha száraz időben hunyorognak a baglyok.
-Ha a fecskemadár alacsonyan száll.
-Ha a napnak vagy a holdnak udvara van.
-Ha a kutyák füvet esznek, vagy a földön hemperegnek.
Kemény telet várhatni (lehet várni):
-Ha Szent Mihály napja körül sok eső esik.
-Ha igen meleg nyár volt.
-Ha a madarak ősszel kövérek,
Ferenc József 1850-ben elrendelte, hogy minden egyes kalendárium után adót kell fizetni, s azt illeték formájában kell leróni. A végrehajtás kapcsán keletkezett nyilvántartásokból tudjuk, hogy abban az évben a naptárakból megközelítőleg félmillió példány kelt el.
E kalendáriumok történeti és néprajzi értékét már nem is a nyomtatott szövegek, hanem az üresen hagyott lapokra írt gazdasági (a gazdálkodás módjára, az időjárásra, adásvételi ügyekre vonatkozó), történelmi eseményeket rögzítő és értékelő személyes bejegyzések, naplók adják.
írta és szerkesztette: Pester Béla
Forrás: Néprajzi lexikon, MEK.OSZK, Balázs Erzsébet A kalendárium története
