SumidaA Márton-napi hagyományok története
A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria (mai Szombathely) városában látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben (a pontos dátum kérdéses). A római császár katonájaként szolgáló Márton a mai franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odaadta meleg köpenyének felét egy koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve fordulat állt be Márton életében, Isten szolgálatába állt.
A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt egy legendához:
Márton, a monda szerint, mikor annak hírét vette, hogy püspökké akarják kinevezni, az érte jövő küldöttek elől a ludak óljában bújt el. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulták a rejtekhelyét. Végül Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.
Szent Szent Mártont már a honfoglalás előtt is tisztelték Pannóniában.
Magyar hagyomány szerint álmában segítette Szent Istvánt és az országot, ezért Szűz Mária után Tours-i Szent Márton lett Magyarország másik patrónusa.
Hagyományok eredete
A római időkben november 11. a téli évnegyed kezdő napja volt, ekkor az új termésből és az újborból tartottak nagy lakomát. Általában ludat, vagyis a hadisten, Mars szent madarát fogyasztották, ami latinul „avis Martis” (Mars isten madara). Ebből lett népies szófejtéssel „Márton madara”.
Márton napi népszokások, babonák
Mint minden ünnepnek, úgy Szent Márton napjának is megvannak a saját népszokásai, jellegzetességei. Ehhez a naphoz különösen sok babonát, szokást köt a néphagyomány. Mindemellett Márton-nap a 40-napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság megengedett.
A lakmározásnak kedvezett az is, hogy a hagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta.
A Márton-napi lakomák
„Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”.
A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. A régi időkben Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat és ilyenkor vette kezdetét a téli pihenő időszaka. A cselédek ilyenkor kapták meg az évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni.
Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak. Úgy tartották, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget isznak magukba. Ilyenkor már le lehetett vágni a tömött libát. A hiedelem szerint Szent Márton napján ludat illik enni, mert aki Márton napján nem eszik libát, az egész évben éhezni fog. A liba húsából szokás volt a papnak is küldeni, mégpedig az állat hátsó részéből. Innen ered a „püspökfalat“ szavunk is.
„A bornak Márton a bírója“- tartja a hiedelem, azaz ezen a napon a bort mindenképpen meg kell kóstolni. A must ilyenkor változott borrá, az egész évi fáradozás gyümölcse ekkor mutatkozott meg, az eredménnyel pedig szívesen el is dicsekedtek a boros gazdák. Márton a nagyobb borvidékeken az újbor védőszentjeként is ismert.
Márton-napi időjóslás
A tapasztalat szerint Szent Márton napja körül legtöbbször elromlott az idő, és leesett az első hó. A népi hagyomány úgy tartja, ha Szent Márton „fehér lovon érkezik“, azaz Márton napján esik a hó, akkor enyhe tél lesz, amennyiben „barna lovon “nyargalász“, vagyis nem esik hó, akkor kemény, havas télre számíthatunk.
„Eljött Márton szürke lovon“, mondották akkor, ha enyhe, szürke és latyakos volt az idő e napon, és ilyen esetben szintén télre számítottak. Egy kalendáriumi regula szerint: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál“.
Egy további időjóslás pedig azt mondja, hogyha Márton jókedvű, akkor bizony kemény lesz a tél. A Márton-napi időjósláshoz kapcsolódik egy olyan hagyomány, mely szerint a ropogósra sült libának a mellcsontjáról óvatosan lefejtették a húst, és szemügyre vették a mellcsontot: amennyiben a sült liba mellcsontja fehér színű és hosszú volt, akkor hosszú, havas, hideg télre számítottak. Ha a mellcsont barna és rövid volt, csak amolyan fekete karácsonyos, locs-pocs, sáros időre lehet számítani.
Mit nevezünk Szent Márton vesszejének?
A pásztorok ezen a napon egy csomó vesszőt adtak ajándékba azoknak a gazdáknak, akiknek a barmai kijártak a legelőre, a csordába. Ez a nyaláb vessző volt Szent Márton vesszeje. Márton vesszeje többágú volt, s úgy tartották, ahány ága van, annyit malacozik a disznó. Tavasszal pedig ezzel a vesszővel hajtották ki az állatokat.
Márton-nap más országokban
A német nyelvterületeken (Hollandia egyes részei, Németország és Ausztria) fáklyás felvonulásokat szerveznek és Márton-tüzeket gyújtanak ilyenkor. A lampionos felvonulásokat csak a 19. század elején vezették be egyházi rendeletre, hogy a fény, mely a jó cselekedetet jelképezi mindenkihez eljusson. Manapság ebben elsősorban a gyerekek vesznek részt, sötétedéskor a maguk készítette lampionjaikkal járják az utcákat miközben régi Márton-napi dalokat énekelnek. A menet élén általában egy Szent Mártonnak öltözött lovas áll.
Portugáliában ezt a napot országszerte ünneplik. A családok és barátok ilyenkor gyűlnek össze, sült gesztenyét esznek és bort, “jeropiga”-t (must és pálinka keveréke) és “aguapé”-t (gyenge,vizezett bor) isznak.
Itt úgy tartják, hogy miután Szent Márton a köpönyege felét odaadta egy koldusnak, folytatta útját és a másik felét is elajándékozta egy szegény embernek. A hideg időben hosszú útnak nézett elébe, de csodák csodájára a nap olyan erősen kezdett sütni, hogy a fagy felengedett. Mivel ez novemberben igen furcsa, isteni közbenjárásnak vették. Azóta is Szent Márton nyaraként emlegetik, ha ezen a napon a hideg időjárást megtöri egy-egy napsugár
szerk.: Cseke Ibolya
