UTÁNAM A VÍZÖZÖN

UTÁNAM A VÍZÖZÖN

Nem, Kedves Olvasó! Itt most nem a gyakran hangoztatott szólás, „utánam a vízözön” eredetét boncolgatjuk, két okból.
Először is, a szólás tartalmát mindenki ismeri, mit lehetne róla írni egy bekezdésnél hosszabban.
Másodszor pedig az már régen kiderült, hogy először nem is XV. Lajos mondta (akinek tulajdonítják) hanem Madame de la Pompadournak, a király híres szeretőjének tulajdonítható, aki a hétéves háború egyik francia veresége után tréfálkozott ezzel a királyon. Lehetséges viszont az is, hogy a mondat sosem hangzott el és csak a korabeli pletyka szüleménye.
Itt és most az özönvíznek, mint számtalan nép legendájában, mitológiájában, vallásában előforduló történetnek eredünk a nyomába.
Világméretű katasztrófát jelent az özönvíz: elpusztul minden élőlény, vagy csak az a kevés marad meg, amely később újra feltámasztja az életet a földön. Az özönvízmondák széleskörűen elterjedtek: a sumer szolgált forrásul a babiloni és a bibliai változathoz. Zeusz is özönvízzel sújtja a világot, amely után megszületik a hellén civilizáció. Indiában van olyan változat is, amely szerint mind a négy világkornak – juga – a végén özönvíz pusztítja el a világot. Iránban is ismert az a felfogás, hogy a világnak víz és tűz, hideg és hó vet véget. A kínai hagyomány özönvízmondája rettenetes árvízről és az azt kísérő pusztulásról számol be. A maják hite szerint a világot többször is elpusztította az özönvíz. Ebből is látható, hogy kollektív tudatalattinkba hasonló elképzelések, félelmek ivódtak be.

Gilgames eposz

Um-napisti – más változatban Utá-naistim, legendás hős az ősi Gilgames-eposzban. Amikor az istenek eldöntötték, hogy özönvizet bocsátanak a földre, mert zavarja őket az emberek hangoskodása, zajongása egyikük, Ea álmában intette Um-napistit, hogy építsen hajót családja számára, s minden állatból vigyen magával egy párt. A nagy áradás után Um-napisti bárkája Niszir hegyén állt meg; az egymás után kibocsátott galamb, fecske és holló közül az utóbbi nem tért vissza, jelezve, hogy felszáradt a víz. Um-napisti áldozatot mutatott be az isteneknek, azok pedig megajándékozták a halhatatlansággal.
Hellén mitológia
Az özönvíz előtti aranykornak Árkádia földjén Zeusz akkor vetett véget, mikor Lükaón király megsértette az istenek királyát azzal, hogy egy kisfiút áldozott fel neki. Az istenek tiltották az emberáldozatot, Zeusz büntetésül farkassá változtatta Lükaónt. Ezután meglátogatta Lükaón ötven fiát, akik saját testvérüket, Nüktimoszt főzték meg neki. Ez már végképpen sok volt Zeusznak, haragra gerjedt és özönvizet bocsátott a földre.
Deukalión Prométheusz fia volt, Pürrha pedig Prométheusz testvérének, Epimétheusznak és az első asszonynak, Pandórának a lánya. Az özönvíz előtt Prométheusz utasította őket, hogy építsenek hajót, hogy megmeneküljenek. Mikor kilenc nap után a folyók visszatértek medrükbe és az özönvíz véget ért, egyedül ők ketten voltak életben. Hajójuk kikötött a Parnasszosz hegyén (más változatok szerint az Etnán vagy az Athosz-hegyen.)

Indiai mitológia

Matszja a hal, a hinduizmus mitikus alakja, Visnu isten első megtestesülése, avatárája. A hinduizmus egyik elképzelése szerint a jó és a rossz egyaránt megtalálható a világban. Amikor a rossz túlsúlyba kerül, Visnu, a megtartó feladattal rendelkező isten valamilyen élőlény formájában megtestesül, és visszaállítja az egyensúlyt. A jelenlegi korszakban, mahájugában hal formájában avatkozik be először, hogy megmentse az élőlényeket, az emberiséget és a tudást, a Védát.
Matszja az emberiség aranykorában, a Szatja-jugában jelenik meg, bárkát építtet, ahová a föld élőlényei bemenekülhetnek. A bárkán vannak az ősbölcsek, a risik is. Amíg tart az özönvíz, Matszja az ember kérdéseire válaszol, ennek leírt formája a Matszja-purána. Az özönvíz után az emberek partra szállnak, benépesitik a földet, a risik gondoskodnak a Védák tudásának megőrzéséről. Visnu pedig elmondja, hogy valahányszor a rossz túlsúlyba kerül, újra testet ölt, és visszaállítja az egyensúlyt.

Távol-Kelet

Kína özönvíz-regéjének beszámolója szerint a folyók áradása okozta az árvizeket. Ezeket az árvizeket a tengerek fejezték be, amikor azok is túláradtak. A rege hőse azonban feleségével, három fiával és három lányával együtt elkerülte a pusztulást.
Érdekes tény, hogy a mai kínai hajó szó nagyon régi képszó, és a csónak és nyolc száj jeleiből tevődik össze, ami arra utalhat, hogy az első hajón nyolcan utaztak. A kínai hagyományok szerint az összes kínaiak ennek az egyetlen ősnek és családjának a leszármazottai, aki arról volt híres, hogy egy hatalmas árvizet élt túl.[4]
A Hawaii szigetek regéje szerint a világ teremtése után az emberek annyira elvetemedtek, hogy Kane, az istenük elhatározta, hogy elpusztítja földet. De úgy döntött, hogy egy igaz embernek és a családjának megengedi, hogy megmeneküljenek haragjától. Ők olyan hatalmas csónakot építettek, amelyen ház állt. Aztán megjött az eső, és a víz emelkedett, az óceánok egybefolytak, és az emberiség kipusztult. Csak a bárka lakói élték túl a katasztrófát. Végül Kane leapasztotta a vizet, és utasította az igaz embert és családját, hogy újra népesítsék be a földet.[5]
Az indonéziai Celebesz közepén élő toradjasok olyan áradásról beszélnek, amely befedte a legmagasabb hegyeket is, kivéve a Wawom Petato csúcsát. Ezúttal nem volt olyan szerencsés család, amelyik megmenekült volna. Ehelyett a történetben csak egyetlen terhes asszony élte túl az özönvizet.
Thaiföld hegyvidéki törzseinek, a liszuknak és a hmongoknak is egyaránt vannak olyan legendái, melyek egy nagy özönvízről szólnak. Az egyik hmong legenda szerint „az Ég Ura” figyelmeztet két fivért, hogy egy özönvíz hamarosan el fogja árasztani a földet. Arra utasítja az erőszakos, idősebb testvért, hogy készítsen egy vascsónakot, a szelíd testvért pedig arra kéri, hogy építsen egy facsónakot. Majd azt mondja az utóbbi fiúnak, hogy vigye be a csónakba a húgát, valamint minden állatfajból egy hímet, egy nőstényt és minden növényfajtából két magot. Amikor elérkezik az özönvíz, a vascsónak elsüllyed, a facsónak azonban fennmarad a vízen. Majd egy sárkány, mely úgy néz ki, mint egy szivárvány, felszárítja a földet. Végül a fiatalabb testvér feleségül veszi a húgát, és a leszármazottaik ismét benépesítik a földet.

Amerikai és óceániai hagyományok

Az inkák története a teremtéssel kezdődik. Viracocha „Minden Dolgok Teremtője” létrehozta a világot. Az első rosszul sikerült próbálkozás után, amikor próbaképpen óriásokat alkotott látta, hogy ez így nem lesz jó, kijavította a munkáját, és megteremtette az embereket. Az embereknek törvényeket alkotott, amelyeket ők nem szeghettek meg, de mivel gőgösek és irigyek lettek, mégis áthágták a szabályokat. Viracocha megátkozta őket, és bekövetkezett az Özönvíz. Néhány ember túlélte, de csak azért, hogy utódokat hagyjanak hátra, és létrehozzák a következő nemzedéket.
A Popol Vuh így ír:
„A vizek kisodortatva az Ég Tűzhelyéből, Huracánból (hurrikán, orkán) forrni kezdtek, és nagy áradat zúdult minden teremtményre… Égő szurok (vagy gyanta) hullt az Égből, fekete eső zuhogott éjjel és nappal, a Föld arca elsötétült, és az Égben zaj hallatszott, mint a tomboló lángoké. A víz és tűz megsemmisített mindent. Azonban a vízözön után Tulán-Zuiva hegyéről, a hét barlangból négy kukoricacsőből alkotott ember jött elő, s az emberiség ősatyáivá lett. Nyelvük hirtelen megváltozott, a népek nem értették többé egymást, ezért szétoszlottak. Némelyek visszatértek Keletre (a fehérek ősatyái), mások, az indiánok Nyugatra költöztek, és útközben a Cumanu-éneket zengedezték, gyászolva Tulán-Zuivában visszamaradt testvéreiket.” Így szól a quiché-mayák mondája.
A Chimalpopoca krónika (Napok története) írja:
„Az Ég leszállt a vízhez, és egy nap alatt minden elmerült; mindent, ami test volt (élt), megsemmisített az a nap. És ez az év Tzequatl éve volt, és az első napon, Nahuatl napján minden elveszett. És a víz csendes maradt ötvenkét tavaszon át… És a harmadik korszakban, mely Quiauhtonatiuhnak (Tűzeső Napjának) neveztetik, tűzeső esett. És egy nap alatt mindent elpusztított a tűz. És Chicometecpatl napján megemésztetett minden, ami test volt (élt)… És míg a homok köve szétszóródott, látni lehetett, hogy a tecontli kő megolvad (láva), és vörös színű sziklák támadnak.”
Gomara (XVI.sz.) közli a következőket Peruról:
Valamikor szakadatlan eső hullott az Égből és a víz elborította a Földet, csupán két ember menekült meg; élelemmel és állataikkal egy magas hegy barlangjába húzódtak, s száját vízmentesen elzárták. Egy idő múlva kibocsátottak néhány kutyát, s midőn csuromvizesen jöttek vissza, tudták, hogy a víz még nem apadt el. Ezután ismét kutyákat küldtek ki, melyek már sárosan tértek haza. Erre előjöttek a barlangból, és benépesítették a Földet.
Mint a mayáknál, Peru és Bolívia tájain is feltűnik a szivárvány motívuma: Bochica a vízözön után szivárványon trónolva tesz igazságot. Igen fontos mozzanat, hogy a Nap a vízözön alatt elrejtőzik, s utána jótékony hatással visszatér; ezért nevezik az ilyenkor fellépő kultúrhősöket Napfiaknak.
Az európai, de inkább szélesebb értelemben használt keresztény kultúrkör alapokmányában, a Bibliában igen részletes leírást találunk róla, de azt hiszem azok számára sem haszontalan felidézni, akik mindennap a kezükbe veszik.

Végezetül tehát lássuk mit mond az Ótestamentum, hogyan is történt a világ újjászületése.

Noé bárkát épít

Noénak ez a története: Noé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Noé. Ez 14,14.20 ; 2Pt 2,5 Noé három fiút nemzett: Sémet, Hámot és Jáfetet.
A föld pedig egyre romlottabb lett az Isten színe előtt, és megtelt a föld erőszakossággal.
És látta Isten, mennyire megromlott a föld, mert minden ember rossz útra tért a földön. Zsolt 14,2-3 ; Róm 3,12
Akkor ezt mondta Isten Noénak: Elhatároztam, hogy véget vetek minden élőlénynek, mert megtelt erőszakossággal miattuk a föld. Elpusztítom hát őket a földdel együtt.
Csinálj magadnak bárkát góferfából, készíts rekeszeket a bárkában, és vond be kívül-belül szurokkal!
Így készítsd el: a bárka hossza háromszáz könyök legyen, szélessége ötven könyök, magassága pedig harminc könyök!
Ablakot is csinálj a bárkára: egy könyökre hagyd azt felülről! A bárka ajtaját az oldalára helyezd! Készíts bele egy alsó, egy középső és egy felső emeletet!
Mert én özönvizet fogok hozni a földre, hogy elpusztítsak minden élőlényt az ég alatt. Minden el fog pusztulni, ami a földön él. Veled azonban szövetségre lépek: menj be a bárkába fiaiddal, feleségeddel és fiaid feleségeivel együtt! 1Móz 9,9
És vigyél be a bárkába minden élőlényből, mindenből kettőt-kettőt, hogy életben maradjanak veled együtt: hímek és nőstények legyenek!
A madaraknak, a szárazföldi állatoknak és a föld minden csúszómászójának különböző fajtáiból, mindegyikből kettő-kettő menjen be hozzád, hogy életben maradjon!
Vigyél magaddal mindenféle eledelt, ami csak ehető; gyűjtsd be magadhoz, hogy legyen ennivalótok, neked is, meg azoknak is!
Nóé így is tett: mindenben úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki. Zsid 11,7
Nóé életének hatszázadik évében, a második hónap tizenhetedikén: fölfakadt ezen a napon a nagy mélység minden forrása, megnyíltak az ég csatornái, Ézs 24,18 ; 2Pt 3,6 majd negyven napon és negyven éjen át ömlött az eső a földre.
Elpusztult minden élőlény, amely a földön mozgott: madár, jószág és vadállat, a földön nyüzsgő minden egyéb élőlény és minden ember. Mt 24,39 ; Lk 17,26-27
Minden meghalt, aminek orrában az élet lehelete volt, és ami a földön élt.
Eltörölt az Isten minden élőt, ami a föld színén volt, embert és állatot, csúszómászót és égi madarat. Mindent eltörölt a földről, csak Nóé maradt meg, és azok, akik vele voltak a bárkában. 2Pt 3,6
A víz százötven napig áradt a földön.
Ez esetben a Teremtő a földön elterjedt gonoszságot kívánta megszüntetni, letörölte a táblát az újraíráshoz.
Az ószövetségi szövegben az Úr is a bemutatott áldozat felszálló „jó illatára” szólal fel: szövetséget köt az emberiséggel, megígéri, hogy se özönvizet nem bocsát többé a földre, se más módon nem tör az emberiség pusztulására, „hiszen az emberi szív ifjúkorától kezdve hajlik a rosszra” (Ter 8, 21)
A vízözön mítoszát tehát a világ szinte minden népének mondakincsében megtaláljuk, s az emberiség emlékezete mindenütt egy-egy középpont felé fordul, ahonnan a medreiből kilépő víz üldözte el a lakosokat. A világpusztulás, az égi és földi katasztrófák borzalmai mélyen bevésődtek az emberiség emlékezetébe.

Köszönöm a figyelmet.

írta és szerkesztette: Pester Béla

forrás:
Károly Gáspár Bibliafordítása
Polgár Ernő A kultúrák eredete és ősképei, MEK. 2005
Arcanum
wiki.org
Várkonyi Nándor: Sziriat oszlopai (Magvető Kiadó, 1972.) V. fej.