TEREMTÉSTÖRTÉNETEK

TEREMTÉSTÖRTÉNETEK

A világ minden táján foglalkoztatta a gondolkodó embert, hogyan kezdődött és mi volt a világ teremtése előtt.
A teremtéstörténetek számtalan módon csoportosíthatók, de alapvetően két dologban különböztethetők meg:
Semmiből teremtés (creatio ex nihilo): A teremtéstörténeteknek ebben a változatában a teremtéshez a teremtő istenség nem használ fel anyagot, hanem szavával vagy akaratával teremti azt meg. Ilyen a Biblia vagy a Korán teremtéstörténete, amelyben Isten nem teremtett lény, hanem öröktől fogva létező, kimondott szavával teremti a világot, és az embert.
Anyagból teremtés (creatio ex materia): A teremtéstörténetek másik csoportjában valamilyen zabolátlan ősanyag / őselem átformálásával, megszelídítésével, legyőzésével teremt az istenség a káoszból kozmoszt (egyiptomi, mezopotámiai, föníciai, etc. keletkezésmítoszok). Ez utóbbi esetben a dolgok létüket egyedül a teremtő istenségnek köszönhetik, de létük eredetét tekintve maguk az istenek is függenek az ősanyagtól, amely minden létező alapját képezi, s amelyből az első istenek is születtek (theogónia).
Írásunkban nem követjük szigorúan ezt a felosztást, csupán annyi a szándékunk, hogy bepillantást nyerjünk különböző népek világteremtésről alkotott felfogásában. Kihagytuk a bibliai teremtéstörténetet, mint a legismertebbet és jónéhány mítoszt és legendát, ez utóbbiakat kizárólag terjedelmi okból, nem pedig azért mert kevésbé lennének fontosak. Így például többek között szövevényessége miatt kimaradt a hellén és a germán mitológia is.

MEZOPOTÁMIA

A mezopotámiaiak hite szerint kezdetben csak két teremtmény létezett, amelyek élőlények és elemek voltak egyszerre. Egyikük Apszú, az édesvíz, másikuk Tiámat a tenger. Kettőjük egyesüléséből született az összes többi isten.
A sumer irodalomban is megemlítenek a Bibliához hasonlóan egy édenkertszerű paradicsomot. Ez a Dilmunnak nevezett föld ártatlan, tiszta és napsütötte; egy olyan hely, ahol a mezőket friss víz táplálja, ahol nincsenek ragadozók, ahol a betegség és az öregedés ismeretlen, egy olyan föld, amelyet az istenek vagy szent és halhatatlan emberek laknak. Akárcsak a bibliai Édenkert, Dilmun is keletre fekszik, a felkelő nap irányában.

EGYIPTOM

Kezdetben nem volt sem ég, sem föld, sem élők, sem holtak nem voltak, az alkotó és romboló elemek is dermedt tétlenségben nyugodtak Nun isten örvénylő mélyén. Nun volt az őselem, az ősvíz formájában létező istenlény. Az ő alkotórészeiből keletkezett a mindenség. Az ősvíz tükrét sűrű sötétség borította, mert a fény szent forrása is Nun keblében pihent. És az istenek létrehozója, a hatalmas Nun megteremtette a napvilágot. Az ősvíz színén zsenge csíra bukkant elő, és hamarosan kecses, sok színben pompázó lótuszvirággá nőtt. A virág áttetsző, zárt kelyhéből sejtelmes fény derengett, szirmai lassan kibomlottak, és egy tündöklő gyermek bújt ki belőle. Nun életre keltette Nefertumot, a napgyermeket. Nefertum felnyitotta szemét, a sötétség eloszlott, s a világot beragyogta az éltető fény.
A virágbölcsőjéből kiemelkedő napgyermek körültekintett, s a végtelen vízen egy cseppnyi hely sem akadt, ahol lábát megvethette volna. Ekkor a mélyből előhívta az őshalmot. Kilépett a szilárd talajra, és megteremtette Maátot, a mindenség törvényét, az igazság istennőjét, a holtak szívének túlvilági bíráját.
Ré, a nap két óriási bárkát készített magának. Az egyiken nappal járta be az ég tündökletes tájait, a másikon éjjelente vágott neki föld alatti útjának. És hajnalra újra elérte a napkeleti Benben követ. Minden reggel ragyogó ifjúként indult mennyei útjára – ekkor Hepernek, keletkezőnek hívták -, delelőre már érett férfiként érkezett a mennybolt közepére – ekkor Rének nevezték -, estére mint Atum törődött, fáradt aggastyánként szállt az éji bárkába, és másnap ismét megifjodva kezdte meg nehéz útját. Az égi bárka orrán a haragos Széth őrködött, a vörös isten, és rettentő fegyverével tartotta távol a napisten ellenségeit.
A földi férfiak és asszonyok Ré földre hulló könnyeiből születtek. Mielőtt az emberek benépesítették volna Alsó- és Felső-Egyiptom területét, Ré megalkotta a növényeket, az állatokat és a vizekben nyüzsgő szörnyeket.

MAJA TEREMTÉSTÖRTÉNET

Elmélkedtek (az istenek), és íme, megvilágosodtak, megjelent az Ősfényhajnal, és terveikben megjelent az ember.
Ennek utána elgondolták a teremtést, elgondolták a fák és folyondárok növekedését, az élet születését és az ember alkotását és a sötétségben és fénytelen éjszakában ekképpen szerezte mindezt Égszíve, az, akit Hurakánnak mondanak…
Miképpen legyen élet, és miképpen jöjjön létre világosság? Kinek kell gondoskodnia táplálékról és betévő falatról?
– Jöjjön immár, és legyen! Népesüljön be az üresség! Húzódjanak félre a vizek, és hagyják el helyüket! Tűnjenek elő a szárazok, és szilárduljanak! Legyen!
– Legyen élet és legyen világosság az égen és a földön! És ne legyen ragyogás, nagyság és dicsőség művükben és teremtésünkben, míg nem alkottunk embert, míg testet nem öltött az ember!
Így szóltak. És utána megcselekedték és így megteremtették a földet. Igen, így volt, így teremtették a földet. Nem volt föld, és így szóltak:
– Föld! – És egy szempillantás alatt létrejött a föld…
Ekképpen teremtetett a föld, így teremtetett általa, kinek neve Égszíve és Földszíve, és aki termékennyé tette a földet, mikor még várakozás borult az égre, és víz borult a szárazra.
Így történt, hogy teljessé vált a mű, és ekkor elmélkedtek és megvilágosodtak, és gondolkodtak és megcselekedték. Ennek utána megteremtették a bércek vadjait, az erdők démonait és a hegyek szellemeit, őzeket, madarakat, pumákat, jaguárokat, kígyókat, csörgőkígyókat, viperákat és a liánok démonait…
Azt kívánták, hogy minden földi élő imádja őket. De az állatok nem értették egymás beszédét, ezért nem mentek semmire, és nem tudtak tenni semmit. Így hát áldozatul adták mindet, és a föld állatai arra ítéltettek, hogy megölessenek, és táplálékul szolgáljanak.
Ekkor a Teremtő és az Alkotó, a Nemző és a Szülő elhatározták, hogy új kísérletbe kezdenek, megteremtik és megalkotják az embert…
Teremtsünk hát engedelmes és tisztelettudó lényeket, akik táplálnak és eltartanak minket.
Ezután következett a teremtés és a formálás. Földből és sárból alkották a húsát. De látták, hogy nem jó…
És az emberi alakokat fából azonnal elkészítették. Olyanok voltak, mint az emberek, beszéltek, mint az emberek, és benépesítették a föld színét.
Éltek és sokasodtak, lányaik voltak, fiaik voltak a fából alkotott embereknek, de nem volt lelkük, nem volt értelmük, és nem emlékeztek a Teremtőre és az Alkotóra.
Elfelejtették Égszívét, és ezért elveszítették kegyelmét…
Égszíve vízözönt bocsátott rájuk, és a hatalmas vízözön a fából teremtett alakok fejére zúdult.

AZTÉK TEREMTÉSTÖRTÉNET

Az első istenpár – “a mi húsunk ura, és úrnője”: Xochiquetzal – sokáig a tizenharmadik égben lakott, amelynek keletkezéséről soha senkinek nem sikerült semmit sem megtudnia. Négy fiuk született, a legidősebb volt a Vörös Tezcatlipoca, akit azért neveztek így, mert egészen vörös volt, amikor megszületett. A második volt a Fekete Tezcatlipoca – ez volt a legnagyobb és leggonoszabb mind közül, mert az övé volt a legnagyobb hatalom, és ő mindent tudott és többre volt képes, mint a másik három, mert ő minden létező középpontjában jött létre, és egészen fekete volt, amikor megszületett. A harmadik volt Quetzalcouatl, akit “Éjnek” és “Szélnek” is neveztek, negyedik és legfiatalabb volt Uitzilopochtli, akit “Kétfejű Kígyónak” is hívnak, és akit a mexicóiak legfőbb istenüknek tartottak.
Uitzilopochtli, amikor megszületett, csupasz csont volt, hús nem volt rajta, és így maradt hatszáz éven keresztül. Ez idő alatt az istenek részéről semmi sem történt.
Hatszáz esztendő elmúltával a négy isten összejött tanácskozni és jónak látták, hogy végre rendet és törvényt vezessenek be a világba. Quetzalcouatlra és Uitzilopochtlira bízták, hogy a dolgok rendjét megszabják. Ezek a másik kettő megbízásából és velük egyetértésben először is a tüzet teremtették meg, azután egy fél napkorongot, de a Nap, minthogy még nem volt egész, csak gyöngén világított.
A Földistennőt két isten, Quetzalcouatl és Tezcatlipoca hozta le az égből. Víz már volt előbb is, és senki sem tudja, hogy ki teremtette. Eleinte ennek a víznek a színén lebegett az istennő, s amikor ezt látták az istenek, így szóltak egymáshoz:
– Itt az ideje, hogy megteremtsük a földet.
Ekkor a két isten hatalmas kígyóvá változott, és az egyik a jobb kezénél, a másik a bal lábánál fogva ragadta meg az istennőt, és így szétszakítva őt, a lapockájánál kezdődő feléből teremtették meg a földet, másik felét visszavitték az égbe. Haragudott is ezért a többi isten, és hogy megvigasztalják a Földistennőt, úgy rendelkeztek, hogy belőle eredjen minden táplálék, amire az embernek élete fenntartásához szüksége lesz.
Így aztán a Földistennő hajából teremtették az istenek a fákat, a virágokat és a füveket, pelyhes bőréből az egészen kicsiny növényeket és a virágocskákat, két szeméből a forrásokat, patakokat és kicsiny barlangokat, szájából a folyókat és nagy barlangokat, orrlikaiból a völgyeket vállaiból a hegyeket. A Földistennő némelykor belekiáltott az éjszakába és emberi szívek után vágyakozott. S aztán nem lehetett megnyugtatni mindaddig, amíg nem adták neki meg, amit kért, és nem akart termést hozni, amíg vérrel nem itatták.

AZ ISZLÁM

Allah megparancsolta a víz felett lebegő párának, emelkedjék a magasba. És két nap alatt megalkotta az eget. Ezután elválasztotta az eget a földtől, és létrehozta a hét eget és a hét földet.
Amikor Allah megalkotta a földeket, megparancsolta a szélnek, hogy kavarja fel a vizet. A víz megmozdult, és tajtékzott, magas hullámok tornyosultak, és sűrű pára képződött. Allah elrendelte a tajtéknak: szilárduljon meg, és a tajték megszilárdult. Ebből alkotta meg két nap alatt a víz színén a földeket. Ekkor megparancsolta a hullámoknak: álljanak meg. A hullámok megmeredtek, és ezekből alkotta Allah a hegyeket.
A föld pedig – akár egy bárka – a vizek színén ringott. Allah előhívott egy mérhetetlen erejű angyalt, és megparancsolta neki, ereszkedjék a föld alá. Az angyal alámerült, megragadta a földet keleti és nyugati szegélyénél fogva, és vállára emelte. Ekkor Allah egy négyszögletű sziklát alkotott zöld rubinból, amelyben hétezer lyuk volt, és minden lyukban egy-egy tenger. Megparancsolta a sziklának, ereszkedjék az angyal lába alá. A szikla lemerült, de nem akadt szilárd pont, hogy megálljon. Ekkor Allah egy roppant bikát teremtett. A bikának negyven-negyvenezer feje, füle, orra, szája, nyelve és lába volt. Egyik lábát a másiktól ötévi gyalogút választotta el. Allah elrendelte a bikának, bújjon a szikla alá. A bika a szikla alá bújt, és szarvára emelte azt. De nem volt hely, ahol a bika a lábát megtámaszthatta volna. Ekkor Allah egy óriás bálnát teremtett. A bálna oly hatalmas volt, hogy ha a világ minden tengerének vize egyetlen orrlyukába gyűlne, ez mindössze annyi lenne, mint egy porszem a sivatagban. Isten a bálnát Bahmutnak nevezte, és ráparancsolt, hogy tartsa a bikát. Bahmut a vízen úszik, a víz alatt levegő van, a levegő alatt a sötétség. A hét föld tehát az angyal vállán nyugszik, az angyal a sziklán, a szikla a bikán, a bika a bálnán, a bálna a vízen, a víz a levegőn, a levegő a sötétségen.

JAPÁN

Abban az időben, amikor a föld és az ég keletkezett, a magas égi mezőkön három istenség lakozott. Az istenek maguktól születtek, majd elrejtőztek. Később a föld óriás olajcseppként lebegett a víz színén, és úgy mozgott fel s alá, mint egy roppant medúza. Ekkor a bambusznád csírájából két újabb isten támadt, de ezek is elrejtőztek, és számos utódnak adtak életet. E dicső leszármazottak sarja volt az istenek atyja és anyja, Izanagi és Izanami. Az istenek őket bízták meg, hogy megszilárdítsák és megtermékenyítsék a kocsonyás, mozgó földet.
Izanagi és Izanami letekintettek a Menny Lebegő Hídjáról, és azt fürkészték, van-e föld valahol a híd alatt. Csillogó drágakőből hatalmas lándzsát készítettek, a fegyvert lehajították, és rábukkantak a tengerre. Ezután kiemelték a lándzsát a káoszból, a káosz cseppenként aláhullott, megszilárdult, és így keletkezett Onokoro-Jima, a Megdermedt Sziget. Ezután még egy szigetet alkottak a tengerben, és leszálltak a földre.

KÍNA

Kezdetben, amikor az ég és a föld még tojás alakú káosz volt, Pan Ku megszületett a tojásban, és itt élt tizennyolcezer esztendeig. És ekkor a Jang tiszta elemeiből megformálódott az ég, a Jin durvább elemeiből pedig a föld. Pan Ku a középpontban tartózkodott, és nap mint nap kilenc alkalommal alakult át: hol az ég, hol pedig a föld istene volt. Az ég naponta három méterrel emelkedett magasabbra, a föld három méterrel vastagodott. Így folytatódott ez tizennyolcezer éven át, míg az ég elérte a legnagyobb magasságot, és a föld a legnagyobb mélységet.
Pan Ku az élet kezdete. Ő az őse tizennyolcezer élőlénynek. Amikor Pan Ku meghalt, fejéből szent szirt lett, szeméből a nap és a hold, zsírjából a folyók és a tengerek, hajából és szőréből a fák és a növények. Pan Ku könnyeiből fakadt a Sárga Folyó és a Kék Folyam. Hangja alkotta a mennydörgést, lehelete a szelet, pillantása a villámot; az ég kiderült, amikor Pan Ku vidám volt, a rosszkedvétől elborult. Pan Ku volt a Jang és felesége a Jin, a teremtés férfi és női eleme.
Buddhista változat
Az eget, a földet és mindent, ami él, mozog, létezik, Pan Ku, a mindenség atyja teremtette a semmiből. Pan Ku hatalmas termetű volt, homlokából két szarv meredt elő, jobb kezében a napot, baljában a holdat tartotta.
Köszönöm a figyelmet.

írta és szerkesztette: Pester Béla

Forrás:
– MEK Teremtéstörténetek, válogatás
– http://xn--wikipdia-f1a.org/
– mmi.elte.szabadbölcsészet
A képen a következők lehetnek: 4 ember, felhő, égbolt és túra/szabadtéri