SumidaA kilim avagy a székely festékes
Bizonyára sokaknak ez a furcsa szó az égvilágon semmilyen jelentéssel nem bír, ha azonban azt mondom Torontáli, a szépérzékű háziasszonyoknak felcsillan a szemük és gondolatban már keresik a helyét. A racionálisabb uraknak pedig elkezd a fejében csilingelni a pénztárgép, ugyanis egy 100-150 éves kilim értéke súlyában ha nem is arany de legalábbis ezüst árban van.
Mindkét megnevezés arra a házilag szőtt gyapjúszőttesre vonatkozik, amelyet kender felvető és gyapjú beverő szállal, „kilim” technikával szőnek. A parasztházakban asztal- és ágyterítőként, falikárpitként, de ,,rúditakaróként” és székre való takaróként is használták.
Viski Károly néprajztudósunk véleménye szerint a székely festékes szőnyegek eredete a legrégebbi időkre nyúlik, mert a sátorozó népnek a szőnyeg amelyet inkább takaróként, mint padlón használtak, fontos berendezési tárgya volt.
A fon, sző, vászon, gyolcs olyan régi szavak, hogy az ugor korból eredeztethetőek, a szőnyegek mintáján viszont török hatás mutatkozik.
A székely festékesek színei általában tompábbak, pasztell árnyalatúak, mivel általában burjánnal, növényi festékkel készültek és veres, fehér, barna, fekete, kék színeket használtak. A növényi festékeket, rézgáliccal, timsóval rögzítették. Mindez a 19.sz végén, az anilin alapú festék megjelenéséig használták: szurokfű-sárga, hagymahéj -rozsdabarna, hagymabarna a a festékesek alapszínét képezték. Kék, zöld színeket(csak ritkán kiegészítésül)-bürökből, martilapuból, nyírfalevélből nyerték .
Szabó T. Attila adatai szerint nemcsak Székelyföldön, hanem Erdély szerte megtaláljuk a festékes szőnyegeket, főként asztal- és ágyterítőként, falvédőként, mert így egy egy darab 150-200 évig használható volt (a legrégibb festett szőnyegek az 1770-es évekből maradtak meg). Ha viszont a padlóra tették, 15-20 év alatt tönkre mehettek.
A torontáli szőnyeg felfedezése a hazai ipar pártolásának szándékával párosult, a szőnyegszövésre alapított háziipari mozgalmak is ehhez az általános országos folyamathoz kapcsolódtak, valamint az 1881-es Országos Nőipari Kiállítás volt döntő jelentőségű, ahol közel 500 szőnyeg gyűlt össze.
1884 Nagybecskereken szövő tanműhely nyílott, szerb szlovák, Al-dunai székely, és horvát tanulókkal. Cél az új típusú torontáli szőnyeg megalkotása volt, régi tiszta motívumok alkalmazásával, az erős színek megszelídítésével – így téve ,,szalonképessé” a torontáli szőnyeget. A sikeres vállalkozás végül állami megrendeléseket is kapott.
A torontáli szőnyeg Szövésmódja: egy szálon forduló és szomszéd láncfonalakon forduló kilim technika, melyek gyakran váltakoznak egy szőnyegen belül is. Láncfonala kendercérna, vagy pamutfonal, vetüléke vékonyra sodort gyapjúfonal. Fonal festésére növényeket, majd anilines festékeket használtak. A sok szín használata általában minden tárgyra jellemző, kedveltek az erős színárnyalatok(fekete, sárga, piros, stb) a szintetikus festékek megjelenésével.
A képmellékleteken néhány jellegzetes motívum látható.
szerkesztette: Pester Béla
Forrás: -A székely művelődés évszázadai, Panoráma 1988. 80. oldal
– Farkas Irén etnográfus, a Csíki Székely Múzeum munkatársa (Heves 1997 Hevesi Textiles konferencia előadása)
– Továbbá ezúton mondok köszönetet egykori tanáraimnak a Than Károly Textilvegyipari Technikumból, azért a néhány alapfogalomért, ami a tanításaikból mára még megmaradt.
