SumidaAracsi pusztatemplom
Az aracsi pusztatemplom a Délvidék egyik legértékesebb és legkorábbi építészeti emléke. A Szent Miklós tiszteletére emelt templom Törökbecse közelében található
A templom első írásos említése 1256-ból való, a kutatók állítása szerint a XII.-XIII. században épült, feltevések szerint a Tarcal-hegységből hozták az építéshez szükséges követ. Valószínűleg egy korábbi templom helyére épült.
A nyolcszögű és kötegelt pillérekkel tagolt háromhajós romtemplom három köríves, apszissal ellátott, bazilikás szerkezetű, boltíves, román stílusjegyeket tartalmazó alkotás volt, amelyet utóbb az északi mellékhajó keleti szakasza fölé emelt, a ferences liturgiai szokásokkal összhangban toronnyal egészítettek ki. Az épületből eredeti állapotban fennmaradt a nyugati fal, a szentélyrész a hozzá csatlakozó északi főhajófal két árkádnyi szakaszával és a toronnyal. A romállapotot megtartották az 1970-es évek ásatásai után is. A kolostori rész föld alatti maradványai az északi oldalon találhatók.
Templom múltja és jelene
A tatárok, majd a kunok pusztítása után Nagy Lajos király édesanyja, Erzsébet újíttatta fel 1377-ben, és a ferenceseknek adta. A törökdúlás idején a csodával határos módon maradt meg a templom, ugyanis a települést, Aracsot teljesen elpusztította a török sereg. A környék teljesen elnéptelenedett. A rom újbóli felfedezése a XVIII. században történt.
1770-ben nádtetővel fedték be a romokat, így védték az időjárás hatásaitól. Egy 1896-os ásatás során előkerült az ún. aracsi kő, ami az udvari kövezet része lehetett, ma a Nemzeti Múzeumban őrzik. A kő felirata két szövegrészlet, az egyik imára szólít, a másik átokkal fenyegeti a kő eltulajdonítóját. A rom a mai állapotát az 1970-es években végzett kutató munkálatok során nyerte el. Napjainkban a környékbeli lakosok tartják rendben a pusztatemplom környékét.
Pusztatemplom és a legendája
A pusztatemplom kutatása a történészek és régészek körében igen nagy jelentőséggel bírt az utóbbi években, és még ma is számos kutató foglalkozik az egykori település, Aracs és a hozzá tartozó templomrom történetével. Ennek legfőbb oka, hogy az utóbbi években a délvidéki magyarság számára zarándokhelyként szolgált a pusztatemplom, és aki teheti, ellátogat ide, hogy a saját szemével megcsodálja az csodálatos műemléket.
Aracsot a romoktól északra mintegy húsz kilométer távolságra elhelyezkedő, mára már szintén elpusztult Gradište településsel lehet kapcsolatba hozni. A település egykori nevére sajnos nem sikerült írásos bizonyítékot taláni, de a régészeti szakirodalom az aracsi jelzőt a romos épületre már a kezdetektől fogva használja. A nyelvjárásban mindenekelőtt pusztatemplomként vagy Góthegyházaként ismerték a romokat. Mivel középkori források a több évszázados pusztítást következtében nem maradtak fenn, ezért csak a régészeti és művészettörténeti megállapításokra hivatkozhatunk. A templom első írásos említése 1265-ből származik, és a régészkutatók szerint a templom a XII-XIII. században épülhetett egy korábbi keresztény templom romjaira Szent Miklós tiszteletére. Pontosan nem lehet tudni, hogy melyik szerzetesrend volt az alapító, de építési jegyei alapján leginkább a benediktusokhoz állt a legközelebb. A templom döntő többségében téglából készült, de a téglával vegyesen követ is alkalmaztak. Az építéséhez felhasznált kövek geológusok szerint Sóvár környékéről, azaz a Fruška Gorából származnak. A hatalmas kövek elszállítását feltételezhetően a folyók, vagyis a Maros és a Tisza segítéségével oldották meg. A szentély fontos momentum volt a bizánci ízlés közvetítésében, ezért ez a terület a Kárpát-medence, és a korai Magyarország keleti kereszténységének kiindulópontja volt. Szent István idején a magyarság a római katolikus vallást fogadta el, így a keleti egyház fokozatos háttérbe szorítása is megkezdődött, ami a pusztatemplom elhanyagolását jelentette. Az 1241-ben bekövetkező tatárjárás, valamint az 1280-as kun lázadás megviselte az aracsi monostort: kifosztották, megrongálták, egyes részeit lerombolták, majd ezt követően több éven keresztül magára hagyottan sínylődött. A magyar királyoknak azonban mégis fontos volt a szent hely, hiszen lerombolását követően védnökségük alá vették. Erzsébet anyakirálynő, az egykori lengyel hercegnő, Károly Róbert felesége figyelt fel elsőként az elhagyatott épületre, majd IX. Gergely pápa jóváhagyásával 1378-ban adományozta a ferenceseknek. A királyné végrendeltében a templomra 500 aranyat hagyott, továbbá egy aranyszínű, gyöngyökkel ékesített miseruhát a hozzá való kellékekkel, két ezüst kannát és emellett két körmeneti keresztet, azzal a célzattal, hogy az aracsi monostor újjáépítése halála után is megvalósuljon. A munkálatok az 1380-as években fejeződtek be, körülötte pedig mezőváros alakult, népes lakossággal. A vidék évekkel később Brankovics György szerb despota tulajdonába került és mivel a birtokos más felekezetű volt, így a templom újfent elhagyatottá vált. A bajokat csak tovább tetézte az 1536-ban bekövetkező pestisjárvány, ami a település elnéptelenedését eredményezte. Azok a lakosok, akiket nem ért utol a járvány fejvesztetten elmenekültek olyan városokba, amelyeket elkerült a fekete halál. Mohamed beglerbég és a török hadak nem kerülték el Aracsot és 1551 szeptemberében hatalmas csapatokkal megékeztek Becse alá. Szeptember 18-án indították meg támadásukat a monostor ellen, és az első ágyúlövések eldördülése után Aracs védői és a ferencesek feladták a küzdelmet és elmenekültek. A török porta csapatai megelégedtek a templombelső értékeinek kifosztásával majd tovább vonulva a természet gondjaira bízták. Az, hogy a pusztatemplom véglegesen nem tűnt el egy ismeretlen jótevőnek volt köszönhető, aki Mária Terézia korában nádtetővel fedte le a templomot, ezzel megóvva az idő viszontagságaitól. Nem lehet azt mondani, hogy a török hódítás következtében pusztult el a templom, hiszen a Mária Terézia közbenjárásával ide költözött telepesek is rombolták a műemléket. Az első világháború után Délvidéket, és vele Aracsot elcsatolták Magyarországtól. Mivel a templom az anyaország határain kívül rekedt, így sorsa még mostohábbra fordult. Az imaház vonatkozásában többször voltak régészeti ásatások, valamint a pusztatemplomot restaurálták is a budapesti Sedlmayer János és a belgrádi Milka Čanak Medid professzorok tervei alapján. A régészeti helyreállítások során a rom őrzését nem tudták biztosítani, ezért több éven keresztül ki volt téve a vandál pusztításoknak. Egy 1896-os ásatást követően került elő a híres aracsi kő is, amely a kutatók számára nagy jelentőséggel bír. A faragott szürke mészkőlap valószínűleg egy sír fedőlapja lehetett. A formai mintákból megállapítható, hogy az aracsi kő helyi mester műve volt, amely egy kezét áldásra emelő papi alakot ábrázol. Szerkezete a római sírkövekre emlékeztet, és elképzelhető, hogy maga a kő is egy síremlékből származik.
A kőleletet Karátsonyi Andor a budapesti Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, de a kő hiányzó alsó részének felkutatása a régészek nagy álma ma is. Az aracsi templom tekintetében számos hiedelem terjedt el, amelyet a környékben élő idősebb lakosok még ma is szentül hirdetnek. Úgy vélték az aracsi pusztatemplom számos kincset rejt, amely a közelmúltban felkeltette a kincskeresők, régészek érdeklődését. Szentesről odautazott néhány magyar kutató is, kezükben az ásatáshoz szükséges hatósági engedéllyel, valamint egy XVII. századból származó levéllel, amelynek írója közölte, hogy a királyi érsek elásott kincse hol lehelhető fel. A szentesi kutatók bíztak a levél hitelességében, amelyben össze volt írva az érsek által elrejtett kincs. A levél beszámolt 40 kiló aranyról, 100 ezüst tálról, 100 ezüst tányérról, valamint több száz ezüstkanálról. A hiedelem úgy tartja, hogy a templom mélyén negyven ember pénze van elásva egy régi vas ládában. Ennek a ládának negyven fiókja van, amire egy erős vaslánc van ráerősítve. A zarándokok hittek a levél valós tartalmában, ami annak tudható be, hogy a levél egyes utalásaiban az írók ismerték a kincsásó hagyományt és azt bele is kódolták a szövegbe. Sajnos arról nem maradt feljegyzés, hogy ennek a vállalkozásnak mi lett a végeredménye, így ez ma is további kérdéseket vet fel a régészek előtt
A templom romos állapotában is fenséges látványt nyújt az érdeklődők számára, amely helyszínt a megmaradt ám egyre inkább csökkenő létszámú délvidéki magyarság gyakorta látogatja. A pusztatemplom már csak méreteinél fogva is egyik fontos, de sajnos elfelejtett katolikus központja a középkori kultúrának, amely a délvidéki magyarság jelképévé és nemzeti zarándokhelyévé vált.
szerk.: Cseke Ibolya CsIbi
