SumidaA váci fehérek temploma és a múmiák története
A váci Fehérek templomának építése 1699-ben kezdődött, Szűz Mária tiszteletére 1755-ben szentelték fel. Eredetileg a domonkos renddé, az ún. “fehér barátoké” volt. A templomhoz két kripta tartozott a díszes fakoporsókra festett évszámok szerint a kriptákban 1731 és 1808 között temetkeztek.
A magyar múmiák
1994-ben a templom felújítása során végzett statikai vizsgálatok alkalmával egy falat kopogtatva, kongó hangra lett figyelmes az egyik munkás. Néhány csapást követően az egy téglányi vastag fal kezdett összeomlani. Az áttörést követően a munkás egy lefelé vezető, sötét kőlépcsőt talált. A plébánossal együtt lementek a lépcsőn, s egy mennyezetig díszesen kifestett, koporsókkal telerakott kriptát találtak.
A plébános felismerve a ritkaságok jelentőségét – hiszen a koporsók nem gyakran élik túl ilyen szép állapotban az évszázadokat – szakembereket hívott, akik a nyughelyeket felnyitva mumifikálódott holttesteket találtak. A kripta mikroklímája megőrizte az elhunytak ruházatát és egyéb melléjük temetett értékeiket a gyapjúzoknitól a főkötőkön és a rózsafüzéreken át a fejükre helyezett rozmaringból készült koszorúig.
A szakértők választ kerestek arra a kérdésre is, hogy miként maradhattak meg a testek ilyen állapotban. A helyiség átlag-hőmérséklete 8-11 Celsius fok között ingadozott, ami nagyon hasonlít a magyarországi barlangok és földalatti üregek klímájához. A környezeti tényezők (hőmérséklet, páratartalom, légnyomás) együttes hatása segítette a mumifikálódást. Mivel a koporsókat egymásra helyezték, a magasabban lévők kevésbé vizesedtek.
A koporsók többségében fenyőfákból készültek, de találtak több keményfa koporsót is. A fenyőfa hatóanyaga kedvező hatással volt a konzerválódási folyamatokra, a faforgács pedig, amit a testek köré szórtak, felszívta a testnedveket, ezzel elősegítette a kiszáradást. A holttestek 89 százalékában fellelhető volt a tuberkolózis fertőzés, és 35 százalékuknál ez volt a halál közvetlen okozója a DNS vizsgálatok szerint. Mivel a belső szervek többségében épségben megmaradtak, a testeken el lehetett végezni a szükséges antropológiai, patológiai, genetikai, fogászati és morfológiai vizsgálatokat.
Az eredményekből következtetni lehetett a 150-250 évvel ezelőtti váci lakosok táplálkozási szokásaira, életmódjára, betegségeire, sérüléseire, megélt életkorára, rokoni és szociális kapcsolataira. A múmiák vizsgálata nagyon fontos szerepet játszhat ezen kívül a különböző betegségek (HIV, Kaposi-szarkóma, TBC) és azok kialakulásának kutatásában.
A 265 (107 nő 119 férfi, valamint 38 ismeretlen nemű) múmia a Természettudományi Múzeumba került, ahol röntgensugaras vizsgálatnak vetették alá őket, amely során tuberkulózisra utaló nyomokat találtak a csontokban. A nem mindennapi felfedezést Mark Spigelman német professzor is megvizsgálta, aki úttörő szerepet játszott a tüdőbaj baktériumának régészeti maradványokban való kutatásában. Az 1700-1800-as évekből származó – azokból az évekből, amikor a tuberkulózis fehér pestisként söpört végig a kontinensen –, igen jól konzervált múmiák felbecsülhetetlen értékű információkhoz juttatta a kutatókat a baktériumról és az ellene történő természetes védekezésről.
Mivel a szövetminták elemzése után a múmiák 89 százalékában találtak a szakemberek TBC fertőzésre utaló bizonyítékokat, miközben csak 35 százalékuknál volt ez a közvetlen halálok. Az évszázados leletek nagyszerű lehetőséget biztosítanak a kutatók számára egy olyan gyógyszertörzs kifejlesztésére, amellyel a tüdőbajban szenvedő betegek rövidtávon hatékonyan tudják felvenni a versenyt a gyilkos kórral szemben. Mivel nem volt védőoltás és antibiotikus kezelés, a múmiák fennmaradó 65 százaléka valószínűleg genetikai ellenálló képességgel rendelkezett.
Néhány elhunytnál arcrekonstrukciót is végeztek. Az egyik ilyen személy Borsodi Terézia, akinek a teste kiválóan megőrizte a rajta elvégzett császármetszés nyomait. Jól látható, hogy a szeméremcsont felett kezdődő 14 és fél centiméteres műtéti metszésvonal egészen a köldök magasságáig húzódik.
Egy szerzetesnő, Sándor Terézia múmiáján jól látható, hogy a szívét eltávolították, emiatt egy nagy lyuk tátong a mellkasán.
Senki sem tudja, miért vágták ki a szívét a halála után: talán csak meg akartak bizonyosodni arról, hogy az apáca valóban meghalt-e, de az is lehet, hogy végakaratának megfelelően szülőföldjébe temették, valamikor az 1700-as évek vége felé. Annyi biztos, hogy a nővér előrehaladott TBC-ben szenvedett és egy hosszú utazást követően, Vácott érte a halál.
Szintén kérdéses, hogy mi történt Tridentin Rozáliával, akinek bal kezéről hiányzik a gyűrűs- és a kisujja. A teste mellett, egy cseh nyelvű írást hordozó papírba csomagolva találták meg az ujjait, de azt, hogy miért vágták le, senki nem tudja.
A kripta egyik „leghíresebb” és legfélelmetesebb múmiája Tauber Antónia, egykori tanító. A szája azért áll sikításra, mert a temetést végzők nem kötötték le az állkapcsát, ami kinyílt, amikor az izmok elernyedtek. Miután feltárták a kriptában a testét, kutatásokat végeztek rajta, és kiderítették, hogy a bárónő súlyos gerincferdülése nem csupán oldalirányú volt, de hát-hasi homorulatot és púposságot is okozott. Halálát valószínűleg ez a betegség okozta.
A mumifikálódott testek és a koporsók felbukkanása természetesen nem csak a kutatókat és szakértőket vonzotta, hanem a lakosságot is, hiszen nem mindennapi látványt nyújtanak. Aki többet szeretne megtudni a múmiákról, az megtekintheti a lelet együttes néhány darabját, számos koporsót és kegytárgyat a Memento Mori című kiállításon Vácott, a Március 15. tér 19. szám alatt, keddtől vasárnapig 10:00-18:00 óráig.
szer.: Cseke Ibolya CsIbi
forrás: Magyar Nemzeti Múzeum
Váci Tragor Ignác Múzeum
