SumidaSEUSO KINCS
A kincs hazai és nemzetközi ismertségét nemcsak kiemelkedő művészi kvalitásának, hanem krimibe illő történetének is köszönheti. A kincset az 1970-es években találták meg a Balatonhoz közeli Kőszárhegy környékén. Miután megtalálójának az életébe került, a kincsnek egy időre nyoma veszett, majd a nemzetközi műkincs piacon bukkant fel. Egy angol befektetőcsoport vásárolta meg 14 darabját, de a hamis eredetpapírok miatt nem tudták értékesíteni a leletet. Perek, botrányok és árverési kudarcok kísérték az elmúlt negyedévszázados történetét. A magyar államnak végül sikerült megállapodnia az angol birtokosokkal és kompenzációs díj fejében két részletben, 2014-ben és 2017-ben a kincs mind a 14 jelenleg ismert darabja visszakerült Magyarországra.
A kincs művészi és anyagi értékét tekintve is, a ma ismert és fennmaradt, ezüstből készített ötvösművészeti tárgyak között a legértékesebbnek számít a késő római császárkorból.
A 14 ismert darab összsúlya kb. 68,5 kg (a „polgárdi ezüstállvány” elnevezésű kinccsel együtt 88,5 kg. A leletek többsége mitológiai alakok és történetek (Akhilleusz, Meleagrosz, Hippolütosz) domborműves ábrázolásaival díszített edény.
A kincs legjellegzetesebb darabja a vadásztál, amelynek a domborművén lakomázó rómaiak előtt az asztalon hal van feltálalva, két rabszolga ételt és italt kínál nekik, más alakok vadászaton elejtett állatokat dolgoznak fel. A kincsek mérete, az ezüstedények díszítésének művészi kvalitása, egyedisége és a nemesfém mennyisége miatt is értéke felbecsülhetetlen.
Ki is volt Seuso…
70 centiméter átmérőjű ezüsttálca közepét díszítő dombormű körszegélyére vésték: Sevso (Seuso), aki a feltételezések szerint egy igen tehetős, germán származású katonatiszt, vagy a Római Birodalom tartományi fő tisztviselője, s egyben az értékes ezüst nemű tulajdonosa lehetett, s az edénykollekciót jegyajándékba kaphatta.
A körfelirat szövege:
HEC SEVSO TIBI DVRENT PER SAECVLA MVLTA POSTERIS VT PROSINT VASCVLA DIGNA TVIS
Magyar fordítása:
Maradjanak meg számodra ezek az edények, Seuso, évszázadokon át, hogy utódaidnak is méltóképp hasznára váljanak.
Seuso az ezüstedények korából ítélve a Kr. u. IV. század végén, esetleg az V. század legelején Pannoniában élthetett, melyre a tál egy másik felirata ad magyarázatot: egy tó vizében ficánkoló hal felett a Pelso szó olvasható, mely a Balaton latin elnevezése volt. Az edényeket egy barbár betörés elől áshatták el, ami a római kori Pannónia végét jelentette. Ez a feltételezés megfelel a provincia korabeli történetének, valamint az edények datálásának is. A Seuso-kincsek valószínűsíthető megtalálásának helyén, Polgárdi-Kőszárhegyen egy feltehetően Kr. u. 374-ben kvád, szarmata támadásban elpusztult római kori villagazdaságot (valószínűleg Seusoét) tártak fel 1993-ban, de a térségben vezetett egy fontos római út, és Gorsium (a mai Tác) is a közelben terült el
Előkerülés rejtélyes halálesetekkel…
Az edénykészlet gyors elrejtését valószínűleg erőszakos események követhették, hiszen azt korabeli tulajdonosa már nem ásta elő, a kollekció csaknem 16 évszázadon keresztül a földben pihent. Hasonlóan erőszakos események követték az ezüstök megtalálását is, melynek részleteire valószínűleg soha nem derül fény.
Mivel az edények illegális ásatáson, kincsvadászok által kerültek elő, eredetüket homály fedi, az sem teljesen világos hogy hol és kik ásták elő, és az sem, hogy ezt követően milyen úton-módon kerültek Bécsbe, New Yorkba, illetve Angliába. Csupán egy biztos: az ezüst készlet feltételezett megtalálója, Sümegh József kiskatona felakasztott holttestét 1980-ban egy kőszárhegyi pincében találták meg, az akkori nyomozás szerint öngyilkosságot követett el (később nyilvánvalóvá vált, hogy gyilkosság áldozata lett).
A haláleset helyszíne újabb „csavarral” szolgált a titokzatos ügyben: a holttestet éppen annál a pincénél találták meg, mely mellett 1878-ban egy szilvafa kivágásakor, és gyökerének kiásásakor a Seuso-kincs egyetlen, Magyarországon (Nemzeti Múzeum) őrzött darabja, egy quadripus, azaz négylábú állvány előkerült. E lelet bizonyíték volt a Seuso-kincsek magyarországi eredetére nézve, melyet azonban a magyar állam hiába hangoztatott, mivel az amerikai törvények a tulajdonos jogait képviselik, az edények akkori birtokosa, az angol Lord Nordhampton pedig nem adta oda a kincsek egyetlen darabját sem összevetésre (erre egyébként az amerikai törvények nem is kötelezték).
A Seuso-rejtély 2003-ban tovább bonyolódott: egy Pápán fogvatartott személy, Lelkes József egy bulvárlapnak azt nyilatkozta, hogy 1976-ban együtt ásták ki a kincseket Sümegh Józseffel a Polgárdi melletti ipartelepi kőbányában, ahol a kincseket egy két méter mély gödörben, két nagy bronz üstbe rejtve, vastag iszaprétegtől fedve találták. A kincslelet akkor még negyven darabból állt – sőt, a szakértők összesen 248 darabra saccolják a kollekció számát – melyek egy részét eladogatták. Sem ők, sem vevőik nem ismerték fel az ezüstkincsek valódi értékét, értéktelen ócskaságoknak vélték, volt, aki a rézüstben bitument szeretett volna hevíteni.
szerk.: Cseke Ibolya
forrás:
Magyar Nemzeti Múzeum
utazom. com.
~~~~~~~~~~
