A SZILÁGYSOMLYÓI KINCS

A SZILÁGYSOMLYÓI KINCS

A Szilágysomlyói kincslelet két részből áll és a megtalálásuk között csaknem száz év telt el. Különlegessége a két kincsnek, hogy bár egy egységet képeznek, eltérő módon ásták el azokat: az elsőt egy agyagedénybe (ezt sajnos nem őrizték meg), míg a másodikat valamilyen szerves anyagba burkolva (meszes volt a tárgyak felülete).

Az első leletegyüttest két gyerek találta meg 1797 augusztus 3-án az erdélyi Szilágysomlyó határában. Szerencsére hamar a hatóságok tudomására jutott a kincs megtalálása így viszonylag kevés darabja kallódhatott el. A gyerekek szülei néhány darabot elkótyavetyéltek ráadásul a helyi alispán a saját szakállára kezdett ásni a területen (azt nem tudni, hogy talált e valamit, ha igen akkor annak is lába kélt). Még abban az évben Bécsbe szállították a kincset
amit azóta is a Kunsthistorisches Museumban őriznek.
Joggal tehetjük fel a kérdést: Miért került Bécsbe az értékes aranylelet?
A magyarázat egyszerű. 1797-ben még nem volt Magyar Nemzeti Múzeum, és már akkor is érvényben volt törvény értelmében, ami a földben van a az államé, függetlenül attól, hogy ki a föld birtokosa, (Ezért volt törvénytelen az alispán magán ásatása). 18. században az állam egyet jelentett az uralkodóval. A Habsburgok, mint a kor más uralkodói, lelkes műkincs gyűjtők voltak.
Kerámia edényben volt…
Az 1797-ben előkerült első kincslelet a beszámolók szerint egy kerámia edényben volt ami a kiemelés során szétmállott. A lelet része 15 darab, 3. és 4. századi, császár portrét ábrázoló arany érem, amit nyakba akasztható ékszerré alakítottak át. Ezeknek többsége a használat során megkopott, egy részüknél javítás nyomai is láthatók.
A kincs további elemei még egy kőberakásos, korong alakú csüngő (a medalionokhoz hasonló kialakítású), egy ember ábrázolásos arany díszítő elem (funkciója nem meghatározható), egy kígyófejes gyűrű, és egy állatfejes karperec töredék. De mind közül a legkülönösebb darab egy 173 cm hosszú aranylánc, 52 csüngővel, melyek közül a központi darab egy szabályos gömb alakúra csiszolt füstkvarc csüngő, míg a többi különböző foglalkozások szerszámaiból, szőlő levelekből, illetve egy csónakos figurából áll. Ez a lánc teljesen unikális darab, így csak feltételezni lehet, hogy valamikor az 5. század elején készült. Viselésének módja is vitatott, egyik rekonstrukciós elképzelés szerint a derékon hordták. A lelet része még 13 lapos aranylemez karika, melyek fel nem használt medalion foglalatok lehettek.
Miért érdekes, hogy pénzérmeket medalionná alakítottak?
Az ókorban az arany pénzek forgalma nem volt túl elterjedt, magas értékük miatt császári monopólium volt a birodalom határain túlra vinni, ahol az aranyérméket legtöbbször beolvasztották. Ebben az esetben viszont az uralkodói arcmás a viselő státuszát emelhette.

Második kincs…

Szerencsére addigra az országban is történt változás: megalapították a Nemzeti Múzeumot. Nem telt el száz év, 1889 áprilisában két román napszámos, az első kincs helyétől hozzávetőleg 15 méterre talált rá a második leletegyüttesre. Ebben az esetben még kalandosabb volt a lelet sorsa. A tárgyakat vastag meszes bevonat borította, így a megtalálók nem ismerték fel azonnal a jelentőségüket, de így is sikerült egy részét elkótyavetyélniük mire a hatóságok felfigyeltek volna rá. Szerencsére Orbán Balázs neves történész, néprajzkutató éppen a faluban töltött pár napot, és ő sürgönyözött Pestre a Nemzeti Múzeum igazgatójának, hogy valami nagyon jelentős és értékes dolog került elő, és azonnal jöjjön egy szakember egybegyűjteni, megvizsgálni azt. Pulszky Ferenc igazgató maga utazott a helyszínre, ahol olyat látott, amiről még álmodni sem mert: egy, a korabeli császárok ábrázolásáról ismert nagyméretű ónix fibula amely egyértelműen császári ajándék lehetett, kizárólagosan a császár, vagy annak támogatását élvező király viselhette. Továbbá egy hagymagombos végződésekkel ellátott keresztfibula, amelynek nagy részét egy oválisra csiszolt onixkő képezi. A kincs része még három arany csésze, egy eskükarika és 10 pár női ruhakapcsoló tű.
Az ékszerek közül a legkorábbi darabok, pompás kivitelűek, a 4. század utolsó harmadának legjobb ötvös műhelyeiből származnak például egy nagyméretű korong alakú oroszlános fibulapár. Valamivel fiatalabbak a kisméretű ruhakapcsoló tűk, alsó- és rombusz alakú felső lemezüket félkörös ív, a kengyel köti össze: van köztük még színarany, de a többségük már ezüst maggal készül, az aranylemez csak a borítás. Ez utóbbiak is első rangú, késő antik hagyományú műhelyekben készültek, aprólékos munkával, nagy mesterségbeli tudással.
A leletegyüttes legfiatalabb darabjai az 5. század derekának jellegzetes nagyméretű kengyelfibulái. A korabeli ötvösök ezüst alapra hajtogatott aranylemezeken gránátkövekből, üveglapokból több-kevesebb sikerrel igyekeztek szimmetrikus mintát kirakni. A részletek kidolgozása itt már egyre romló kézműves technikáról tanúskodnak.
Ami első látásra kiválik az ékszerek tömegéből három kis csésze. Csaknem ugyanilyen darabok vannak egy másik kincsben, a Szeged melletti Nagyszéksós pusztán előkerült hun áldozati leletben. Összetéveszthetetlenül jelzik, hogy kik is uralták abban az időben a Kárpát-medencét, és a szilágysomlyói tárgyegyüttesbe is a hunok ajándékaként kerülhettek bele.
A második kincslelet a Magyar Nemzeti Múzeumban láthatjuk.

Összességében nincs még egy ilyen összetételű és gazdagságú női ékszerlelet a kora középkori Kárpát-medencében, ami nemcsak szépségével nyűgöz le, de további izgalmas kérdéseket is felvet.
Mikor készültek a tárgyak? Ki volt a kincs tulajdonosuk? Végül de nem utolsósorban miért ásták el?
Az első kérdésre a legkönnyebb válaszolni. A medalionok közül a legkorábbit 294-ben verték, míg a legfiatalabb tárgy a kincsben a három aranycsésze, melyek egyértelműen hun eredetűek, párhuzamaik alapján valamikor az 5. század első harmadában készülhettek. Ebből látszik, hogy hosszú idő alatt halmozódott fel ez a gyűjtemény (megközelítőleg 150 évről van szó).
A medalionok és az onixfibula mutatják, hogy leginkább királyi kincstár lehetett. Na de melyik nép királyi dinasztiájának lehettek a tulajdonában?
Szilágysomlyó Erdély nyugati vidéke, így leginkább az erre élő germán népek, esetleg a hunok jöhetnének szóba, viszont a kincs legkorábbi darabjai még az előtt készültek, hogy a hunok megjelentek volna Európában, ráadásul a tárgyak ízlésvilága is inkább germán.
Ezek alapján lehetnek a vandálok, a gótok, és a gepidák, de az első csoportot kizárhatjuk, mivel a vandálok még azelőtt elhagyták a Kárpát-medencét, hogy a kincs utolsó darabjai elkészültek volna. A gótok is kétségesek mert nem igazán lehet nyomon követni a szállásterületük alakulását a korban, legalábbis, ami a keleti gótokat illeti, a nyugati gótok pedig még azelőtt elhagyták a térséget, hogy a kincs a földbe került volna (bár kicsit később, mint a vandálok). Ezek alapján a Szilágysomlyói első és második lelet nagy valószínűséggel a gepidák kincse volt.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás:
https://mnm.hu/…/gepidak-aranya-avagy-szilagysomlyoi…
https://torikode.wordpress.com/…/10/szilagysomlyoi-kincs/
Wikipédia