Árpád-házi Szent Erzsébet

Szent Erzsébet középkor egyik legismertebb és legkedveltebb szentje, évszázadok óta nagy tisztelet övezi.

Erzsébet 1207. július 7-én született Sárospatakon. Szülei II. András király és Merániai Gertrúd voltak. Életének első négy évében a magyar királyi udvarban nevelkedett, majd eljegyezték Türingia leendő grófjával, Lajossal. A kis menyasszony fényes kísérettel és kincstárnyi hozománnyal érkezett a wartburgi várba. Német környezetben akarták nevelni, hogy jól elsajátíthassa új hazájának minden szokását.

A kis Erzsébet jósága és kedvessége hamarosan megnyerte a vár népét. A nála hét évvel idősebb Lajos kezdettől fogva szívből szerette, a hercegnő mindössze 14 esztendős volt, mikor egybekeltek.

Lajos és Erzsébet házassága boldog és harmonikus volt, az évek során a párnak három gyermeke is született. Mindennek dacára a rokonság mégsem volt elégedett a hercegnővel, mivel II. András leánya egyfelől nem volt hajlandó alávetni magát az udvari etikettnek, másfelől pedig szokatlanul buzgó vallásosságról tett tanúbizonyságot.

Erzsébet IV. Lajos őrgróf uralkodása alatt számos kórházat alapított, ahol gyakorta személyesen is kivette a részét a gyógyításból. Miután pedig férje 1225-ben – II. Frigyes császár hűbéreseként – keresztes hadjáratra vonult a Szentföldre, ő vette át a kis állam irányítását, hatalmát is a szegények érdekében használta fel.

A hercegnő éhínség idején kinyittatta az uralkodói éléskamrákat, télire pedig mindazokat befogadta palotájába, akik fedél nélkül maradtak; ezt a határtalan adakozást természetesen a türingiai őrgróf fivérei – Konrád és Raspe Henrik – és a család tagjai nem tűrték szó nélkül, amiről Erzsébet leghíresebb legendája is híven tanúskodik. Eszerint ugyanis a hercegnő egy napon ételt csempészett ki a rászorulóknak, rokonai pedig megállították, és megkérdezték, mit visz magával. Mivel a fiatalasszony el akarta titkolni szándékát, azt mondta, rózsák vannak a kötényében, az Úr pedig egyszeriben virágokká változtatta a kenyeret, hogy Erzsébetnek ne kelljen hazudnia.

A hercegnő sorsa ugyanakkor hamarosan szomorúra fordult, mivel a hazafelé tartó Lajos 1227 szeptemberében életét vesztette a keresztesek között kitört járványban. Erzsébetet nagyon megviselte férje halála, a gyász hatására pedig még inkább a hit és az aszketikus életmód felé fordult. Az őrgróf nélkül a wartburgi vár egyszeriben üressé vált az özvegy számára, ezért – gyermekeivel együtt Eisenachba, majd a bambergi püspökhöz ment, és fonásból tartotta el családját.

Az asszony hamarosan úgy döntött, végleg elhagyja a világi életet, ezért Marburgba – ma: Marburg am Lahn – költözött, ahol gyóntatója felügyeletével belépett a harmadrendű ferences apácák közé. Bár édesapja, II. András többször is hazahívta őt országába, az özvegy élete végéig a hesseni kisvárosban maradt. Erzsébet – aki a monda szerint megjósolta halála napját – 1231. november 17-én, mindössze 24 esztendős korában fejezte be életét, mivel aszketikus életmódja idővel teljesen felőrölte egészségét.

Három és fél esztendővel később, 1235. május 26-án, pünkösdkor IX. Gergely pápa iktatta a szentek sorába Erzsébetet.

Hazánkban IV. Béla ( 1235-1270) emeltetett először templomot tiszteletére Kápolnán.

Az Árpád-házi hercegnő kultusza a Német-Római Birodalom és Magyarország mellett idővel Itáliában, angol földön, de még az Újvilágban is elterjedt.

A nagyvilágban többek között Londonban, Párizsban de még Bogotában is ápolják Erzsébet kultuszát.

Napjainkban olyan kegyhelyek őrzik emlékét, mint a kassai dóm, vagy a budapesti VII. kerületben található Szent Erzsébet-plébániatemplom, mely – ugyancsak a hercegnőre utalva – a Rózsák terén áll.

Sírhelye fölött, tiszteletére szentelték a marburgi székesegyházat.

Emléknapját a római naptár november 17-ére tette, hazánkban november 19-én ünnepeljük.

Az Erzsébet név évszázadokon át a legkedveltebb magyar női keresztnevek egyike volt. Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája című oratóriumával tisztelgett a szent előtt.

Reményik Sándor: Bánk Bán utolsó monológja

(részletek)

Egy kicsi-kis leányka-csillagot

Láttam egyszer sok esztendő előtt,

Pozsony várából napnyugatra ment

A csillag-gyermek, s szent asszonnyá nőtt.

A fáma mint a rózsaillatot

Nevét országokon át lengeti,

Be jó volna a köntöse szegélyét

Ájtatos ajkkal megérinteni.

Idegen népek jóltevője lett,

Míg anyja itthon dúlt a magyaron…