SumidaNAZCA -VONALAK
A Nazca-vonalak (spanyolul Líneas de Nazca) a Peruban található Pampas de Jumana nevű fennsíkon felfedezett gigantikus mértani alakzatok, azaz geoglifák, amelyek monumentális állatfigurákat ábrázolnak és szinte nyílegyenes vonalakként húzódnak a vidéken.
A világ legnagyobb grafikai alkotása körülbelül 520 négyzetkilométernyi területen helyezkedik el Peruban, az Andok és a Csendes-óceán között.
Az állatfigurák
A Nazca-vonalak kora megközelítőleg 2000 éves.
Mivel a Nazca-vidéken kevés eső esik, a rajzok többsége ugyanolyan jó állapotban van, mint mikor készült.
A sivatagi vörös kőzetbe száznál több alakzatot véstek be, köztük közismert állatok és növények kontúrjait, geometriai mintákat és egyenes vonalak sorozatát. Az állatfigurák közös jellemzője, hogy egyetlen, önmagát sehol nem metsző vonalból állnak. Rajzok legfőbb jellegzetessége, hogy az alakzatok csak a levegőből kivehetőek.
Számos elmélet született az ábrák jelentéséről és készítésük céljáról, ám valódi rendeltetésük máig megfejtetlen.
Bár már a 16.-17. században is említették a területet felfedező spanyolok, de az 1920-as évekig jórészt ismeretlen maradt, míg Julio C. Tello perui régész le nem írta formáikat. Az alakzatokat viszont 1941-ig nem vetették alaposabb vizsgálat alá.
A kutatók számára a rejtély, hogy ilyen tökéletesen kivitelezett óriási rajzolatokat hogy voltak képesek kivitelezni egy olyan korszakban, amikor még nem voltak repüléshez alkalmas eszközök. Maria Reiche német csillagász és régész az alábbi észrevételt teszi: „A tervezők csakis a magasból tudták megállapítani művük tökéletességét, előre kellett tervezniük és rajzolniuk kisebb méreteken.”
Két nagy kategóriába tartoznak: vonalak és alakzatok; az utóbbiak vagy párokba rendeződnek, mint a sínek, vagy geometrikus alakzatokat öltenek. Úgy gondolják, mivel a vonalak sok helyen átvágják a formákat, ez utóbbiak készülhettek el hamarabb.
Az egyenes vonalak rendkívül egyenesek: a korszerű eszközökkel végzett mérések alapján a vonalakon az átlag eltérés alig 1 méter kilométerenként. Ez az egyenesség azonban egyszerű eszközökkel is elérhető, a földmérésben a mérőállomások megjelenése előtt három darab kitűzőrúddal megoldható volt.
A rajzok mind ugyanolyan módon készültek: a sivatag talajáról felszedték a felszínt egyébként vékony rétegben borító vörös-fekete kavicsréteget, hogy feltáruljon az alatta fekvő halványsárga kőzet. Ezt kézzel végezhették, mégpedig oly módon, hogy a felszedett kavicsokat a vonal mellett felhalmozták. Minden egyes kép tekintet nélkül formájára, méretére és témájára, egyetlen megszakítatlan vonalból áll.
Az alakzatok növények leveleit és ágait, állat és madárfigurákat ábrázolnak, olykor e két forma elvont kombinációit. Ilyen például a bagolyfejű emberalak, kígyócsőrű madár.
Az Andokhoz legközelebbi rajz egy kolibri. Lejjebb a kontinens felé egy kardszárnyú delfin (az egyetlen ábrázolt tengeri állat), a tőle az óceán felé eső részen pedig egy pók és egy majom ábrája található.
A pók 45 méter hosszú. Ennek az egyik lábát meghosszabbították és a végén egy kis tisztást képeztek. Csak egyetlen ismert pókfaj van (a Ricinulei), amelyik úgy használja a harmadik lábának végét, ahogy itt lerajzolták. Ez a ritka pók ma az Amazonas őserdejének mélyén, barlangokban él, Nazca-tól 1500 km-re!
Egyes feltételezések szerint a nazca indiánok készítették a rajzolatokat, akik az Inka Birodalom felemelkedése előtti Peru egyes területeit lakták.
Más feltételezések szerint a rajzok jóval korábbiak, egy olyan kultúra alkotása, amelynek nyomaira eddig még nem sikerült rábukkanni.
A régészek jelenleg arra keresik a választ, hogy a vonalak a Paracas-kultúrához tartoznak-e, amely Kr. e. 800- 100 között virágzott a régióban, s amely nagy hatással volt az utána létrejött Nazca-kultúrára.
Feltételezések…
Van, aki szerint ősi országutak lettek volna. Ám ez nem valószínű, hiszen sokan közülük egyszerűen véget érnek valamelyik hegy tetején, valamint a talaj sem alkalmas közlekedésre. Ez az elképzelés egyébként is csak az egyenes vonalakra lehetne magyarázat.
A legáltalánosabban elfogadott hipotézis Paul Kosoktól származik, aki a figurákban és vonalakban egyfajta csillagászati könyvet vélt felfedezni. Ezt a nézetet osztja Maria Reiche is; szerinte a vonalak a csillagok és csillagképek helyzetét jelzik az év különböző időszakaibant. Egyes madáralakzatok csőre például a nyári napforduló napkeltéjének irányába mutat.
Egy újabb keletű elmélet szerint ezek az önmagukba visszatérő hurkok zarándokutakat jelképeztek. A nazca-indiánok szertartásaik alkalmával végig járták az ábrát. Erre bizonyíték, hogy a vonalak nem keresztezik egymást, minden figurális ábra egyetlen vonalból áll, és a vonalak kezdő és végpontjainál tűzrakások nyomait találták meg.
A vonalak fennmaradása
A vonalak 1994 óta a világörökség részét képzik, de több tényező is veszélyezteti a Nazca-vonalak fennmaradását. Egyrészt felelőtlenül közlekedő turisták okozhatnak károkat, másrészt a perui kormány sem tesz meg mindent a megőrzés érdekében. A közelben illegális aranybányák és a hivatalos szeméttelepek is veszélyeztetik az ősi ábrákat. Alberto Urbano régész érte el, hogy a védett övezetbe telepített szemétlerakóhoz tartozó, kamionokat mérő mázsáló-állomást 15 kilométerrel arrébb költöztessék, így a teherkocsik legalább nem haladhatnak át a felszíni rajzokon. A pánamerikai autópálya is keresztülvág a fennsík területén, sőt az egyik felszíni gyíkfigurát ketté is vágja. Bár nappal önkéntesek védik, a terület éjjel teljesen védtelen.
szerkesztő: Cseke Ibolya
forrás:
*origo.hu/tudomany/tortenelem
*multkor.hu
