HOLLAND FAPAPUCS

HOLLAND FAPAPUCS

Ahogy a rómaiak hagyományosan bőrszandált viseltek, úgy a hollandoknak is megvan a „saját” lábbelijük: a fapapucs. Ilyen lábravalót már körülbelül 500 éve készítenek Hollandiában, különösen az ország keleti részeiben.

Bár facipőket sok helyen készítettek, ez a lábbeli mégis Hollandia egyik nemzeti sajátosságaként ismert. Nem csoda, hogy ott vált a legáltalánosabbá, hiszen Hollandia a tengerszint alatt fekszik, és a megalakulása kezdeteitől folyamatosan a vízzel való küzdelem határozta meg az emberek életét. Ahhoz, hogy településeket hozzanak létre, stabil szárazföldekkel, rengeteg lecsapolást, vízelterelést kellett végrehajtaniuk, miközben az esőből is bőven jutott a területnek. Mindez azt jelentette, hogy rendszeresen vizes talaj volt a lábuk alatt, amitől – ha volt a lábukon ilyesmi, egyáltalán – a vászon vagy bőr cipők hamar átáztak. Logikusan adódott tehát, hogy a cipőjüket egy kevésbé átázó anyagból, például fából kell készíteniük. Az ügyesebb kézművesek nekiláttak, hogy fából faragják ki az egész lábbelit. Mégpedig egyetlen darabból, hogy ne kelljen az illesztésekkel bajlódni. Az egyben faragott cipő egészen biztosan nem ázik be és a bőrt sem sérti fel az illesztéseknél.
A legrégebbi facipő 1230-ból való. Ezt 1979-ben találták meg Amsterdam belvárosában. Egy másik, antik facipőre 1990-ben találtak rá, a rotterdami Rotte-folyó bezárására épített gáton.
Ez 1280-ból származik, és ma a rotterdami Schielandshuis-ban látható. Mindkét facipő égerfából készült.

Idővel természetesen díszítések is rákerültek a cipőkre, így a facipők annak ellenére változatosak voltak, hogy a formájuk nagyjából azonos volt. Az is elterjedt, hogy a házasságkötés előtt a vőlegény jegyajándékként facipőt készített a menyasszonyának. A facipők többsége azonban mesteremberek keze alól került ki, a manufaktúrákból, és hamar jelentős kereskedelem is kialakult körülöttük. A 18-dik századtól a gépek is korszerűsödtek, így ipari méretűvé fejlődhetett a facipő-gyártás. És bár a háborúk idején visszaesett a termelés, 1976-ban pl. 3 millió pár klumpát készítettek a mesteremberek.

A papucsgyártáshoz nyárfát használnak, ez nem nehéz, nincs rossz szaga, elég erős, mégis könnyű megmunkálni. Ezek a fák ráadásul gyorsan is nőnek; kb. 20-25 év után már fel lehet használni anyagukat – és természetesen a helyükbe újakat lehet ültetni. A fapapucs igen meleg lábbeli, ezért különösképpen kedvelt hideg teleken. Szélsőségesen hideg napokon szalmával kibélelték.

A klumpák festése és díszítése teljes mértékben kézzel történik igazi mesteremberek által. Sok helyütt látni viszont festetlen, ám mégis szemrevaló darabokat is. Ezeket a festetlen papucsokat általában hétköznap viselik, hogy a mintázat ne kopjon le olyan hamar. Vasárnaponként azonban mindenki előveszi a szépen kifestett facipőket, amelyeket Hollandia-szerte más és más mintázat díszít.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás: ciposarok.blog.hu