A LÁZSIÁS

A LÁZSIÁS
A magyar népviseletekhez tartozó ékszerek – anyagukkal, formájukkal, díszítményeikkel, továbbá viselési módjukkal és a hozzájuk fűzött jelentés- és mágikus tartalmukkal – jóval túlmutatnak a leglátványosabb funkciójukon, az ékesítésen.
Az ékességek ugyanis jelölő szerepüknek megfelelően utalhatnak viselőjük életkorára, családi állapotára, vagyonosságára és társadalmi rangjára. Mutathatják vallási, nemzetiségi, foglalkozási hovatartozásukat ugyanúgy, mint az egyén életének vagy az év menetének különleges alkalmait. Az ékszer viseléshez sokféle óvó, baj elhárító és gyógyító erőbe vetett hiedelem kapcsolódik, így az ékszerek mágikus szerepe sem elhanyagolható.
A lázsiás erőteljes vagyon- és rangjelző szereppel bíró hagyományos női nyakék, melyen ezüstpénz, gyakran a forgalomból már kivont pénzérmék csüngenek. (A szó eredeti jelentése egy, a 18. században forgalomba volt tallérnál értékesebb ezüstpénz.)
Legtovább és legdíszesebben a délszláv népviseletekben volt jelen ez az ékszer. Ott még a huszadik században is készült lázsiás.
A pénzes nyakékek az ország déli részén voltak gyakoribbak, ahol közvetlenebb és erőteljesebb volt a balkáni, délszláv népviseletek hatása, de a 19. században alapvetően az ország minden táján viselték ezt az ékszert.
A legváltozatosabbak a Kalocsa és Baja környéki ötvösök lázsiásai voltak.
A magyarok lázsiásféléi főleg kisebb értékű, de nagyobb méretű ezüstpénzekből álltak, általában 3–11 darabból.
A pénzérméket körülcifrázták, színes üvegkövekkel kirakták és felfűzésre alkalmassá tették. Sokszor gyöngyökkel vagy díszes fémláncokkal kombinálva viselték őket, de akadtak zsinórra vagy textilpántra fűzött darabok is. A lányok általában örökségbe vagy ajándékba kapták a láncot, amit eladósorba kerülésükkor hordhattak először, de például Baja környékén a menyasszony a vőlegénytől kapott jegypénzből készíttette az ékszert.
Az első világháború után lassan kiment a divatból a lázsiás, ugyanis a városias, polgári viselethez már sokkal jobban illett a nyaklánc.
A középső Mária Terézia 1780-as tallérja, két oldalán Ferenc József két-két 1880-as évekből származó florinosa, a szélső három pedig Ferenc József egykoronása az 1893 és 1915 közötti évekből. A nyaklánc egyszerű hurokkal zárul.
írta és szerkesztette: Cseke Ibolya
forrás:
*www.bajaimuzeum.hu/hu/lazsias-55
*https://mek.oszk.hu
*https://tgym.hu
Tárgyfotó: Hohl Zoltán , Gergely Szilárd,
Kiss Béla