SumidaVÁZSONYKŐ, törökverő Kinizsi legendás vára.
A Balaton-felvidék egyik legjellegzetesebb vára a nagyvázsonyi Kinizsi vár, mely nevét a minden csatáját győztesen megvívó legdicsőségesebb uráról, a törökverő Kinizsi Pálról, Mátyás király legendás hadvezéréről kapta.
Nagyvázsony környéke már a római korban lakott volt, itt haladt el a hadi út.
A honfoglalás után a Váson nemzetség telepedett itt le. A település első írásos említése a tatárjárás idejéből való.
Nagyvázsony községe a róla elnevezett Vázsonyi-medence közepén fekszik, 256 méterre a tengerszint felett. A településtől délre a Balaton-felvidék dombjai húzódnak, míg északra a Kab-hegy magasodik.
A híres négyszögletű lakótorony a Dunántúl egyik legépebben maradt késő gótikus lakótornya már messziről felhívja magára a figyelmünket.
A Vázsony nemzetség
A honfoglalást követően a Váson vagy Vázsony nemzetség a mai Veszprém és Zala megye területén szerzett birtokokat. Ákos – a nemzetség első ismert tagja – a XIII. század elején több megye, köztük Veszprém megye főispánja, majd 1216-tól
II. András király második feleségének – a francia királyi Capeting-dinasztiából származó Courtenay Jolán magyar királyné – udvarbírája lett.
1284-ben a Vázsony nemzetség Veszprém megyében birtokos Mencshelyi ága – Mencshelyi Móric és fiai (Péter, Miklós és Domokos) – Kun Erzsébet királynőtől, V. István király özvegyétől több települést kapott birtokba a mai Vázsonyi-medencében.
Fontos kiemelni, hogy a mai ismereteink szerint ebben az időben, vagyis a XIII. században a két Vázsony (Nagyvázsony és Tótvázsony) közül még csak Tótvázsony települése létezett, a mai Nagyvázsony területén az Árpád-korban minden valószínűség szerint nem vagy csupán alig laktak. A XIV. század elején a Mencshelyi ág fiúágon kihalt, a birtokaik felaprózódtak, idegen kézre kerültek.
A Vezsenyei család
1382-ben a Külső-Szolnok megyéből származó Vezsenyi családból származó Vezsenyi Miklós és fia, László Veszprém megyei birtokokat kaptak Mária királynőtől. Horváth Richárd és Koppány András Zádorvártól Vázsonykőig című írásában az olvasható, hogy a Vezsenyi család – a név hasonlósága ellenére – a fennmaradt, hiteles oklevelek alapján nem állt rokonsági kapcsolatban a Vázsony nemzetséggel, pedig erről több helyen is lehet olvasni.
1384-ben Vezsenyi László, Mária királynő hű asztalnokmestere egy vár építésére kapott engedélyt, ekkor épült fel Zádorvár, mely a család központja lett.
Rövidesen azonban Vezsenyi László birtokvitába keveredett a veszprémi káptalannal, ezért a XIV. század végén a család Zádorról az északabbra fekvő Vázsonyra a mai Nagyvázsonyra (és nem Tótvázsonyra) helyezte át rezidenciáját, ahol ekkoriban még nem éltek sokan, mivel a közelben fekvő, de napjainkra már elpusztult Árpád-kori Csepely nevű település volt lakott.
Vázsonykő várának építése
A XIV-XV. század fordulóján a Vezsenyiek nagy építkezésekbe kezdtek, ekkor épült fel egy templom és egy lakótorony is Vázsonyon, mely helységet tehát valószínűleg ők alapították.
Bár építésének pontos ideje homályba vész, a vár és a lakótorony a XV. század elején épülhetett az akkori földbirtokos a Vezsenyi család megbízásából.
Mai szemmel meglehetősen furcsának tűnő területre, Nagyvázsony legalacsonyabban fekvő részére épült a vár. Ennek magyarázata az, hogy elsősorban nem védelmi szerepe volt, hanem birtokközpontnak emelték. Elsődleges feladata a várurat és családját megvédeni a rajtaütésektől.
A hely kiválasztásában szerepet játszott, hogy a Budáról Olaszország, ill. a dalmát tengerpart felé vezető fontos kereskedelmi útvonal itt ágazott le egymástól. De a legfontosabb szempont az volt, hogy közvetlenül itt a várárokban fakadt egy bővizű forrás, így ostrom idején sem kellett vízhiánytól tartani.
A lakótorony építői jól használták ki azt a körülményt is, hogy északról a malomgátakkal felduzzasztott Séd vize és a várfalak meggátolták a torony megközelítését, ezért is képzeték ki a lakótorony északi oldalát főhomlokzattá, amelybe nagyméretű ablaknyílásokat helyeztek.
A vár az 1437-ben összeírt várak között még nem található, első írásos említése 1469-ből származik.
1469-1472 között a Vezsenyiek megbízott várnagya Udvardy Pál volt, birtokosa Vezsenyi László.
Az utolsó Vezsenyi 1472-ben Velencében egy diplomáciai küldetés során meghalt, birtokai örökös híján a koronára szálltak.
Kinizsi Pál, a legendás hadvezér
A legendás hadvezér életének első feléről kevés hiteles forrással rendelkezünk, valószínűleg az 1430-as években született. A legenda szerint egy bihari molnár fia volt, aki hatalmas erejével felkeltette Mátyás király figyelmét is, mikor egy malomkövön szolgálta fel a frissítőt. 1468-ban Kinizsi már Magyar Balázsnak, a király egyik hadvezérének alvezére volt, és kitüntette magát a morvaországi hadjáratok során. Rövidesen Mátyás egyik kedvenc hadvezérévé lépett elő a Herkules termetű Kinizsi, és 1472-ben megkapta a vázsonyi birtokot. 1474-ben Boroszlónál a többszörös túlerőben lévő cseh-lengyel seregek bekerítették Mátyás király hadát, ám Kinizsi egy lovascsapat élén egészen Krakkóig elkalandozott, folyamatosan támadva az ellenség utánpótlási vonalát. Ezek a támadások annyira sikeresnek bizonyultak, hogy az ostromló cseh és lengyel csapatoknak minden élelme elfogyott, így kénytelenek voltak békét kérni. Megtörtént tehát az, hogy nem az ostromlottakat, hanem ostromlókat éheztették ki.
A hatalmas erejű Kinizsi Pál szívesen vett részt lovagi tornákon, melyeket rendre meg is nyert, hadvezéreként pedig egyetlen csatáját sem veszítette el. 1477-ben a mai Ausztria területén harcolt, majd 1478-ban temesi ispánná és az alsó részek főkapitányává nevezték ki. Egy évvel később, 1479-ben egy fosztogató török sereg tört be Erdélybe, melyet október 13-án Kenyérmezőnél ecsedi Báthori István erdélyi vajda és Kinizsi Pál csapatai öldöklő küzdelemben végül megsemmisítettek. A csatában Kinizsi, mint egy démon két szablyával a kezében aprította az ellenséget, majd a legenda szerint a győzelmet követő ünneplés során a két hóna alá kapott egy-egy török holttestet, míg a harmadikat a fogaival emelte fel, így járta félelmetes győzelmi táncát. A Kenyérmezőnél szerzett zsákmányból építkezett Kinizsi Vázsonyban, míg Báthori István a csata előtti fogadalmának megfelelően Bátorban ( Nyírbátor) felépítette a mai református és minorita templomokat. Mátyás király még ebben az évben Kinizsi Pálnak, “gyermekségétől fogva hű katonájának” ajándékozta. Ez volt a vár és környékének fénykora.
Kinizsi a települést mezővárossá fejlesztette, a várban L alakú palotát építettet. A tornyot és a palotát több szintű, 4-5 m széles védőfolyosó választotta el a várároktól. Az eredeti várkapu elé ekkor épült meg a félkör alakú barbakán.
A vártól néhány száz méterre a Bakony eredében apósával, – a szintén híres hadvezér Magyar Balázzsal – felépítette a pálos kolostort – családi sírhelyül.
1490-ben a trónkövetelő Miksa herceg Ausztriából betörő serege elfoglalta Vázsonykő várát, de Kinizsi a következő évben visszafoglalta, a menekülő németeket pedig levágta. Kinizsi ezután a várat feleségének, Magyar Benignának ajándékozta.
Kinizsi 1494. nov. 24-én hunyt el, testét a vázsonyi Szent Mihály pálos kolostorban temették el, vörös márvány sírkövét felesége, Magyar Benigna faragtatta.
Az özvegy 1495-ben feleségül megy Horváth Márkhoz, így a vár a Horváth család birtokába kerül. Horváth folytatta a várban az építkezéseket. 1508-ban hunyt el, ő is a pálos kolostorban temetkezett. Sírköve szintén a várban található. Magyar Benigna ezek után újra férjhez ment, de új férje Kereky Gergely igen erőszakos ember volt. Az úrnő 1519-ben megölette. A bűntényt megtolandó II. Lajos az özvegyet halálra ítélte, de Kinizsi érdemeire való tekintettel megkegyelmezett neki. Kolostorba kellett vonulnia és a vagyonát elkobozta.
1539-ben I. Ferdinánd lezárván Vázsonykő öröklési vitáit, azt Horváth Jeromosnak és Péternek, valamint Horváth Gáspárnak adományozta. Az 1547. évi XVI. törvény Vázsony őrségét 6 lovas és 10 gyalogos katonában állapította meg. 1550-ben a vár őrsége 20 huszár és 50 gyalogos. Ezek az adatok csak a király által fizetett őrségre vonatkoznak, ehhez még a tulajdonos Horváth család zsoldján tartott katonák hozzáadódtak.
1552-ben Veszprém eleste után Vázsony a dunántúli végvárvonal első sorába került. A megcsappant jövedelmek a tulajdonosoknak nem tették lehetővé a vár korszerűsítését, ezért Ferdinánd segélyt utalt ki Horváth Péternek, hogy Vázsonkőt megerősítse. A vár őrségének feladata volt a Tihanytól északra lévő területek őrzése. Még ebben az évben jelentős munkával megerősítették a várat a felrobbantott pálos kolostor köveivel. A pálos kolostort maguk a vázsonyiak robbantották fel,
“félvén attól, hogy a török beléjek száll”.
Királyi költségen 20 lovast és 50 gyalogost vezényeltek a várba. A királyi csapatok közvetlen parancsnoka Rácz Péter vicekapitány volt.
1553-ban Sforza Pallavicini generális jelentette, hogy a törökök Leveld (Városlőd) és Vázsonykő falait kémlelik. Egy kém jelentés szerint a törökök Pápát, Vázsonyt, Tihanyt és Palotát el akarják foglalni még ebben az évben. Sforza Pallavicini egy 1552-es jelentére hivatkozva javasolta Csesznek, Leveld és Vázsony alapokig történő teljes lerontását. Miksa főherceg ezt elutasította, és elrendelte megerősítésüket.
1554-ben Tihany és Csobánc elleni török támadás alkalmával Vázsonyt is megrohanták. Horváth Gáspár éppen Csobáncon tartózkodott Gyulaffy Lászlónál, ott segített a várba betört törököket visszaverni. Míg Tihany és Csobánc ostroma sikertelen volt, Vázsonyt a törökök elfoglalták.
A magyar csapatok csak 1555 október elején foglalták vissza. Október 22-én már Rácz Péter a nagyvázsonyi várkapitány (más források szerint vicekapitány).
A bécsi Haditanács előtt 1560-ban ismét felmerült a vár lerombolása. 1561-ben készült el a vár leltára. Salm Eckhardt generális Vázsonyba küldte várvizsgálatra Meznyánszky János palotai alkapitányt. A várvizsgálati jelentés szerint a vázsonykői végvár helyzete 1561-ben teljesen reménytelen. Horváth Gáspár és Péter családi viszálykodása miatt a királyi őrség fegyelmezetlen, szöknek, más helyet keresnek, így az őrség létszáma nem egyezett meg a zsoldjegyzékkel. A végház teljesen elhagyatott v. elhanyagolt (desertus). Az őrség létszám alatti, kevés az élelem. A várban vannak sugárágyúk és szakállas puskák (falcones et pixydes barbatae), de kevés hozzájuk a muníció. A várkapitányok megbízhatatlanok, a zsoldot csak részben fizetik ki, a pénzt a maguk részére tartják vissza.
A közeli Veszprémet és 1594. október 6-án ostrommal vették be a törökök. Elestének hírére a környékbeli kisebb várak őrségei megszöktek, így Vázsony is kardcsapás nélkül a törökök ölébe hullott. A török uralom kérész életű volt, ugyanis 1598. augusztusában Schwarzenberg csapatai az őrizetlenül hagyott várat visszafoglalták.
Bocskai hajdúi Horváth Tamás vezetésével 1605. áprilisában csellel foglalták el. A vár nem sokáig volt a kezükön, Török István pápai kapitány emberei kihasználva Horváth távollétét, április 26-án rejtekből támadva, egyetlen rohammal vették vissza.
A Horváth család utolsó férfitagja 1649. július 24-én elhunyt. III. Ferdinánd a várat és tartozékait még ez év decemberében Zichy István győri vicekapitánynak ajándékozta. A vár az átadáskor nagyon rossz állapotban, részben lerombolva volt.
1651-ben Leuckharden hadmérnök felmérte a várat, jelentésében ezt írta róla: “… van itt egy várkastély, várfalakkal meglehetősen jól megépítve, van egy tornya s mocsárral töltött árka is… ellensége mindjárt az oldalain van: nevezetesen azok a magaslatok, amelyek uralkodnak felette… ezenkívül belőhető is…”.
Az 1663-ben Köprülü Ahmed hadai felégették Zichy István Vázsonykő nevű városát, a várat azonban nem tudták elfoglalni. Komoly ostrom bizonyára nem volt. 1664-ben a szentgotthárdi csatából visszatérő törököket a vázsonyiak támadták. A török sereggel tartó török világutazó Evlia Cselebi is megemlíti emlékirataiban.
1683-ban ismét fellángoltak a harcok: Kara Musztafa nagyvezér százezres seregével megindult Bécs ellen. A dárdai táborból Thököly Imre június 12-én levelet intézett a Dunántúliakhoz, felszólítván őket a kurucokhoz való csatlakozásra. A császári seregek feladták Magyarországot és Bécs alá vonultak vissza.
A nehéz helyzetbe került dunántúli nemesség, köztük Batthyány Kristóf és Ádám, átállt Thököly oldalára. A végvárak közül Veszprém, Tihany, Vázsony, Csobánc, Keszthely, Szigliget, Tapolca és még mások is kaput nyitottak Thökölynek.
Kara Musztafa Bécs alatt súlyos vereséget szenvedett, ezzel Thököly csillaga is leáldozott. A kuruc-török csapatok 1683. szeptemberében harc nélkül kivonultak a balatoni végvárakból.
A Rákóczi szabadságharc alatt Esterházy Antal főgenerális szállásolta be magát Vázsonyba.
1707. febr. 24-én az Ausztria felé visszavonuló Rabutin tábornagy osztrák és rác csapatai Csepely és Tótvázsony körül összecsaptak a vázsonykői katonaságból, Győri Nagy János 900 fős dragonyosezredéből és a megyei nemesi felkelőből álló kuruc csapatokkal. Estig tartó ütközet után a kurucok visszahúzódtak a vár alá, Rabutin pedig folytatta útját nyugatra. Ezután került sor Csobánc ostromára.
1709-ben került labanc kézbe, de komoly harc nem volt érte.
A szabadságharc után a Zichyek nem költöztek vissza a várba, a lakótoronyból tömlöc lett (1848-ig).
1762-ben a Zichyek felépíttették a patak túl partján új kastélyukat, így teljesen elvesztette jelentőségét, fokozatosan romosodott. A vár kápolnájából a falu plébániatemploma lett, de később ez is romba dőlt a palota termeivel együtt.
A romokat sokan látogatták, többek között Csokonai Vitéz Mihály is, aki verset is írt róla.
A 19. század eleji móri földrengés tovább rontott a vár állagán, ráadásul a környék lakosai kőbányának használták. 1859-ben Rómer Flóris a romok láttán így írt:
“Bár lehetne az ilyen rombolókat a közvélemény előtt örökre bélyegezni, akik őseink mindinkább ritkuló emlékeit szentségtörő kézzel illetik!”
A vár feltárása, első helyreállítása 1955-60 között volt.
2018-ban régészeti feltárás volt a várban.
írta és szerkesztette: Simon Zoltán
Forrás :
*varlexikon.hu/nagyvazsony
*studhist.blog.hu/2018/02/04/nagyvazsonyi_kinizsi_var
Fotókat készítette: Simon Zoltán
