DIVAT TÖRTÉNET II

DIVAT TÖRTÉNET II. RÉSZ: A KÖZÉPKOR

A középkorban sokféle öltözködés volt jelen attól függően, hogy milyen befolyás alatt álltak a területek. Jellemző öltözékük a köpenyszerű kabát és nadrág volt. Az angolszászok főként tunikát hordtak. A kereszténység első századaiban a társadalmi különbségek csak a ruhák anyagában voltak érezhetők. Így a gazdagoknak selyem vagy gyapjú, a szegényebbeknél vászonszövet volt jellemző. A férfi és női viseletben sem sok volt a különbség.

A keresztes háborúk befolyása a divaton is érezhető volt, így a felsőbb rétegekben sikknek számított keletről behozott új anyagokat és ékszereket viselni.

A Karolingok idején (7oo-1ooo) Nagy Károly uralkodása alatt, a Frank Birodalom kiterjesztette hatalmát Európában. A frank viselet, a germán és a római öltözékből alakult ki, de az egyház hatása is megfigyelhető.

A 12. és 13.sz.-ban a lovasság játszott fontos politikai és kulturális szerepet. Az udvari öltözködés kedvelte a vidám színeket, finom anyagokat, posztót, bársonyt, selymet. A ruhákat drága szalagokkal szegélyezték. Az egyszerű népnek öltözködési rendeletek írták elő, hogy sötét színű, durvább anyagot használjanak, és mondjanak le az ékszerekről, szegélyekről.

A kesztyűt először kényelmi szempontok miatt, később pedig divatból hordott mindkét nem. A középkorban a kesztyű szimbolikus jelentésre tett szert: illetlen dolognak tartották kesztyűben a templomba belépni vagy kezet nyújtani, a sértés, a mély megvetés jele volt, ha kesztyűt dobtak valakinek.

Női viselet

A 11. századig a női ruha szabása a tunikáéhoz hasonlított, többnyire hosszú ujjú volt, övvel viselték, szalagdíszekkel borították. Gyakran előtűnt az ingszerű alsónemű a kivágásoknál és a karoknál. Földig ért, idővel lerövidült, és leszűkült a felső ruha, nőiesebb formák.

Az ujjak azonban egyre hosszabbak, a csuklóig értek. 1150 táján mértéktelenül bő ujjakat viseltek, akár földig is lelógatták. 1200 után az ujjak méretéből visszavettnek, összefűzhető hasítékkal látták el. A 12. sz-ban a ruha felső része, melyet cotte-nak neveztek, már egészen a testhez simult. Ekkor következett be az egyik legjelentősebb és a mai divatot is meghatározó változás: a szabás kialakulása. Addig a ruhák összeillesztett téglalapokból álltak, jellegtelen, merev darabok voltak.

Ebben a korban alakult ki a szűkítő varrás, az ívesen szabott ujj, a szoknyarészt vagy ujjat bővítő háromszög alakú toldalékok. A szoknya szegélye bevarrt háromszögek révén bővebb lett, uszályossá vált. Övvel hangsúlyozták a derekat. A nemes hölgyek a cotte fölé öv nélküli, ujjatlan felső köntöst vettek, a surco-t. a 13. században ez már olyan hosszú, hogy járáskor meg kellett emelni.

A nők középen választották el a hajukat és selyemszalaggal varkocsokba fonták. 1200 után a férjes nők főkötőt viselnek.

Férfi viselet

A férfiak frank viselete ingből, nadrágból és zubbonyból és kabátból állt. A zubbony térdig ért, ujjai voltak, kerek vagy 4 szögletes nyakkivágással. A felső és alsóruha 1050-ben térdig ért, csak a nagyon előkelők és a papok viselhettek hosszú köntöst. 1200 körül azonban elterjedt a földig érő köntös. A nadrág 2 harisnyaszárból állt, alszáron lábkötővel. Míg eddig a köpeny közkeletű viselet volt, most az előkelők kiváltsága lett, jelképes értelmű is. A főembernek le kellett vetnie köpenyét, mikor királya elé lépett.

1100 és 1250 között a harci öltözeteknek fontos szerep jutott. 1200 után divatba jött a szőtt anyagból készült páncélvédő, mellyel az esőtől védték a fémet.

A férfiaknál eleinte ritka volt a fejfedő viselete. Később csuklyát hordtak, turbánhoz hasonló sapkákat, magas kalapot. Lábbeli- bokáig érő bocskor, bebújós cipők, bőrkapca, a 12. században pedig sarok nélküli, hegyes orrú un. csőrős cipők. Minél nemesebb volt egy úr, annál hosszabb volt lábbelijének az orra. Néha akár a 60-70 centiméteres hosszúságot is elérhette. Hogy járni tudjanak az ilyen cipőben, az orrát az övükhöz kötötték.

A középkori ruházat tükrözte a szociális egyenlőtlenséget. A főurak megtiltották az egyszerű embereknek, hogy hivalkodóan öltözködjenek, ők maguk pedig olyan élénk színű ruhákat hordtak, mint a papagájok tollazata.
A parasztok durva vászonból varrott ruhában jártak, a hűbérurak és a városi felső réteg öltözéke pedig gyapotszövetből és selyemből készült.
Egy középkori jobbágy általában nem engedhette meg magának, hogy új ruhákat vásároljon, ezért saját maga számára készítette el mindennapi viseletét. A parasztok mindazonáltal megtalálták a módját, hogy mégis hogyan kövessék az előkelőbb rétegek öltözködését. Különféle csatokat, öveket és egyéb kiegészítőket bármelyik éves vásáron tudtak venni, azokat pedig előszeretettel viselték is.

Középkori ábrázolásokon gyakran láthatunk különféle szolgálókat, amint egy függőlegesen osztott, kétszínű ruhát viselnek. A ruhadarabot a korban „mi parti” néven ismerték, és színei általában a szolga urának rangjára, illetve címerének színeire utalnak.

Fejfedők a középkorban

Kalap vagy valamilyen más fejfedő viselése a haj eltakarása céljából alapvetőnek számított a középkorban nők és férfiak körében egyaránt. A fejfedő stílusa a többi ruhadarabhoz hasonlóan jelezte viselőjének társadalmi jogállását.

A nemesek gyakran hordtak olyan kalapokat vagy sapkákat, amelyek teljesen beborították a fülüket. Eme furcsa ruhadarabok viselői így gyakran azt sem hallották, amit az asztalnál körülötte ülők mondtak.
A 14. században napvilágot látott az a jelenség, amit ma divatnak nevezünk. Egyre gyorsabban követték egymást a szélsőséges újítások A művészetek fejlődésével az emberábrázolás már nem egy sémára történt, így az öltözködésben is megjelent az egyéniség. A késő középkorban a divatnak és ruházkodásnak már nem csak társadalmi jelentősége volt, hanem a hiúságot is jelképezte. Ha valaki a divat kedvéért megfeledkezett saját társadalmi helyzetéről, arról azt gondolták, hogy hamarosan elfeledkezik az erkölcsökről is.

FURCSA KALAP KREÁLMÁNYOK…

Szarvak a fejen
Az egyik legfurcsább középkori fejfedő a leginkább szarvasagancsra hasonlító kalap. Ezt a fajta fejfedőt cornette-nek nevezték, és sokáig megőrződött ez a fajta divatfurcsaság, méghozzá egyes apácarendek fejviseletében. Úgy tűnik, az apácák konzervatív ízlése meglepő módon választotta ki a legfurcsább kalapkölteményt, és ragaszkodtak is hozzá igen sokáig.

Varázslósüveg

Ezzel a fejdísszel bizonyára nem volt könnyű közlekedni a középkori házak, kastélyok keskeny ajtóin keresztül….
A 15. században a hölgyek, úgy döntöttek, hogy az leteszik az “agancsokat” és áttérnek a “varázslósüvegre”. Legalábbis a következő 50 évben népszerű hennin a leginkább erre hasonlít.

Azért, hogy megálljon a fejükön színes textillel beborított dróttal rögzítették a homlokukhoz és a hajukat betuszkolták az egész alkotmány alá.

Az ominózus darabot eleinte csak a nemesasszonyok viselték hosszú lelógó fátyollal a tetején. Később aztán átvették az alsóbb rétegek is, és őrült verseny kezdődött a fátyol hosszúsága ügyében. Végül a hatóságok rendelettel voltak kénytelenek véget vetni ennek, és leszögezték, hogy a polgárasszony fátyla derékig érhet, a nemesasszonyé a sarkát verdesheti, az uralkodóházbeli hölgyeké pedig seperheti a földet. Nekik különben is volt pénzük arra, hogy megvegyék a méregdrága textilt.

Egy igazi doktor már messziről felismerhető…

Párizsban 1350-től a gyógyítással foglalkozó orvosok jó minőségű, lila színű öltözékben voltak kötelesek járni.

A középkori tunikák a létező legkülönfélébb hosszúságban jelentek meg az évszázadok alatt….

A késő középkorban például olyan rövid tunikákat készítettek, hogy viselőjük feneke teljesen kilátszott alóla. Ezzel önmagában még nem is lett volna baj, azzal már viszont sokkal inkább, amikor a viselet elkezdett terjedni a parasztság körében is. Egy jobbágy tomporának látványát ugyanis túlságosan alpárinak tartották – legalábbis a felsőbb rétegek tagjai. 1463-ban ezért Angliában külön szabályozták, hogy a feneket szabadon hagyó férfi tunikákat csak az előkelőbb rétegekhez tartozó személyek viselhették.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás:
http://www.ruha-ruhak.hu/viseletek-a-kozepkorban
https://olaherika9.wordpress.com/kozepkori-divat/