SZEMÜVEG TÖRTÉNETE

SZEMÜVEG TÖRTÉNETE

Szakértők szerint a szemüveg minden idők ötödik legfontosabb találmánya a tűz és a kerék feltalálása óta. Ennek az az oka, hogy segítségével milliók láthatnak jól annak ellenére, hogy problémájuk van látásukkal.

A látás javítására szolgáló tárgyak már az ókori régészeti leletek között is felbukkannak. Az ie. 2000 tájékából való kvarckristályból csiszolt lencséket találtak Ninive romjainál, de későbbi korokból származó hasonló lencsék kerültek elő Pompejben és Föníciában is. Állítólag a római vésnökök smaragdot használtak, hogy a szemüket pihentessék. Valószínűleg a smaragdnak ezt a tulajdonságát használhatta ki Néró is, aki a gladiátor küzdelmeket úgy szemlélte, hogy smaragdkristályt helyezett a szeme elé. A zöld színű smaragdkristály valójában egyáltalán nem alkalmas arra, hogy éles képet adjon távoli tárgyakról, így sokkal valószínűbb, hogy Néró az éles mediterrán napsugárzás ellen védekezett a zöld kristállyal. Vagyis napszemüvegként használta…

“Olvasókő”

Ibn al-Heitam (kb. 965-1040) arab tudós és csillagász volt az első, aki azt feltételezte, hogy egy csiszolt lencse segíthet, ha valaki látászavarral küszködik. Azonban csak évszázadokkal később valósították meg a gyakorlatban az ötletét, miszerint egy üveggömb részeit lehet optikai nagyításra használni. Művét, az „Optika könyvét” 1240-ben fordították latinra, amit később,szerzetesi körökben nagy érdeklődéssel olvastak . Ekkor vált Ibn al-Heitam ötlete valósággá…

Rövidlátó szerzetesek…

A középkorban a rövidlátás az egyszerű ember számára nem okozott nagy gondot, a parasztember az ökrét rövidlátóként is megtalálta.. A kódexmásoló szerzeteseknek viszont nagyobb szükségük volt valamilyen látásjavító eszközre, nem csoda hogy a “szemüveg” megalkotói a 13. században olasz szerzetesek voltak. Hegyikristályból és kvarcból félgömbölyű lencsét készítettek, ami a szöveg fölé helyezve felnagyította a betűket. Ez az „olvasókő” igazi áldás volt az idősebb szerzetesek számára, jelentősen javított az életminőségükön.

Bár az olvasókövek sokat segítettek a mindennapi életben, nagyon messze voltak még a szemüveg mai formájától.

Az ollószemüveg….

Az első olyan lencsét, amit a szem elé tartottak, és keretbe is foglaltak, Velencében, egészen pontosan Muránóban készítették az üveggyártó céhtagok.

A 13. század végén a “cristallerik” (üvegcsiszolók) hatalmas sikert értek el amikor két domború lencsét egy-egy nyéllel ellátott fa karikába helyezték, majd összekötötték egy szegeccsel. És íme: elkészült az első ollószemüveg.

Meg kell hagyni, ennek a az alkalmatosságnak nem volt olyan része, ami a viselő arcához kapcsolódott volna mégis ez jelentette a látáskomfort legjavát.

Mivel a csiszoláshoz kevesen értettek, a lencsét ékkőnek tekintették, és csak a gazdagok és a papok, szerzetesek viselték. A reneszánsz, barokk idején már találkozhatunk olyan portrékkal, ahol a festő a szemüveget is megörökítette a képen. Például Fernando Nino de Guevra bíborost a hírhedt inkvizítort festették meg csíptetős szemüveggel az orrán.

Az üvegművesek minden próbálkozásuk ellenére sem tudták titokban tartani az üveggyártás rejtelmeit. Annak érdekében, hogy Velence megőrizhesse vezető szerepét, 1300 után csak azok gyárthattak „szemüveglencsét”, akik minden tekintetben követték a cristallerik előírásait. Az ollószemüveg idővel eljutott Németországba is. A legrégebbi darabot az ország északi részében lévő Wienhausen apátságban ltalálták.

Hamarosan aztán Európa-szerte elterjedt a szemüveg készítése. A mester általában maga értékesítette a terméket. A betérő vevő sorra próbálgatta a lencséket, amíg meg nem találta azt, amivel a legjobban látott. Mivel akkoriban még nem ismerték a dioptria fogalmát, tényleg próba-szerencse alapon ment a vásárlás.

A lornyon…

Az ollószemüveg továbbfejlesztett változata a 16. században a lorgnette, vagy ahogy magyarul hívjuk: lornyon volt. Ez egy összecsukható, az egyik oldalon nyéllel ellátott szemüveg, amelynek viselése Spanyolországban egyenesen az udvari etikett részévé vált. Minél előkelőbb volt valaki, annál nagyobb szemüveget viselt, így aztán olyanok is hordták, akik egyébként tökéletesen láttak. Persze nekik is jól jött szeles időben, mert nem került por a szemükbe…

Igazán trendivé azonban a hölgyek körében vált, és szinte az ékszer kategóriába került. Használták álarcosbálokon, színházban, operában, és persze olvasáshoz. A lornyonokkal való flörtölésben épp olyan szabályrendszer alakult ki mint a legyezők használatában. Nem volt mindegy, hogy egy hölgy miként emeli a szeméhez a szemüveget, és miként csukja össze. Minden mozdulatnak jelentése volt, amit az urak pontosan értettek. Persze azért némelyik hölgy a látását is korrigálta vele. Ez a lornyon még a 19. században is kedvelt volt és a legszebb, legdrágább darabokat ékszerészek készítették.

Cvikker és monokli

A csíptetőt vagy cvikkert már a 17. században ismerték, és sokkal kényelmesebb viselet volt mint a lornyon, hiszen a használatához kéz nem kellett.

Kicsit később alkották meg a monoklit. Állítólag egy Philipp von Stosch nevű antikvitásszakértő használta először 1720-as években, hogy közelről tudja megvizsgálni az antik faragványokat. Később aztán a monokli és a cvikker az angol úriemberek elmaradhatatlan kiegészítője lett. Természetesen ezeket csak a gazdagabbak engedhettek meg maguknak a díszes keretű, személyre szabott méretű, formájú monoklit.

A 20. század elején terjedt el a monoklinak az változata, amelybe lyukat fúrtak, hogy zsinórt lehessen fűzni bele, és a ruhához, zsebhez lehessen rögzíteni, ugyanis ezeket a drága darabokat egy-egy csodálkozóan tágra nyílt szem könnyen a földre pottyanthatta.

“Fülszemüveg”….

A ma ismert és használt szemüveg a 18. század elején jelent meg. A látásjavító segédeszközöknél a legnagyobb problémát az illeszkedés jelentette. Vagy mindig csúszkáltak az orron vagy csak nagy nehézség és bosszúság árán lehetett őket a helyükön tartani. A „fülszemüveg” vagy „száras szemüveg” egyik nagy előnye a korábbi formákhoz képest az orrnyergük és a száruk volt, amik a fül segítségével a helyén tartották a szemüveget. A szár végéhez gyakran egy fém gyűrűt is rögzítettek a nagyobb kényelem érdekében. Ennek a szemüvegnek az első példányai Londonban tűntek fel, 1728-tól láthatóak az angol optikus, Scarlett prospektusában.

Az Egyesült Államokban is foglalkoztak a szemüveg tökéletesítésével, 1784-ben Benjamin Franklin bifokális lencsét készített, ami a mai progresszív lencsék elődjének számít, ezért hívják a bifokális lencséket „Franklin szemüvegnek” is.

Modern szemüvegek…

A modern „száras szemüvegek” 1850-től kezdtek elterjedni. Alapvető kialakításuk lényegében változatlan maradt az elmúlt másfél évszázadban. A viselési komfort azonban egyre javult, ahogyan jobb kialakítást találtak a száraknak. Kényelmesebbek lettek az orrnyergek is egészen addig, amíg a 20. század elején anatómiai szempontból elérték tökéletes formájukat.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

Forrás:
trendmano.hu
torimaskepp.blog.hu
www.zeiss.hu