FODOR NAGY ÉVA festőművész

FODOR NAGY ÉVA festőművész

Fodor Nagy Éva festőművész 1928. február 2-án született Petrozsényban, egy jó anyagi körülmények között élő, szellemi érdeklődésű, értelmiségi család leányaként.

1934 és 1938 között elemi iskolai tanulmányait a petrozsényi iskolában, ezt követően 1938 és 1941 között az első három gimnáziumi osztályt a nagyszebeni Evangélikus Iskolában végezte. 1941 és 1942 között tanulmányait az Orsolya Nővéreknél folytatta, majd 1942-től 1945-ig a Ferences Nővérek iskolájába járt, szintén Nagyszebenben. Művészi hajlama korán jelentkezett, amit a Ferences Nővérek nevelési módszere is elősegített. Tehetségéért megbecsülést vívott ki.
1945 és 1946 között a kolozsvári Marianum-ban, a hajdani katolikus leánynevelő intézetben tanult. Érettségi után a párizsi Díszítőművészeti Főiskolára íratták be, de a háború utáni viszonyok miatt nem kapta meg útlevelét, hogy kiutazhasson.

1948 és 1956 között a kolozsvári „Ion Andreescu” Vizuális Művészeti Akadémia festészeti szakán tanult, majd 1956-ban diplomát szerzett. A főiskolai évek alatt Kádár Tibor és Kovács Zoltán, majd Miklóssy Gábor művésztanárok irányítása alatt fejlesztette tudását. Lehetősége volt festészetet tanulni Nagy Imrétől is, míg a festőművészt el nem távolították a Művészeti Akadémiáról.
Már főiskolás korában megjelent Nagy Éva egyik alkotása a „Făclia” c. kolozsvári napilapban.

1951-ben férjhez ment Fodor Sándor íróhoz. Két lányuk született: Éva és Eszter.

1953-ban mutatkozott be először Csendélet c. olajképével a kolozsvári tartományi tárlaton, és részt vett a craiovai és temesvári tartományi kiállításokon is. Ugyanebben az évben egy kislányportréval szerepelt a Képzőművészek Szövetsége által rendezett bukaresti Nemzetközi Ifjúsági Fesztiválon is.

A fiatal művészként műveltségéhez hozzásegített német nyelvtudása is. Egyénisége kiváló szellemi környezetben alakult tovább. Művésztársak, írók és költők körében élt és dolgozott.
A gyermekek tiszta világa hatással volt rá, 1953-ban Rusz Líviával együtt illusztrált könyvcímlapot: Else Kornis: Az óvodában (In Kindergarten) c. könyvéhez a bukaresti Ifjúsági Kiadónak. Hasonlóképpen illusztrálta, és címlapot készített Fodor Sándor Fehérfenyő c. könyvéhez, szintén az Ifjúsági Kiadó megbízásából.

1956-ban a diploma megszerzése után a fiatal Fodor házaspár közel került Gy. Szabó Bélához is.

Az UTUNK c. hetilapban négy finoman körvonalazott rajza jelent meg. Folytatta munkásságát az Ifjúsági kiadónál. A gyermekek világa továbbra is érdekelte. Képzelőerővel, humorérzékkel készítette el a címlapot és az illusztrációkat a Kerekecske-dombocska című gyermekverseket tartalmazó könyvhöz.

1957-től kezdve Fodor Nagy Éva állandó és gyümölcsöző együttműködésbe kezdett a Napsugár c. gyermeklap szerkesztőségével, amelyben számról számra közölt illusztrációkat, olykor címlapokat is készített. Új akvarell sorozata indult, amely remek és gazdag színérzékéről tett bizonyságot, valamint a kompozíció árnyaltságáról.

A Képzőművészek Szövetségének Petrozsényi Körében, kiváltképp akvarellekkel vett részt.
1961-ban a kolozsvári tartományi és egy Temesváron rendezett kiállításon szintén akvarellel szerepelt.

1962-ben munkáival mind a kolozsvári, mind a petrozsényi tárlatokon jelen volt. Akkor indította Erdélyi tájak c. ciklusát (1962-1964). Grafikai munkát készített az IGAZ SZÓ-nak. Illusztrálta és címlapot is készített Fodor Sándor Elveszett egy kicsi lány c. könyvéhez (Ifjúsági Kiadó, Bukarest). Rajzai jelentek meg az UTUNK és a Dolgozó Nő c. lapokban, illetve a Művelődési Útmutatóban.

1964-ben akvarelljeivel részt vett egy craiovai, valamint kolozsvári tartományi kiállításon.

1965-ben alkotó világának az értéke és szépsége első egyéni akvarellkiállításán érvényesült, amelyre a kolozsvári Művészeti Alap Kistermében került sor. Ezt az első egyéni kiállítását D.R. Popescu és Negoiță Irimie méltatta, értékes indulásnak minősítve azt.

Csoportos kiállításokon is részt vett akvarelljeivel Kolozsváron és Petrozsényben.
1967 és 1970 között az akvarell mellett Fodor Nagy Éva festőművész más technikákban is elkezdett alkotni.
Vegyes technikával készült képekkel jelentkezett a kolozsvári tartományi tárlatokon, vagy olajos krétával dolgozott – és állított ki pl. a bukaresti Dalles-teremben.

1967-ben a kiváló múzeumi szakértő, E. Szabó Ilona, a kolozsvári Művészeti Múzeum kutatója is felfigyelt munkájának egyediségére és értékére.

1971-ben az európai művészet tanulmányozása és Ausztriában tett tanulmányi útja következtében egyéni kiállítása nyílt (vegyes technika és akvarell) a Képzőművészek Szövetségének Kisgalériájában, ahol nagy közönségsikernek örvendett (méltatták Veress Zoltán, Negoiță Irimie és Murádin Jenő művészettörténész). Ezt követően megjelent a grafikai kiállítás első katalógusa is Murádin Jenő tanulmányával.

Az évek során Fodor Nagy Éva festőművész férjével együtt utazást tett Ausztriába, Svájcba, Franciaországba, Angliába, Hollandiába, majd Németországba is.

1972-ben a családot súlyos gyász érte Éva lányuk elvesztésével. A tragédia után a művésznő öt éven át nem tudott ecsetet venni a kezébe. Ezután olyan korszak következett, amelyben a kép spirituális jellege elmélyült: hangsúlyt kapott a körvonal és a szín modulációja. A képek „jelenetekké” váltak, melyeket a lelkiállapotok határoztak meg, egy más világot idézve a nézők számára.
A korábbi kolozsvári kiállításának anyagát Székelyudvarhelyen, majd Csíkszeredán is bemutatta a művészetkedvelőknek, ahol szintén elismeréssel és szeretettel fogadták.

1974 és 1975 között ismét ellátogatott Bécsbe.
Régebbi munkáival, egy Zsil-völgyét megjelenítő kiállításon vett részt, Petrozsényben.
1976 és 1977 között újabb utazást tett Németországba.
Ezt követően új sorozatba kezdett, A lélek madarai címen holland olajos kréta technikával.
1978-ben a „Tükröződések” sorozat (1978 – 1991) alkotómunkája megújulásának a jele volt. Ebben az évben a kolozsvári Képzőművészeti Szövetség Kistermében és az egyetem „Filo Galériájában” állított ki. A sajtóban Telegdi Magda, Negoiță Irimie, Ditrói Ervin és Varga Katalin méltatták. Ezekben a munkákban a művésznő álmai tükröződnek.

1978 és 1980 között akvarellekkel, vegyes technikával készült munkákkal szerepelt a kovásznai Nyári Szalonon. Fodor Sándor író Tíz üveg borvíz című könyve részére készített címlapot (Kriterion – Bukarest).
1980-ban alkalma adódott, hogy Eszter lányával külföldre utazhasson, és az európai művészet néhány kiemelkedő központjába látogattak el (Stockholm, Párizs, Zürich, Amsterdam). Utazásukat követően A helyek szelleme címen újabb alkotásciklusba kezdett (1980-1993).
1985-ben Izraelbe látogatott, az utazás megerősítette alkotása szellemiségében.

1986 és 1987 között újabb egyéni kiállítása nyílt a Filo Galériában, Kolozsváron. Különleges élményeit vitte képre ezen a kiállításon. Ezt követően a Központi Egyetemi Könyvtárban megnyitott gazdag kiállítása megmutatta alkotómunkája valós értékét, látásmódja és festői nyelvezetének érettségét. Mindkét kiállításnak nagy sikere volt. Megjelent Viorica Guí Marica Fodor N. Éva című elemző írása a művésznőről.

1987-ben Izraelben, Haifán nyílt kiállítása. Romániába való visszatérését követően három sorozata, erőteljes befelé fordulást jelzett, a román társadalom bezárkózásának tükröződéseként a Belső lélek (1987-1990), A hallgatás sebei (1987 – 1989), valamint Madarak és angyalok című alkotás sorozatai (1987-1991).

1992-ben, Budapesten, az Andrássy úti képzőművészeti galériában 53 alkotással nyílt önálló kiállítása. A megnyitón az ismert magyar művészettörténész és műkritikus, Pap Gábor méltatta Fodor Nagy Éva műveit.

1993 és 1994 között Fodor Nagy Éva festőművész újabb akvarell kiállításai nyíltak Budapesten a Pataky Galériában és a Bocskay Galériában.
Ezt követően részt vett a Képzőművészeti Szövetség Kolozs megyei kiállításán.

1996-ben ismét meghívták Magyarországra, hogy kiállítson Budapesten és Pilisvörösváron.
Évente szerepelt alkotásaival a Barabás Miklós Céh kiállításain.
1997-ben Budapesten, a Podmaniczky úti teremben és az ENE-nél nyílt egyéni kiállítása. Mindkettő igen sikeres volt.

1998 óta évente részt vesz a zsoboki nemzetközi alkotótábor kiállításain.
A kolozsvári Művészeti Múzeum nagy retrospektív kiállítást szervezett Fodor Nagy Éva festőművész alkotásaiból. A. Rus és Murádin Jenő művészettörténész méltatták a tárlatot. Ezt követően a kiállítás egy részét Csíkszeredában is bemutatták.
Fodor Nagy Éva festőművész 1999-ben és 2000-ben részt vett a Reményik Sándor Galériában rendezett nemzetközi képzőművészeti kiállításon.
Szintén 2000-ben meghívták egy nemzetközi kiállításra, amely a Pesti Vigadóban került megszervezésre Miklóssy Gábor tanítványai címen.
2001-ben megnyílt Fodor Nagy Éva legátfogóbb életmű-kiállítása a kolozsvári Művészeti Múzeum termeiben, amely alkotói munkássága főbb korszakait, azok ciklusait mutatta be.

Fodor Nagy Éva festőművésznek számos egyéni tárlata keretében mutatta be kiváló alkotásait.
2002-ben a Gy. Szabó Béla Galériában került megrendezésre önálló tárlata, majd 2003-ban a kolozsvári Római Katolikus Nőszövetségnél állította ki műveit. 2005-ben Szilágysomlyón mutatták be alkotásait, majd 2007-ben és 2010-ben a kolozsvári Bulgakov Kávéházban is kiállították a műveit. Ezt követően 2013-ban a kolozsvári Báthory Klubgalériában nyílt önálló kiállítása.

Fodor Nagy Éva festőművészről így vallott férje, Fodor Sándor író, műfordító:

„Kedves professzorom, László Gyula mondta: Az emberek iránt soha ne legyünk türelmetlenek. Olyanok, mint a virág. Van, amelyik tavasszal nyílik, van amelyik nyáron. Némelyik ősszel és olyan is akad, amelyik megvárja a hóharmatot. Egyik színpompásan tündököl, a másik meghúzódik a bokor alján – csak illatával árulja el magát.
Azt hiszem, ez a virág-hasonlat igencsak talál a különböző művészegyéniségekre.
Feleségem művészi kibontakozását, immár több, mint ötven éve figyelem. Hosszú évtizedeken át úgy véltem, keresi a maga útját, egyéni ecsetvonását.
Őszülő fejjel találta meg.
Ehhez azonban sokat kellett látnia-tanulnia, örvendeznie – és szenvednie.” (Fodor Sándor: Őszi virágzás)

Fodor Nagy Éva festőművészről művészi hitvallása:

„A szépség, szeretet. Amióta eszmélek – a szépséget keresem. Nem föltétlenül a tökéletes formákét: a torz nővésű fák a természet harmóniájába olvadó szépségét, az erdő borította hegyekét, a nyíló és hervadó virágokét is. Arcképeimben, portréimban is ezt keresem, akár gyermekszemből sugárzik, akár megtört öregemberéből világít rám a lélek.
Talán a szépség hatása vezetett el a lélek mélyebb rétegeinek az álmai, látomásai felé is. Olyan lények és formák meglátásához, amelyeket hiába is keresnénk a természetben, hanem egy fizikailag nem érzékelhető, de annál inkább létező, a lélekben tükröződő világból vetülnek ki és képekké válnak. A legszerényebb alkotás is szeretetből fakad, mozgatórugója, öröme az adni akarás és meglátás és talán a háláé is – a Szép iránt.”

Fodor Nagy Éva festőművész méltatása:

„Abban, hogy most újra visszatért a tájhoz, nem a tematikai frissülés szüksége ösztönzi csupán, hanem elsősorban a festői szemléletében felbukkanó új igények.
Eddig ugyanis a látványban kifejeződő, tehát egy bizonyos külső-impresszionisztikus egység megragadására helyezte a hansúlyt, az utóbbi időben ő is megérezte annak a szükségét, hogy a dolgok lényegibb, belsőbb, kristályosabb összefüggéseit kutassa, s ha nem valós megjelenésüktől elvonatkoztatva, de alapvető értelmükre és jelentésükre redukálva tárja elénk az annyiszor látott és átélt motívumokat.” (Banner Zoltán művészettörténész, 1965, UTUNK)

„Pár éves szünet után ismét egyéni kiállítással jelentkezett Fodor N. Éva.
Most egy sorozat vízfestménnyel.
Az egyetem klubtermében a Filo-galériában bemutatott képek mindenekelőtt arra engednek következtetni, hogy a kiállító visszatért eredeti témáihoz. Ez vonatkozik festményei tárgyára, képszerkesztésére, technikájára.
Mint jó tíz esztendeje, ez alkalommal is utazásainak élményeit osztja meg a nézővel. Amilyen emlékezetesek maradtak egykori angliai élménybeszámolói, olyanok mostani svédországi vagy közel-keleti képsorozatai is.
Fodor N. Évát, képei nyomán, alapvetően lírai alkatnak tekinthetjük. Hangulatokat, a természeti táj megható szépségét igyekszik rögzíteni az akvarell (vagy más techniká, például a pasztell) erre kitűnően alkalmas eszközével. Nem a „lefestő piktorok” pepecselése, hanem a hangulat visszaadása jellemzi munkáit. Ezért tud megbirkózni az egzotikumot sugalló témákkal is, mint a már említett közel-keleti tájakkal.
Nagyon színesek és mégis hitelesek svédországi úti beszámolói is. A skandináv tájak – ott járt művészeink erősítik meg – meglepően sokszínűek. Merésznek, de hitelesnek kell tehát elfogadnunk, ahogyan skandináv tájai közül például egy tengerparti részletet vagy urbánus témákat megörökített.
A kiállítás, melynek tájképsorozatait néhány portré és csendélet egészíti ki, szín- és hangulatbeli egységével marad meg a tárlatlátogató emlékezetében.” (Murádin Jenő művészettörténész: Fodor N. Éva akvarelljei, Filo-Galéria)

„A káprázatos színek és soha nem látott formák varázsában művészetté szublimálodott fájdalom, a jóság és a szeretet jegyében adja meg azt a zenei alaphangot, amire Fodor N. Éva „Keleti mesealakjai” és az őket bámuló ember rezonálnak. A lesütött szemek, az elmélyedés, az önmagába forduló meditáció, a bizalom, az anyai szeretet és a szerelem a főbb hangjai és szimfóniának, aminek hangszereléséhez a tompított, de gazdag színek, néha familiáris, néha frappáns kombinált egzotikus motívumok adják a formai anyagot. Van ebben a sorozatban forma és szimbólumgazdagság, mint az álomban, pihentető harmónia, mint a szép álomban, az alkotás könnyeket felszárító, gazdagító élménye, mint néha ritkán az életben.” (Ditrói Ervin művészeti író, művészettörténész)

„Színesebb lett, fölszabadultabb, a pár évvel ezelőttinél derűsebbre hangolt Fodor Nagy Éva festészete. Művészi-alkotói termékenységére ugyanakkor jellemző, hogy több kiállítására is telt csupán a frisebb keltezésű munkáiból.
Kiállítása az Egyetemi Könyvtár emeleti termében hármas osztású: tájképeket, portrékat, csendéleteket ölel fel. Tájképei pedig tovább osztályozhatók. Hazai tájakat találunk közöttük és utazásainak lejegyzett élményeit – a Közel-Kelettől Svédországig.
Talán a tájkép az, amelyben Fodor Nagy Éva a legotthonosabb. Akvarelljei a vizes és a száraz vízfestménytechnika átmenetét képezik, melyeken még jól érvényesül a rajz, nem tűnik el a kép grafikai jellege, még akkor sem, ha valóban a szín, sőt a fölfokozott színesség határozza meg papírra rögzített tájélményeit. Hazai tájképei közül intim falurészletei állítják meg a látogatót. Ami az utazások élményeit illeti, a hely szellemének, különlegességének megidézésére törekszik. Az északi tájak ismét csak szokatlan színességükkel tűnnek ki, a közel-keletiek pedig biblikus ízükkel, egzotikumukkal.
Fodor Nagy Éva virágcsendéletei zengőbbek, oldottabbak lettek, mint korábban. Szerkesztésükben már nagyobb sikerrel kerüli el a merev beállítások veszélyeit.” (Murádin Jenő művészettörténész: Fodor Nagy Éva sokszínű világa)

„Örökifjú ragyogás – így jellemezhetném Fodor Nagy Évát az embert és a képzőművészt, a Barabás Miklós Céh alapítótagját, aki a majdhogynem legszebb, kerek évfordulós születésnapját ünnepelte néhány nappal ezelőtt. Derűs, emberszerető lénye mit sem változott az egymást követő évtizedek alatt. Mintegy igazolásaként annak, hogy a művésznek nincs kora. A Fodor Nagy Évához hasonlónak pedig hatványozottan nincs. Hiszen életét a mindenkori szép szolgálatába állította. Tette pedig ezt meggyőződéssel, mintegy a lényéből fakadó szükségszerűségként. Akkor is, amikor a szép fogalma némelyek szemében pejoratív zöngével párosult. Jövő-menő, múló divatoktól függetlenül, következetesen kitartott a realista ábrázolásmód, a mesterétől, Nagy Imrétől tanultak mellett. S az sem véletlen, hogy az akvarell mellett tette le a garast, hiszen Erdélynek az akvarell olyan, mint a magyar nyelvnek a költészet. A természetkedvelő, érzékeny lelkületű művésznek a pillanatnyi hangulat, a gyorsan változó szín- és fényviszonyok rögzítésére ez a technika bizonyult a legalkalmasabbnak.
Az erdélyi akvarell hagyományok folytatójaként Fodor Nagy Éva a nagy elődök által kitaposott utat választotta ugyan, de korántsem mondanám, hogy ez a könnyebbik, járhatóbb út lett volna számára. Hiszen szükségszerűen rá kellett találnia önmagára, kialakítania saját művészi világát, a kitaposott ösvények helyett újakat nyitnia. Látványos műfaji bukfencek nélkül, mintegy szellemiségükben követve mestereit fogalmazta meg ars poeticáját, teremtett egyedi művészi világot, amihez mind a mai napig hű maradt. Soha nem akart sem megdöbbenteni, sem elborzasztani, sem sokkolni munkáival. Sokkal inkább gyönyörködtetni, valós és rejtett szépségekre irányítani a figyelmet, megnyugtatni, pihentetni, vagy éppenséggel elgondolkoztatni, meditációra késztetni a befogadót.
Ő maga így vall erről: „A szépség: szeretet. Amióta eszmélek a szépséget keresem. Nem föltétlenül a tökéletes formákét: a torz növésű fáknak a természet harmóniájába olvadó szépségét, az erdő borította hegyekét, a nyíló és hervadó virágokét is. Arcképeimben portréimban is ezt keresem, akár gyermekszemből sugárzik, akár megtört öregemberéből világít rám a lélek.”

Karakteres vidéken, Petrozsényben született, s gyermekkora óta fogékonynak bizonyult a természet nyújtotta élmények, a táj különleges szépségei iránt. Nem tudott, de nem is akart kibújni önmagából: munkássága, egész életműve nem egyéb, mint a szépség apológiája. A kizárólagosság igényével fellépő irányzatok nyomtalanul elsiklottak mellette. Egyszerűen nem volt hajlandó tudomást venni a harmóniát, a klasszikus értelemben vett szépet mellőző jelenségekről. Soha nem volt barátja a megdöbbentő, erőteljes hatásoknak, a negatív élményfakasztástól pedig különösképpen ódzkodott. Békés, derűs, emberszerető lényétől mindez fényévnyi távolságra volt. A napos oldalt választotta, még akkor is, ha a sors nem mindig bizonyult kegyesnek hozzá, sőt a legsúlyosabb csapástól gyermeke elvesztésétől sem kímélte meg. Nagyobbik leányának, Évikének a halálát követően évekre kihullott az ecset a kezéből, hogy aztán ismét a művészetben találjon önmagára és teremtsen hidat lét és nemlét, való világ és transzcendens között, megejtő szépségeket eredményező lírába oldva bánatát. Olykor szürrealizmusba is hajló, szimbolikus jelentéstartalmú munkái sikerrel egészítik ki életigenlő, természetből ihletődött, realista hangvételű alkotásait és az emberi lélek kiváló ismeretére alapozott portréit.
Az ember, a természet és az épített környezet, falusi és urbánus táj, a maga festői valóságán túl attól az érzelmi többlettől válik különösen értékessé, amellyel a művész műalkotássá lényegítette a látottakat. S amellyel alkotójuk tudatosan harcol korunk visszásságai, a nemtörődömség, a durvaság, az erőszak, a rútság ellen. A leheletfinom akvarell technika gyakorlott alkalmazásával Fodor Nagy Éva valósággal kitárulkozik előttünk, felfedi lényének sajátos összetevőit, mindazt, ami széppé, örömteljessé varázsolja napjait, s amelyekből a nézőnek is szeretne juttatni azáltal, hogy konkrét formába önti élményeit. Szépségkereső és -találó útjai eredményeként születtek a Zsil völgyi, székelyföldi, kalotaszegi tájakat megelevenítő, a zöldek ölelésében fogant, üde, szinte harmatos frissességet árasztó munkái. A Hargita erdeinek haragos zöldjei, a sajátos művészi keresztmetszetként értelmezhető, nem ritkán drámai feszültségektől sem mentes vadon, vagy ennek mintegy ellentéteként a kalotaszegi dombok békésebb lankái jól érzékeltetik a táj hangulatát. Aminthogy európai körútjának élményanyaga is képi megörökítést nyert.

A munkák szerkezeti elemeit sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Azt a módot, azokat a beállításokat, ahogyan egy-egy sajátos utcarészlet, urbánus táj, a népi építészet évszázadok alatt kikristályosodott nemes formáit őrző öreg ház vagy éppenséggel annak lakója tekint le ránk a képről. A vonal- és folthatások ellentétét békévé oldó, egységesítő képességével teremti meg a művész azt a fények sajátos játékára épülő színkavalkádot, amely klasszikus hangvételű munkáira oly jellemző.

Virágcsendéleteinek túláradó színsziporkái mellett életművében jelentős szerepet játszanak portréi. Kitűnő emberismerőként a karakteres vonások, az arc jellegzetes külső jegyeinek művészi átlényegítésén túl Fodor Nagy Éva a modellek lelkivilágába is betekintést nyújt. A világot éppen csak hogy felfedező, arra rácsodálkozó gyermekarcoktól az élettől lassacskán búcsúzókig terjed a skála. „Talán a szépség kutatása vezetett el a lélek mélyebb rétegeinek az álmai, látomásai felé is – vallja a művész. – Olyan lények és formák meglátásához, amelyeket hiába is keresnénk a természetben, hanem egy fizikailag nem érzékelhető, de annál inkább létező, a lélekben tükröződő világból vetülnek ki és képpé válnak. A legszerényebb alkotás is szeretetből fakad, mozgatórugója, öröme az adni akarás és meglátás és talán a háláé is – a Szép iránt.” S hogy mi mindent képes felfedezni a lélekbúvár művész arról nem csupán portréi és transzcendens jellegű kompozíciói árulkodnak. Hiszen Fodor Nagy Éva a szó művésze is. Múlt év végén jelent meg a Kriterion Könyvkiadó gondozásában negyedik vaskos kötete, Az égből küldött napló, hátsó borítóján a következő ajánlással: „Szeretném, ha ez a könyv harangozni tudna, hogy meghallják azok, akik elvesztettek egy szeretett lényt, és vigaszt merítenének belőle, egyúttal elősegítve lelki fejlődésüket.” Kedves Éva, kívánjuk, hogy még sok festett és írott Széppel ajándékozz meg bennünket. Isten éltessen sokáig!” (Németh Júlia műkritikus: Fodor Nagy Éva – A mindenkori szép szolgálatában)

“2013 novemberében hogyne hívtam volna meg Fodor Nagy Éva művésztársamat kiállítani a Báthory Klubgalériájába? Azt a művésznőt, akinek a tragédiát követően 5 éves bezárkózás után volt ereje újra ecsetet ragadni és remekműveket alkotni. Akivel azóta közös alkotótáborban is voltam Zsobokon, ahol aztán közelebbről is megismerhettem művészi és emberi kvalitásait, nagyságát.
Ha jól számoltam, ez most a harmincharmadik egyéni kiállítása. Még valamikor a nyár folyamán egyeztettünk, hogy 16 képet állítunk ki, aztán novemberben meglátogattam patinás, Erzsébet úti házában. A lakásban illatos szantálpálcika füstölgött, kávézgattunk, beszélgettünk, nézegettük munkáit. Végül nehéz szívvel tettem félre sok jobbnál jobb képét, melyre már nem jutott volna hely a Klubgalériában. Ott motoszkált bennem a Művészeti Múzeumban 2001-ben rendezett retrospektív kiállításának emléke. A Bánffy-palota öt nagy földszinti termében 92 alkotása volt kiállítva. Akkor készült az a remek katalógus is, melyet azóta többször áttanulmányoztam.
Sok jót írtak már neves műtörténészek Fodor Nagy Éva képeiről, munkásságáról, például Murádin Jenő, Ditrói Ervin, Banner Zoltán, Németh Júlia, Viorica Guy Marica, Alexandra Rus s még sokan mások. A Klubgaléria bejáratánál kifüggesztettük a művésznő fontosabb életrajzi adatait és kiállításai kronologikus sorrendjét. A továbbiakban itt csak nagyon röviden szemelgetek ebből.
Fodor Nagy Éva 1928. február 2-án született Petrozsényban értelmiségi családban. Itt végezte elemi iskolai tanulmányait, majd a gimnáziumi éveket Nagyszebenben az Evangélikus Iskolában, később az Orsolya Nővéreknél, majd a Ferences Nővéreknél töltötte. Végül a kolozsvári Marianum Leánygimnáziumban érettségizett. Művészi tehetségére már ekkor felfigyeltek tanárai. 1956-ban államvizsgázott a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán, ahol olyan neves tanárok keze alatt tanulhatta a szakmát, mint Kádár Tibor, Kovács Zoltán, Miklóssy Gábor. 1951-ben házasodtak össze Fodor Sándor íróval, két leányuk született, Éva és Eszter.
Ha beletekintünk több mint hat évtizedes képzőművészi munkásságába, ennek számos stációját sorolhatjuk fel. Több hazai és külföldi egyéni tárlat mellett számos csoportos kiállításon vett részt. Petrozsényi, lupényi, temesvári, bukaresti, craiovai, zilahi, szilágysomlyói, marosvásárhelyi, székelyudvarhelyi, csíkszeredai, kovásznai szereplése mellett olyan kolozsvári galériákban rendezett többször is egyéni tárlatot, mint a főtéri Kis Galéria, a Filo Galéria, az Egyetemi Könyvtár Galériája, a Reményik Sándor Galéria, sőt a fiatalok körében igen népszerű Bulgakov Kávéházban is. De ugyanúgy rendezett több egyéni tárlatot Budapesten is, például az Andrássy úti Galériában, a Pataky Galériában, a Bocskai Galériában, az EME kiállítótermében. Kiállítása volt Izraelben is, és ne maradjon ki a felsorolásból két nagy retrospektív tárlata sem, mindkettő a Kolozsvári Művészeti Múzeumban volt látható 1998-ban, illetve 2001-ben. Alkotóévei alatt számtalan könyvborítót és -illusztrációt készített, 25 éves együttműködés köti össze a Napsugár gyermeklappal. Régóta tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének, úgyszintén a Barabás Miklós Céhnek is. A világ sok köz- és magángyűjteményében őrzik munkáit, a Kolozsvári Művészeti Múzeum mellett olyan országokban, mint Magyarország, Németország, Franciaország, Anglia, Svédország, Svájc, Izrael, az Amerikai Egyesült Államok stb.
A Klubgalériában kiállított képek is bizonyítják, Fodor Nagy Éva igazi nagy formátumú alkotóművész, képei magas művészi színvonalon készültek. Ezt a speciális festészeti technikát, az akvarellt ő is a tökélyre vitte, akárcsak nagynevű elődei – gondolok itt Nagy Imrére, Bene Józsefre, Bordi Andrásra, vagy a női akvarellisták olyan képviselőire, mint Brósz Irma, Ferenczy Júlia vagy akár Balaskóné Osváth Zsuzsa.
Mostani kiállításunkra tematikailag mindenből válogattunk. Láthatók portrék, tájképek, csendéletek és egy újabb kori „lélekmadarak” kompozíció is. A művésznő eddigi képei nagy részét 12 gazdag ciklusba rendezte, úgymint: A lélek tájai, Tükröződések, A helyek szelleme, A hallgatás sebei, Madarak és angyalok stb. Itteni munkái is ráirányítják tekintetünket a minket körülvevő szépségekre. Számára ezek a legnemesebb ihletforrások és ő ezek hűséges közvetítője, legyen az egy-egy portré hiteles lélekábrázolása, vagy egy petrozsényi, ifjúkori tájélmény, havasi táj, hargitai fenyves hegyi patakkal, akár lankás, dimbes-dombos kalotaszegi táj vagy városi utcarészlet kertes házakkal; de ugyanezt mondhatjuk egy-egy gazdagon terebélyesedő virágcsendéletről is.
Többen felfigyeltek már a képein megjelenő kékes, de még inkább zöldes dominanciákra, az itt-ott ismétlődő szürkés-barnákra, akvarelljeinek folthatásos gyöngyházcsillogására.
Galériánk gyönyörű barokk festőállványára helyeztük a tárlat egyetlen újabb kori, áthallásos képét, jelezvén, hogy a művész csapongó képzelete a mélylélektan fogalomtárában is otthonosan mozog. Ez a kompozíciós kép – a sirályok tánca a napfényes tenger felett – szinte szimbolikus értelmet kap. Kívánjuk, hogy Fodor Nagy Éva lélekmadarai, álommadarai még sokáig cikázzanak képzőművészetünk egén.” (Orbán István művésztanár: Fodor Nagy Éva lélekmadarai a Klubgalériában)

*
Fotó: FODOR NAGY ÉVA festőművész és alkotásai
Szerkesztette: Zilahi Nono

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *