AZ ORGANIKUS ÉPÍTÉSZET

AZ ORGANIKUS ÉPÍTÉSZET

Egyszerűség és természetesség. Leginkább ezzel a két szóval jellemezhető Wright merész és újító munkássága, mellyel a 20. század első felében a modern amerikai építészet zászlóvivője lett. Wright a tervezési folyamat során mindig arra törekedett, hogy az adott épület a környezet organikus részévé váljon,
„szégyen helyett dicsőséget jelentve a táj számára”.
De ki is volt Wright és mit is jelent az organikus építészet?
Kezdve az utóbbival, itt valójában a modern építészet egy szűkebben körülhatárolható irányzatáról van szó. Formai és funkcionális tisztaság, a természetben a tájhoz, a környezethez való szerves kapcsolódást jelenti, egyben a természetes és a modern anyagok sajátosan szép ötvözeteinek felhasználásával.
Frank Lloyd Wright (Richland Center, Wisconsin, 1867. június 8. – Phoenix, Arizona, 1959. április 9.) sokak által a 20. század legnagyobb építésze, és nem véletlenül: hetvenévnyi munkássága során több mint ezer épületet tervezett, melyeknek közel a fele meg is valósult.
Wright felsőfokú iskoláit 1885-ben kezdte meg a Wisconsin–Madison Egyetem műszaki szakán, ahol a diákegyesület tagja is volt. Két évig esti tanfolyamra járt, emellett Allen Conovernél, egy helyi építész és kultúrmérnök professzornál inaskodott. Az egyetemet 1887-ben diploma nélkül otthagyta (bár Wright 1955-ben képzőművészeti díszdoktori címet kapott az egyetemtől).
Különc figura volt, aki megvetően tekintett korának építészeire, és elutasította az AIA-hoz (American Insitute of Architects) való csatlakozást is – ennek ellenére az intézmény 1949-ben arany medállal tüntette ki.
Az épületek mellett két szenvedélynek hódolt: a nőknek és az autóknak. Három felesége és a legendák szerint több mint ötven autója volt – állítólag a Guggenheim Múzeum felhajtóra emlékeztető spirálszerű folyosóját is ez a szenvedélye ihlette.
1887-ben, miután Wright számára teljesen világossá vált, hogy az építészpályára született, otthagyta az egyetemet, és Chicagóba a felhőkarcolók atyjaként is emlegetett híres építész, Louis Sullivan mellett dolgozott tovább.
A sztárépítész nagy hatással volt Wrightra: Sullivan a forma követi a funkciót-elv alapján elutasította az akkor Európában uralkodó díszített irányvonalat, ehelyett egy letisztult és egyedi amerikai építészeti stílus megteremtésén dolgozott.
Közös munkájuk 1893-ig tartott, amikor Wright szerződést szegve elvállalt egy önálló megkeresést, ezzel elindítva egyéni karrierjét. Még ugyanabban az évben tervezte meg első sikeres munkáját, a Winslow-házat Rivers Forestben, mely szélesedő, nyílt belső tereivel és a vízszintes elrendezéssel az első kiemelkedő példája Wright ma csak organikus építészetként fémjelzett újító stílusának.
1915-ben a japán császár felkérésére megkezdte az Imperial Hotel tervezését Tokióban, melyen hét éven keresztül dolgozott. A Wright által földrengésbiztosnak ígért épület a nyugati és keleti kultúra találkozásának ékes példája, mely a legismertebb az építész tizennégy japán munkája közül. Wright ígéretéhez híven az épület az átadása után egy évvel a Great Kanto során a gyakorlatban is helytállt: az Imperial Hotel a város egyetlen nagy épületeként vészelte át a pusztítást. Az 1923-as nagy kantói földrengés Japán történelmének legtöbb halálos áldozatot követelő földrengése volt, mely szinte teljesen elpusztította Tokiót és a közeli kikötővárost, Jokohamát is.
Wright az unalmas nyugdíjas évekből 1935-ben a Pennsylvaniaban található, a Bear Run mellékfolyó vízesésére épült házzal tért vissza, melyet a Pittsburghben elismert Kaufmann család számára tervezett. A visszatérést pedig mind az átadás után, mind később számos elismerés övezte: 1966-ban Nemzeti Történelmi Helynek nyilvánították, 1991-ben pedig az American Institute of Architects „az amerikai építészet minden idők legjobb munkája” címmel tüntette ki.
Munkái között nem említjük most a New York-i Guggenheim múzeumot, egy más alkalommal külön fog szerepelni.
ALVAR AALTO a finn építészet nagymestere.
Alvar Aalto , teljes nevén Hugo Alvar Henrik Aalto , (1898. február 3., Kuortane, Fin., Orosz Birodalom – 1976. május 11-én, Helsinki , Finnország ), finn építész , várostervező és bútortervező, akinek nemzetközi hírneve a modernista formavilág, a természetes anyagok, valamint a forma és a részletek személyes kifejezésének jellegzetes keverékén nyugszik.
Aalto építészeti tanulmányait a Helsinki Műszaki Intézetben megszakította a finn szabadságharc, amelyben részt vett. 1921-ben végzett diplomáját követően Aalto bejárta Európát, és visszatérése után a közép-finnországi Jyväskylä -ban kezdett tervezni.
Az 1927 és 1928 évek jelentősek voltak Aalto karrierjében. Három fontos épületre kapott megbízást, amelyek Finnország legismertebb építészévé tették és világszerte elismerték. Ezek voltak a Turun Sanomat épület (újságiroda) Turku , a TBC szanatórium Paimioban és a Városi Könyvtár Viipuri-ban (ma Viborg, Oroszország). Az utóbbi kettőre vonatkozó terveket egy pályázaton választották ki, amely a finnországi középületek esetében általános gyakorlat. Az irodaépület és a szanatórium is a funkcionalitást hangsúlyozza, és nem tartalmaz történelmi stílusbeli utalásokat.
A tervek túllépnek az 1920-as évek finn építészetében megszokott egyszerűsített klasszicizmuson és némileg hasonlítanak a Walter Gropius alapította Bauhaus tervezőiskola által tervezett épületekre.
Gropiushoz hasonlóan Aalto is sima fehér felületeket, szalagablakokat, lapostetőket, valamint teraszokat és erkélyeket használt.
A harmadik megbízás, a Viipuri Városi Könyvtár, jelentős eltérés jelent Aalto stílusában.
Térbeli szempontból bonyolult belseje különböző szinteken helyezkedik el. A könyvtár nézőterének részén Aalto hullámzó akusztikus fagerendás mennyezetet dolgozott ki, amely egy lenyűgöző részlet, a saját kialakítású ívelt laminált fa bútorok használatával együtt vonzóvá tette mind a nyilvánosság, mind azokat a szakemberek számára, akik fenntartásokkal éltek a modern építészettel szemben. A meleg fa textúrák nagyszerű ellentétben álltak az épület általános fehérségével. Aalto itteni kiemelkedő sikere megerősítette őt az ún. organikus megközelítés helyességében.
Az 1930-as évek közepére Aalto-t a világ egyik kiemelkedő modern építészének ismerték el; sok társával ellentétben egyedi, személyes stílusa alapján.
A párizsi, 1937; és a New York City-beli, 1939–40 világkiállítások finn pavilonjai tovább fokozták Aalto hírnevét a szabad építészeti formák ötletes tervezőjeként. Ezekben a tervekben továbbra is a fát használta a szerkezethez és a felületi borításokhoz.
Az egyetlen mű, amely megtestesíti Aalto késői érett stílusát, az Säynätsalo városháza csoportja. Erdei környezetében szerény méretű, ennek ellenére csendes erőt fejt ki. Egyszerű formái vörös téglából, fából és rézből állnak, bennük Finnország minden hagyományos anyaga. Megtekintve az ember úgy érzi, hogy egy tökéletes épület valósult meg abban, hogy az idő, a hely, az emberek és céljuk lényegét az építész tudatossága helyezi a középpontba.
Köszönöm a figyelmet!

írta és szerkesztette: Pester Béla
Forrás:
– http://xn--wikipdia-f1a.org/
– Roadster Magazin
– Britannica.com
– -otthonneked
– 5mp.eu