MESÉK-E A GRIMM MESÉK?

MESÉK-E A GRIMM MESÉK?

Gyermekkorunk kedves meséinek íróiról úgy tizenöt évvel ezelőtt készítettek egy „fantasy” besorolású filmet, amerikaiak, csehek és angolok. Természetesen a németek nem vettek részt a koprodukcióban, miért is? Hiszen a Grimm fivérek munkássága az irodalmi német nyelv és irodalom kialakulásában megkerülhetetlen és kihagyták ezt a lehetőséget?
Kedves Olvasó és pont ezért. Nézzük csak, a port.hu a filmismertetőjében mit is ír erről az alkotásról:
„A két Grimm testvér, Jacob (Heath Ledger) és Wilhelm (Matt Damon) szélhámosságból élnek, és a francia hatóságok elől menekülnek. A testvérek rövidesen a fantáziájuk teremtette mesevilágban találják magukat, ahol egy bűvös erdőben titokzatos körülmények között fiatal lányok tűnnek el. Itt tényleg szükségük lesz minden trükkre, ellenfelük ugyanis a Tükör királynő (Monica Belucci).”
Igen, azért mert ebből egy szó sem igaz. Még szerencse, hogy a film készítőiben volt annyi tisztesség, hogy a „fantasy„ kategóriába sorolták alkotásukat.

De akkor ki volt a két fivér?…

A Grimm fivérek, Jacob Grimm (Hanau, 1785. január 4. – Berlin, 1863. szeptember 20.) és Wilhelm Grimm (Hanau, 1786. február 24. – Berlin, 1859. december 16.) Hessen tartományban születtek.
A szülőknek, Philipp Wilhelm és Dorothea Grimmnek hat gyerekük volt. 1791-ben az apát Steinauba nevezték ki hivatalnoknak, így odaköltöztek, azonban ő 1796-ban, 45 éves korában meghalt.
A két hesseni fivérre nehéz idők jártak. Miután édesapjuk hirtelen meghalt – egy feleséget és hat gyermeket hagyva magára –, olyan nagy szegénységben éltek, hogy naponta csak egyszer jutott étel az asztalukra. A fiúk tehát felkerekedtek, hogy szerencsét próbáljanak a nagyvilágban. Hamarosan megtalálták a módját, hogy jogot tanulhassanak a marburgi egyetemen.
Az anya 1808-ban bekövetkezett halála után Jacobnak kellett a családot eltartania. 1809-től pedig városi tanácsos is lett.
Jacobnak abban az időben kellett abbahagynia tanulmányait, hogy a családját támogassa, amikor Napóleon megalapította a Rajnai Szövetséget, a fiú Jérôme Bonaparte vesztfáliai király udvarában lett könyvtáros, ahol testvérével, Wilhelmmel együtt tanulva fedezték fel a régi idők verseit, történeteit és dalait.
Mivel a királyi titkár egyetlen elvárása az volt, hogy nagybetűkkel tüntessék fel az ajtón: Királyi Magánkönyvtár, rengeteg idejük maradt a nyelvészet és a folklór tanulmányozására.
Fő foglalkozásuk azonban nem a meseírás volt. Nyelvészek voltak, tudományos szinten foglalkoztak a német nyelv törvényszerűségeinek leírásával. Természetesen ez utóbbi munkásságuk szakmai körökben a mai napig elismert.
Úgy tűnt, zűrzavaros korukban a korábbi időknek az emlékében találtak menedéket, megismerkedtek az akkor élt emberek életmódjával és nyelvével. De filmbeli fantasyval és a köztudattal ellentétben ők nem jártak gyűjtő utakra. A testvérek találtak néhány szöveget a könyvekben, de a szóban őrzött hagyományokra is figyeltek és mesélőket kerestek a barátok, ismerősök körében. A fiúk együtt üldögéltek esténként a klubtársakkal, és hallgatták a mesemondókat, aztán eldöntötték, összegyűjtik ezeket.
Ennek híre ment, és minden este jött egy-egy asszonyság, aki egy pohár bor mellett tollba mondott egy-egy történetet. A legtöbb mesét, több mint negyvenet, egy bizonyos francia nő, Dorothea Viehmann asszony adta át a Grimm fivéreknek. Jacob és Wilhelm nekilátott ezek szerkesztésének, Ludwig öccsük pedig a rajzolásnak.
Másik tisztázásra váró kérdés, mennyire autentikusan népmesék a ma könyvalakban megkapható Grimm mesék?
Bizony nem, azok. A gyűjtött anyagok néhol olyan elemeket tartalmaztak, amelyek bizony még az ő kemény koruk olvasói számára is emészthetetlenek és horrorisztikusak voltak. A mai változatok már azokat a rémisztő elemeket is csak árnyaltan tartalmazzák, amelyek az első változatokban még benne maradtak.
Nézzünk néhány példát…..
Hamupipőke kívánságai nem a tündér keresztanya pálcájának varázsütésére valósulnak meg, hanem az anyja sírján növekvő mogyorófa varázsereje segíti, amelyik a lány fájdalmas könnyeiből kel életre. Amikor a herceg felkeresi az arany, és nem üvegcipővel, a mostohanővérek nem sivalkodnak, hanem a mai gyerekeknek talán horrorisztikusnak tűnő öncsonkítást hajtanak végre a céljuk eléréséért. Egyikük a sarkából, másikuk a nagylábujjából vág le egy darabot.

Hófehérke eredeti történetében a hercegnő mostohája nemcsak a királylány szívét kéri a vadásztól, hanem a tüdejét és a máját is. Aztán amikor a vadász elviszi neki valamelyik állat belsőségét, a mostoha meg is eszi azokat. A végén nem zuhan le egy szikláról, mint a Disney-mesében is látjuk, hanem arra kényszerítik Hófehérke esküvőjén, hogy izzó fémcipőkben táncoljon, amitől aztán szörnyet is hal. Ezután a galamb kivájja a mostohanővérek szemét. Mondjuk, ha szigorúan vesszük, legalább Hófehérke happy endje megmaradt minden verzióban.

A Csipkerózsika eredeti verziója sem túl romantikus. Az alvó királylányt megtaláló herceg nemcsak egy csókot lop, hanem meg is erőszakolja a százéves álomban szendergő Csipkerózsikát, aki álmában ikreket szül, és egyik gyermeke piszkálja ki ujjából a mérges tüskét, mire Csipkerózsika magához tér. A bökkenő pusztán az, hogy a hercegnek van már felesége, és a féltékeny feleség megpróbálja eltenni Csipkerózsikát láb alól.

A Hänsel és Gretel (magyarul Jancsi és Juliska) nevet is azért választották a mese főhőseinek, mert úgy érezték így adhatnak egy bizonyos területről autentikusnak tűnő képet, bár a mese címe eredetileg A kis fivér és a kis húg volt. Talán nem elhanyagolható apróság, hogy az eredeti verzióban a boszorkány….az anyjuk volt.

A klasszikus Piroska és a farkas meséjét is a Grimm testvérek tettek világszerte ismertté. Eredetileg Charles Perrault 1697-ben kiadott népmesegyűjteményében egy tanulságos mese volt arról, hogy ne térj le az útról. Ma már nagyjából 35 különböző verziója van a mesének, eleinte mindegyiknek valamilyen erőszakos vége volt, vagy végzetes kimenetűek voltak. Az eredetiben egy jól táplált nő sétál az erdőben, akit a farkas igazít útba, de a nő eltéved, és a farkas megeszi, ezzel slussz, passz, vége a sztorinak.
Ne csak a horrorisztikus történetekre koncentráljunk. A Brémai muzsikusok meséje gazdájuknál kegyvesztett, de kedves, a kicsik számára is jól ismert háziállatok és gonosz emberekből álló betyárbanda harcáról szól, akik más javaiból lakmároznak, dorbézolnak egy másoktól elorozott helyen. A négy állatot sorsközösségük köti össze.
A mese olyan állatok összefogásáról szól, akik kilátástalan élethelyzetükben legyőzik az embert. Az emberi felelősségvállalás hiánya, a kiöregedett állatoktól való megszabadulás a humánum ellenében hat. A munkára már képtelen, kitaszított állatok drámája a kilátástalan élethelyzetekre utal. Egy társadalomnak sem csak addig van szüksége az emberre, amíg hasznot hajt, a békés öregkort mindenki megérdemli.
Ma már irodalomtörténészi feladat annak kibogozása, hogy a 1857-ben megjelent végleges, 200 mesét tartalmazó változat, amely a mai kiadásoknak az alapját képezi mennyire eredeti, vagy a Grimm fivérek szikrázó elméjének szüleménye.

Ez az a gyűjtemény, mely meghódította a világot, 160 nyelvre fordították le idáig. Luther bibliája után a legtöbbet fordított és legsikeresebb német könyv, és felkerült az UNESCO dokumentumörökség-listájára is. Ám még ezekben is számos durva fordulat volt, melyeket az egyes kiadók az évtizedek alatt mindig finomították, így alakultak ki végül a ma is ismert történetek.
Abban megegyezhetünk Kedves Olvasó, hogy a Grimm mesék helye ott van a polcon az Andersen mesék mellett?

Köszönöm a figyelmet és azért álmodjanak szépet!

írta és szerkesztette: Pester Béla

FORRÁS:
– wikipedia org Grimm
– port.hu adatlap
– epa.oszk.hu
-Grimm testvérek német folklor gyűjtemény

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *