SumidaSzentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen)
Szentendrei skanzen Magyarország legnagyobb szabadtéri gyűjteménye, melyet 1967-ben alapítottak
Kárpát-medence jellegzetes tájegységeinek népi építészetét, a falusi és mezővárosi társadalom különböző rétegeinek lakáskultúráját, életmódját ismerheti meg a látogató.
Hazánk települési, építkezési és gazdasági formáit 10 néprajzi tájegységben, 400 építmény segítségével mutatja be a skanzen, nagyrészt eredeti épületekkel és tárgyakkal a 18. század végétől a 20. század közepéig.
Skanzenvonat
2009. áprilisában indult a nosztalgia “skanzen vonat”. A 2115 méter hosszú normál nyomtávú pályán az A 422-es pályaszámú BCmot motorkocsi közlekedik, ami jellegzetes vonat volt az 1920-as évek közepétől kezdve.
Állomásépületnek a mezőhegyesi vasútállomás mását építették fel. A pálya a Szolnok–Hódmezővásárhely–Makó-vasútvonalból került ide.
A skanzen területén feltártak egy római villát, melynek konzervált falai szintén megtekinthetők.
A múzeum természetvédelmi terület. A kiállítási épületek, berendezési tárgyak pótolhatatlan értéket képviselnek.
Családommal, néhány évvel ezelőtt, húsvétkor jártunk a skanzenben. Már az odaút is érdekes volt. Budapestről oda, és vissza farmotoros Ikarus busz szállította a látogatókat.
Különleges élményekben volt részünk az ünnepen “élettel megtelt” házak között.
Bejáraton túl gólyalábasok üdvözölték a betérőket,
mi pedig elkezdtük felfedezni “Magyarországot”
Mindjárt az első házban, ahova betértünk, egy hagyományos viseletbe öltözött hölgy sparhelten ínycsiklandozó húsos levest főzött. Másik házban egy fiatal lány a szappan főzés rejtelmeibe avatott be minket.
A kovács műhelyben igazi kovács igazi tűzön hevítette a vasat, amit a szemünk láttára (és fülünk hallatára) formált patkóvá.
Innen az orrunk vezetett egyenesen a pék házához. Kemencében sült finomságokból a szomszédos szatócs boltban vásároltunk. A pék kutyája, egy kövér puli, “mindjártéhenhalok” szemekkel nézett ránk, megszántuk és megkínáltuk lekváros buktával, de ő, szag minta után unottan odébb sétált. Éppen akkor érkezett a közeli állomásra a skanzen vonat, Morzsi a leszállókat ment köszönteni és a kezükből kinézni a fasírtos zsömlét.
A skanzen minden négyzetméterén történt valami, nekem a legérdekesebb a pásztorkutya bemutató volt. Egy juhász körülbelül 50 juhból álló kis nyájat terelgetett egy sinka kutya segítségével. A kutya leste a pásztor minden mozdulatát, és végre haljotta az utasításokat. Ha a gazda, egy intéssel azt kérte, hogy válassza ketté a nyájat a csapzott bundájú sinka máris megtette. De vissza terelte a elbitangolt birkát a többi közé, vagy kiemelt egy jószágot a nyájból. Elképesztő milyen okos segítő társ a juhásznak a kutyája.
Mivel húsvét volt, a skanzen is készült sonkával. Oda is az orrunk vezetett…Aki még nem evett frissen reszelt tormát az nem is tudja miről maradt le..Lányom mediterrán gyomrú, portugál férje könnyes szemmel fogyasztotta el a felkínált kóstolót…hiába tradicionális magyar étel, kihagyhatatlan, szerintem nem lett a kedvence…
A skanzen egész napra adott élménydús látnivalót, bejártuk a különböző tájegységeket Kisalföldtől a Tiszahátig, betértünk egy imára az egyik kis kápolnába. Láttunk igazi gönci hordó készítő műhelyt, megtudtuk milyen fáradságos munka a kékfestés. Megvakargattunk néhány mangalicát, megcsodáltuk (messziről) az impozáns szürke marhákat. Gyönyörködtünk a néptáncosok előadásában, nem kevésbé a ruháikban.
Csodálatos nap volt.
Írta, szerkesztette: Cseke Ibolya
