SumidaEgy elfelejtett vízmérnök: Huszár Mátyás
Ha bizonyosan tudnánk születésének a dátumát, akkor ebben az évben ünnepelnénk meg a 240. évfordulóját. Ez azonban bizonytalan, halálának a dátuma azonban 1843. március 10. vagyis 175 éve hunyt el. Személye oly mértékben volt háttérben, hogy sokáig megbízható portréjáról sem tudtak.
A Magyar Életrajzi lexikon ennyit közöl róla: született Kisherestyén, 1778 – Nagyvárad, 1843. márc. 10.): mérnök. A 19. sz. első felének legnagyobb elméleti és gyakorlati tudású geodétája. Diplomáját a pesti egy. mérnöki szakán, az Institutum Geometricumban szerezte, 1802-ben az Esterházy grófok tatai birtokán dolgozott, 1806-tól 1808-ig Szatmárnémeti hites mérnöke.
Mint vízszabályozó mérnök, a magyarországi folyóvizek és mocsarak szabályozásának korszerű elveit ő állapította meg. Elsőnek térképezte fel a Tiszát, a Dunát, a Marost és a Körösöket.
1818-ban a Körös-szabályozás igazgató mérnöke Nagyváradon. Elkészítette a Tiszántúl szabályozásának tervét.
1823-ban a Duna felvételéhez rendelték ki igazgató-mérnöki beosztásban.1824-ben hajózási felügyelő.
Szintező műszert tervezett állványzattal és mikrométeres csavarral. Kezdeményezésére vezették be a tízes számrendszert a szintezőléceken s általában a geodéziai gyakorlatban.
Huszár Mátyás 1823-ban megjelent értekezésében a Fekete-Körös jobb parti legalsó vidékéről, Sarkad környékéről aggodalommal állapította meg: “Néhány malomgát a folyó medrét egészen elfoglalja. Ezek káros hatása miatt a mederfenék a felső részen négy-öt láb vastagsággal emelkedett, és a víz az erek és kiágazások (fokok) folytán csökkent… A Sarkad, Doboz, Békés és Okány közt levő lapályos terület folytonosan elöntött rétté alakul át.”
Békés, Csanád, Csongrád vármegyék közösen felfogadott geometrája, Vertich József 1802-ben rajzolta meg a Fehér- és Fekete-Körös térképét. 1822-1823-ban pedig Huszár Mátyás készítette el a Körösök és a Berettyó szabályozásának egységes tervrajzát, de az érdekelt megyék ahelyett, hogy egyesítették volna közmunkaerőiket, külön-külön “szabályozgattak” a legsürgetősebbeknek látszó helyeken.
Nehézséget jelentett az is, hogy a lakosság sok helyütt bizalmatlanul nézte ezeket az ármentesítő és vízszabályozó munkákat, és nemegyszer a töltések átvágását követelte, sőt át is vágta azokat. Huszár Mátyás és az őt követő mérnökgeneráció állhatatos munkájára volt szükség a tévhitek eloszlatásához.
Az első szegedi vízmérce “0” pontjának megállapítója, a vízmérce elhelyezője a Rondella déli oldalán (1819-1820). Ez azt jelentette, hogy az első magyarországi szintezési alapfelület a “szegedi alapfelület” volt, és sokáig minden egyes magasságot Szegedtől Nagyszőlősig és az erdélyi hegyekig ebben a rendszerben adtak meg. Maga a vízmérce, a sajnos a vár Víz utáni bontásakor 1882-ben elpusztult.
Az ő “szárnyai” alatt nevelkedett Vásárhelyi Pál.
Hogy mi történt Huszár és tanítványa, munkatársa Vásárhelyi közt, arra ma már kevés adat áll rendelkezésre. Tény azonban, hogy Huszár egy alkalommal holmi italozgató kiruccanása miatt mindennemű állami szolgálattól el akarta tiltatni Vásárhelyit.
VAY Miklósnak kell békítőleg közbelépnie akkor is, amikor Huszár télen is 12-l4 órányit akar dolgoztatni Vásárhelyivel és társaival, hiszen őt is szorította a Hivatal, a Körösök munkáit be kell fejezni, mert 1823-tól a Duna-feltérképezését kell megkezdeniük.
Huszár ehhez a munkához szabad kezet kap az ország összes mérnöke közül a számára legmegfelelőbbeket kiválasztani.
Módjában lenne Vásárhelyiről “megfeledkezni”, de nem teszi, sőt a legigényesebb háromszögelési feladatok vezetésével bízza meg. Sőt egy alkalommal igazi nagyvonalú rugalmassággal menti meg beosztottját a Helytartótanács felelősségre vonásától némi indokolatlanul végzett, irányvágások miatt tett feljelentés kivizsgálása elől (A szintezésekhez ugyanis a geodétáknak látniuk kell a távolban lévő szintezőlécet).
Bár állandósul köztük a generációs feszültség, Vásárhelyi első, nyomtatásban is megjelent művei mégiscsak Huszár “védő szárnyai” alatt, az általa biztosított, alkotó környezetben láthatnak napvilágot.
Huszár pályája csúcsán követi el élete legnagyobb ballépését: 1827. március 20-i terjedelmes, nagymértékű jelentését magyar nyelven terjeszti az Építési Főigazgatóság elé, amelynek akkor egyetlen magyar tisztviselője sem volt! Ez önmagában olyan forradalmi cselekedetnek számított, amit még Huszárnak sem lehetett megbocsájtani. Ettől kezdve benne nemcsak egy tehetséges magyart, hanem egy veszedelmes, elmés és öntudatos rebellist látnak.
Szabályosan előre kitervelt hajsza kezdődik ellene, ami csaknem két évig tart, és végső soron Huszár teljes félreállításával, helyettese és tanítványa, Vásárhelyi fényes pályafutásának kezdetével jár.
További kutatásra méltó kérdés, hogy Vásárhelyi miért nem “nyúl utána” nagy mesterének, miért kell Huszárnak élete végére térképtárosi állásért kuncsorognia, csakhogy kedves térképei és műszerei közelében maradhasson.
Érdemes belegondolni, milyen kevésen múlt az, hogy Széchenyi 1833-ban már nem Huszárral, hanem Vásárhelyivel találkozhatott a Dunán. A teljes igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy Vásárhelyi egyénisége – nagy klasszisa dacára – még Széchenyiben is okozott némi viszolygást, bár lehet, hogy csak arisztokrata gőgje késztette erre a naplóbejegyzésre: “Vásárhelyi elviselhetetlen, Istenem, micsoda türelem kell ahhoz, hogy egy ilyen kamaszt magammal vigyek! Semmi nevelése, nem tud viselkedni!”
Még a leghozzáértőbb magyar mérnöki közvélemény is hajlamos arra, hogy Vásárhelyi Pálnak tulajdonítson olyan nagy alkotásokat, amelyeket Huszár Mátyás kezdett meg, neki jóformán csak befejezni, nevével fémjelezni kellett.
Huszár Mátyás szerény élete és nagy tanítványának árnyékában megcsappant emlékezete nem is kívánhat monumentális szobrot vagy emlékművet. Méltó megemlékezés viszont, hogy Szeged város rakpartot nevezett el róla.
Szerkesztette: Pester Béla
Forrás:
Rózsa Gábor, HUSZÁR MÁTYÁS GEOMETRA MUNKÁSSÁGA NAGY TANÍTVÁNYÁNAK, VÁSÁRHELYI PÁLNAK ÁRNYÉKÁBAN, sulinet
MEK.Oszk.
Békés megye Online
– Dóka Klára A Körös és a Berettyó vízrendszer szabályozása a 18-19. században. Egy táj kialakulása (Gyula, 1997.)
