SumidaBalatoni Limnológiai Kutató Intézet, Tihany
A limnólógia a biológia, édesvizekkel foglalkozó tudományága. Alig száz éve még ez a terület volt a biológiai kutatások egyik legfontosabb ágazata. Az ok egyszerű: a tudósok a XX. század elejétől a második világháború végéig nem egereken és nyulakon, hanem halakon kísérleteztek. Több hasonló, akkoriban létesült európai intézet mellett a tihanyi Limnológiai Kutatóintézet is ennek köszönheti létrejöttét. Persze az emberek többsége akkoriban is haszontalannak tartotta ezt a tudományt, és úgy vélte, hogy Bethlen István miniszterelnök jobb dolgokra is költhetne a háború sújtotta Magyarországon. A tihanyiak olyannyira ellenezték az intézményt, hogy a helyiek csiborpatkolónak csúfolták a nagy épületet.
Ezzel együtt Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatási miniszter az alapkőletételnél maga is kijelentette, hogy kicsire nem adnak: „Állítom, hogy nagy pazarlás lenne, hogyha azt, amit csinálunk, kicsinyes kishitűségből, kisszerűen koncipiálnánk meg.”
A tihanyi kutatóintézet alapkövét az alapító okirat egy cinszelencébe zárt hiteles példányával 1926. augusztus 25.-én helyezték el ünnepélyes keretek között több méter mélyen a majdani kutatóintézet rezgésmentesre tervezett szárnyának alapjaiba (azóta is ott van). Az eseményen a kor teljes politikai és tudományos elitje megjelent. Jelen voltak József és József Ferenc királyi hercegek, Auguszta és Anna királyi hercegnők, gróf Bethlen István miniszterelnök és neje, Halbik Ciprián Tihany apátja, gróf Klebelsberg Kunó vallás és közoktatási miniszter, mint alapító, a Magyar Természettudományi Múzeum, a Magyar Tudományos Akadémia, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, a négy országos egyetem képviselői, valamint 80 nemzetgyűlési képviselő. A vendégek különvonattal érkeztek Budapestről Balatonfüredre, s onnan hajóval Tihanyba, az új kikötőbe. A mának is példaértékű, hogy a tihanyi Magyar Biológiai Kutatóintézet egy évvel az alapkőletétel után, 1927. szeptember 5.-én megnyitotta
kapuit.
Balaton…
A Balaton természettudományos leírása már a török hódoltságot követő időszakban megkezdődött. Az első, akkor még katonai célokat szolgáló térképek a XVIII. század első, majd a XIX. század második felében készültek a tó környékéről.
A tó élővilágának részletes tanulmányozását a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-bizottsága indította el 1891-ben. Az ezt követő 29 évben a természettudósok részletesen leírták a tó geológiai történetét, fizikai, kémiai és biológiai jellegzetességeit. A rengeteg eredmény egy nem kevesebb mint 32 kötetes sorozatba fért csak bele, amelyet Lóczy Lajos szerkesztett. A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei németül is megjelent, így hamar bekerült a nemzetközi tudományos diskurzusba.
Klebelsberg Kunó úgy gondolta, hogy a Trianon utáni megtört nemzeti öntudatnak éppen kapóra jön egy porosz mintára felépített, önálló kutatóintézet, ahol majd nemzetközi hírű tudósok százai dolgozhatnak. A vallás- és közoktatási miniszter kultúrpolitikája jól illeszkedett Bethlen István nemzetfelvirágoztató gazdaságpolitikai programjához. Klebelsberget pedig egy általa nagyra becsült kutató, Hankó Béla álláspontja győzte meg a vízi élet kutatásának fontosságáról:
„A vízi szervezetek legnagyobb része átlátszó…látjuk nemcsak a test külsejét, hanem összes szerveit… és a többi olyan életműködést, amelyet magasabb rendű szervezetben csak fölboncolása után szemlélhetünk A vízi szervezetek azonban rendkívül törékenyek…Ezért tanulmányozásukhoz a helyszínen kell megadni a lehetőséget a vízen vagy a víz mellett felállított kutatóintézet létesítése által.”
Ilyen lett Európa legmodernebb kutatóintézete
Egy évvel az alapkőletétel után, 1927-re fel is épült a kor legmodernebb laboratóriumaival, elegáns étteremmel, panorámaakváriumokkal és vendégszobákkal felszerelt intézet. Az épület kinézete jól illeszkedett az új tihanyi Fürdőtelep arculatába.
A Limnológiai Intézet (akkor még: Magyar Biológiai Kutatóintézet) épületét Kotsis Iván tervezte, aki egyik korábbi munkájával, a Habsburg József főhercegi kastéllyal lenyűgözte Klebelsberget. Az épületegyüttes három részből áll: középen a laboratórium épülete, mellette egyik oldalon az ott kutató tudósok szállodája, a másikon pedig az állandó igazgatói személyzet lakóháza áll.
Az intézet laboratóriumait az Anton Dohrn által 1873-ban létrehozott Nápolyi Zoológiai Állomás mintájára rendezték be. Apáthy István, Daday Jenő, és id. Entz Géza a nápolyi intézetben eltöltött éveik során rengeteg tapasztalatot gyűjtött egy korszerű biológiai kutatóhely működéséről. A tihanyi
laboratóriumokat még ehhez mérten is magas színvonalon, az akkori általános financiális lehetőségeket jóval meghaladó áldozatossággal szerelték fel.
A laboratóriumokat a gáz, vákuum, sűrített levegő és ivóvíz mellett Balaton vízzel és tengervízzel is elláttak. A Balaton vizet a tóból pumpálták fel a főépület tetején kialakított hatalmas tartályokba, a tengervizet pedig a Fekete-tengerből uszályon hozták a Dunán és a Sió-csatornán keresztül, ugyancsak a tetőtérben elhelyezett tartályokban
Az emeleti „kurzusterembe” Vaszary Jánostól rendelt az állam egy nagy festményt, amely víz fátylon keresztül stilizáltan ábrázolta volna a Balaton medrének flóráját és faunáját. (A mester Itáliai tartózkodásainak hatására tengeri élővilágot festette meg). Kotsis István szerint az ott dolgozó tudósok nem kedvelték Vaszary művét, mert „állandóan a stilizált állatok és növények neveinek megállapításával bajlódtak”. A kommunizmus évei aztán ezt a problémát is megoldották. Az 1950-es évek végén teherautón szállíttatták fel a vásznat Budapestre, az MTA székházába, ám az úton nyoma veszett Vaszary egyetlen állami megrendelésre készült művének. A mélység világa azóta sem került elő.
Az intézet egy élettani és egy a Balaton kutatására létrehozott osztállyal indult. Rövid idő alatt pezsgő szellemi élet alakult ki, olyan, később Nobel-díjas tudósok dolgoztak itt, mint Otto Loewi, Paul Weiss vagy Szent-Györgyi Albert. A második világháború alatt az akkori intézetvezetőnek sikerült a Nemzetközi Vöröskereszt oltalma alá vonni az épületet, így szinte teljesen épen vészelte át a háborút, viszont a kutatók száma erősen megfogyatkozott ezekben az években: sokan Kolozsvárra mentek tanítani, másokat behívtak katonának.
A pisilő kisfiú és a mesterséges pontyok
A kitartó kutatásokra azért néha a szerencse is rásegített. Az ötvenes években például több szakember is lázasan kereste a választ a pontyok mesterséges szaporításának lehetőségeire. Senki nem gondolta volna, hogy a később világhírűvé vált módszert egy pisilő kisfiúnak köszönhetik majd. Woynárovich Elek halbiológus, az intézet akkori vezetője régóta kísérletezett már a halak ivarsejtjeinek tálban való összekeverésével, de mindig elakadt, mert a nőstények ikrái valamiért még a megtermékenyítés előtt összeragadtak.
Egyik alkalommal aztán gyerekeivel érkezett az intézetbe, amikor a tiszt jelentette neki, hogy virgoncak a halak, ismét lehetne próbálkozni. A biológus a halakhoz rohant, ám mivel már nem volt ideje mosdóba vinni kisfiát, jobb híján az egyik halikrákat tartalmazó tárolót adta oda a bajban lévő gyermeknek. Óriási meglepetésére, egy újabb balul elsült kísérlet helyett megtalálta a hiányzó láncszemet: az emberi vizeletben található urea névre hallgató anyag végre szétválasztotta az ivarsejteket.
Ezzel elindulhatott a nagyüzemi pontyszaporítás. Woynárovich Elek röviddel később útra kelt, hogy a fehérjeínségben szenvedő országok szakembereinek is megtanítsa a mesterséges haltenyésztés módszereit. Eljutott Nepálba, Venezuelába, Madagaszkárra és Brazíliába is. Az ő története csak egy az intézetből indult és világhírűvé vált kutatók sorából.
Az intézet jelene
1965-ben és 1975-ben a tömeges balatoni halpusztulás és a víz minőségének romlása miatt került ismét a figyelem középpontjába a Balaton-kutatás. A 70-es évektől kormányprogramok sora indult a Balaton megmentésére. Újra a hidrobiológia lett az intézet fő profilja, ezzel párhuzamosan a Magyar Tudományos Akadémia 1982-től átkeresztelte a helyet Balatoni Limnológiai Intézetté, ahol azóta is folyamatosan kutatások zajlanak. 2013 óta a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont részeként működnek.
Az intézetben a nyarak kicsit mindig mozgalmasabbak, mert a szezonban gyakrabban vesznek vízmintát ,s ha baj van, figyelmeztetnek.
A tudósok számára a tél a valódi kutatás időszaka.
szerk.: Cseke Ibolya CsIbi
forrás: MTA Balatoni Limnológiai Intézet, Prof. G.-Tóth László cikke nyomán
