SumidaSárospataki Református Kollégium
A város története
Sárospatak városa a honfoglalástól kezdődően jelentős történelem és kulturális szerepet töltött be annak a régiónak a fejlődésében, amellyel sorsa egybekapcsolódott. Ez a terület a Felvidéket és Kárpátalját, a Tiszántúlt és a Partiumot, közelebbről, a Heves, Borsod, Gömör, Szepes, Sáros, Abaúj-Torna, Ung, Szabolcs, Zemplén megyéit, közvetlenül pedig a Hegyalja, Bodrogköz, Hegyköz tájegységeit jelentette.
Patak várában Árpád-házi királyok, Anjou királynők fordultak meg, s itt született IV.(Kun) László király és Magyarország Szent Erzsébet. Kolostor iskoláinak köszönhetően már a középkorban is iskolaváros.
A későbbiek során a birtokosai felső-magyarországi főurak és erdélyi fejedelmek. Közülük a legismertebbek: a Pálócziak, Oerényiek, Dobók, Lorántffyak, Rákócziak.Hosszabb rövidebb ideig vendégeskedett itt Bocskai István, Bethlen Gábor, Zrínyi Ilona, Wesselényi Ferenc, Thököly Imre is
Petőfi rájuk gondolhatott, amikor – vándorlásai során Patakon járva – ezt írta úti jegyzeteibe: “E város volt a magyar forradalmak oroszlánbarlangja. Itt tanyáznak a magyar forradalmak oroszlánjai.”
A kollégium alapítása
A kollégium története elképzelhetetlen a pataki vár és urai nélkül. Az iskolát 1531-ben Perényi Péternek a vár akkori urának rendelkezésére alapították, a reformáció szellemében.
Későbbiekben mecénása volt I. Rákóczi György és felesége, Lorántffy Zsuzsanna. Ők gondoskodtak az iskola számára megfelelő épületekről, jeles tanárokról, színvonalas könyvtárról, nyomdáról és készítették el az intézmény működését szabályozó törvényeket. Pártfogásuk révén született meg a tehetséggondozásnak az a kezdeti formája, amely a szegény, de tehetséges diákoknak lehetővé tette az ingyenes tanulást.
A Kollégium munkájának az irányításra kitűnő tudósokat kértek fel. Thuri Farkas Pál, Szikszai Fabriciusz Balázs, Vitus János, Kassai Csiszár György, Fegyverneki Izsák, Károlyi András.
Pedagógiatörténetből ismert Jan Amos Comenius pataki működése során megvethette egy modern kollégium alapjait.
Az ellenreformáció idején a kollégium a végsőkig kitartott, de a katonai erőszaknak miatt 1671-ben mégis menekülniük kellett. A könyvtáruk egy részét, s nyomdájukat szekérre rakva, Debrecen felé vették útjukat. de itt sem volt maradásuk, ekkor az erdélyi fejedelem, Apafi Mihály és felesége, Bornemisza Anna vették oltalmukba a száműzött iskolát, s adtak otthont számára Gyulafehérváron, majd pedig Marosvásárhelyen.
A Kollégium bujdosott ugyan, de nem szűnt meg, és többszöri hazatérési kísérlet, valamint átmeneti gönci és kassai működést követően, 1703-tól ismét Patakon folytathatta munkáját.
A kollégiumban alsó-, közép- és felső fokú oktatás épült egymásra, mely koronként különböző iskolatípusok együttesét alkotta, és külföldi egyetemjárással egészült ki. Patakon a teológiai oktatás mellett a bölcsészet és a jog, majd a pedagógia és a gyakorlati képzés kapott hangsúlyt.
A Kollégium virágzását a trianoni békediktátum törte meg, mely éppen azoktól a régióktól szigetelte el, amelyek számára évszázadokon át lelkipásztorokat és tanítókat képzett, és ahonnan elsősorban a diákjait toborozta: Felvidéktől Kárpátaljától és a Partiumtól.
1952-ben a politikai rendszer betiltotta a Teológiai Főiskola működését, a Kollégiumot megszüntette, helyette állami gimnáziumot tartott fenn épületében. Csak a nagykönyvtár, levéltár, múzeum és az adattár maradt egyházi tulajdonban.
A Kollégiumnak 1989-ig várnia kellett, hogy ismét megnyithassa kapuit, s újra felekezeti középiskolája legyen, s Teológiai Főiskolája működjön.
Az elmúlt századok alatt a Kollégium, a város életének meghatározó tényezőjévé vált. A magyar írók tollán – mint a klasszikus műveltség fellegvárát – “Bodrog-parti Athénnek” nevezik; Csokonai a “Múzsák székhelyének” mondja, s később, az angol nyelven megszerezhető és érvényesíthető diplomájának köszönhetően érdemli ki a “magyar Cambridge” elnevezést.
A Kollégium jeles közéleti személyiségeket, írókat, költőket, tudósokat nevelt az országnak. Néhányan a pataki diákok leismertebbjei közül: Bessenyei György, Bethlen Miklós, Csokonai Vitéz Mihály, Fáy András, Gárdonyi Géza, Geleji Katona István, Kazinczy Ferenc, Kiss Áron, Komáromi Csipkés György, Kossuth Lajos, Móricz Zsigmond, Rákóczi György, Rákóczi Zsigmond, Szemere Bertalan, Teleki László, Tompa Mihály – vagy, a kortársak közül: Béres Ferenc, Fekete Gyula, Képes Géza, Mészöly Dezső, Pécsi Sándor.
“Schola Patakiana”
Sárospatak, te diákszívű város,
a Bodrog partján régi várad áll még
s ha történelmed volt is néha sáros,
arcod fényét ritkán takarta árnyék
világított a “szellem napvilága”.
Ha megsarcolt is olykor az idő,
lettél a Múzsáknak kedvelt tanyája,
művelt emberfő – s léleknevelő.
(Király Zoltán: Diákszívű város)
szerk.: Cseke Ibolya
forrás: Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon online adatbázis
