SumidaAz óceánrepülők
Az Atlanti-óceán átrepülésének ötlete Magyar Sándor fejéből pattant ki, de ez amúgy is benne volt a levegőben, mint vihar előtt a villamosság. Lindbergh 1927-es világszenzációja után nem volt hiány vakmerő jelentkezőből egyik parton sem, sikeres kísérletből azonban már inkább: sok próbálkozó már a felemelkedésnél elbukott; az extra üzemanyaggal terhelt gépek könnyen égő vesztőhellyé válhattak.
„Nézze, öcsém! Ha maga mindenáron propagandát akar csinálni hazájának, menjen fel az Empire State Building felhőkarcoló tetejére. A hátára akasszon egy táblát, írja rá: Justice for Hungary, és ugorjon le az utcára. Bizonyos vagyok benne, hogy az összes lapok megírják a szenzációt. Ez nem kellemetlenebb, mint a vízbe fulladás, és lényegesen olcsóbb.”
Így hajtották el emlékei szerint a Légügyi Minisztériumból Magyar Sándort, az első magyar légipostajárat pilótáját, amikor előhozakodott merész tervével: átrepülné ő az Atlanti-óceánt Amerikából, ha egy mód van rá, de úgy, hogy meg sem áll a magyar anyaföldig.
Magyar Sándor 1898-ban született Szekszárdon. Középiskolai tanulmányait a mai Garay János Gimnáziumban végezte. Később ezt mondta iskolájáról: “az elismerésnek hozzám juttatott babérkoszorúiból nem egy illeti meg a szekszárdi gimnáziumot és annak hazafias tanári karát, akiknek bölcs vezetése alatt felejthetetlen emlékű ifjúságomat igazi, mély hazaszeretettől átitatott és atyai gondossággal vezetett nevelésben éltem át”.[1]
Az I. világháborúban kitüntetett pilóta volt. 1920-ban ő volt az első postajárat pilótája Budapest–Győr között..
Endresz György Perjámoson (ma Periam, Románia) született egy sváb család gyermekeként. Tizenhat évesen Szegedre került cseregyerekként, ekkor tanult meg magyarul. Az első világháborúban pilótaként szolgált, 1915-ben megszökött az orosz fogságból. Négy igazolt légi győzelemmel dicsekedhetett, és több kitüntetést kapott bátorságáért. 1921-ben részt vett a Prónay Pál vezette nyugat-magyarországi felkelésben, melynek eredményeként népszavazást tartottak Sopron és a környékén fekvő nyolc falu Magyarországhoz tartozásáról. Ezt követően, a trianoni béke nyomán elrendelt teljes magyarországi repülési tilalom feloldása után az Aero Express légitársaság pilótája lett, később a német Junkers repülőgépgyárnál dolgozott, majd a Magyar Aero Szövetség oktatótisztje lett.
1931-ig összesen csak 15-20 sikeres átrepülés volt a világban, a próbálkozás így világviszonylatban is bírt hírértékkel. A fő nehézség azonban az anyagi alapok megteremtése volt: miután a magyar állami szervek nem álltak be a tervbe, más források után kellett nézni. A Trianon után légi erejétől is megfosztott Magyarország nem volt éppen nagyhatalom a levegőben: a katonai korlátozásokkal a hadra fogható repülők zöméről is le kellett mondani. A maradék olyan volt amilyen, ócska gépével Magyar is lezuhant pár évvel korábban. Csak 50 méterről és szerencséje volt: néhány műtét után el tudott menni földet művelni, aztán meg szerencsét próbálni Amerikába.
A magyar aviatikusok számára tulajdonképpen a politika jött kapóra. Lord Rothermere “Justice for Hungary!” kampányára csatlakoztak rá, és – helyesen – úgy gondolták, hogy vállalkozásukat nemzeti küldetésként sikerülhet eladniuk, hogy saját tőke nélkül is nekivághassanak. A brit sajtómágnás – Rothermere az angol bulvár Daily Mail tulajdonosa volt – ugyan politikailag nem számított túl komoly tényezőnek, de amikor 1927-ben beleállt a magyar revízió ügyébe, azzal Trianon problémája előtérbe került az angol nyilvánosságban is.
Lord Rothermere, a magyar ügy lelkes támogatója volt, aki 2000 font sterling (10 000 dollár) díjat ajánlott fel annak a magyar pilótának, aki elsőként repül el New Yorkból Budapestre. Mindezek ellenére, 1931 nyaráig a tengerentúlon 5000 dollár, Magyarországon pedig 45 dollár gyűlt össze, ami még a gép megrendeléséhez is kevés volt. Ekkor a már két évtizede az USA-ban élő, magát egyszerű hentesből húsüzem-tulajdonossá felküzdött Szalay Emil csaknem egész mozgósítható vagyonát, 25 ezer dollárt ajánlott fel, amivel már komolyan elkezdődhettek az előkészületek.
A kísérlethez egy Lockheed-Sirius repülőgépet vásároltak, a Lindbergh kérésére tervezett kétüléses, egyfedelű alsószárnyas típus 460 lóerős motorjával korának egyik legsikeresebb, hosszú távú repülésre is alkalmas gépe volt. A magyar pilóták számos változtatást hajtottak végre a járművön, növelték az üzemanyagtartályok számát, módosítottak a futóművön és a függőleges vezérsíkon.
Endresz és Magyar 1931. július 15-én, délután 5 óra 20 perckor szállt fel az Európához legközelebb eső amerikai repülőtérről, az új-foundlandi Harbour Grace-ből. Eleinte vakon, felhőben, később sötétben repültek, iránytűvel tájékozódva, rádiókapcsolatot csak nyolc órával később tudtak teremteni egy norvég gőzössel. Ezután rendszeresen érkeztek a hírek Budapestre, és másnap tódult a közönség a Mátyásföldre tervezett ünnepélyes fogadásra. A sors iróniája, hogy a több mint ötezer kilométeren át kifogástalanul működő motor a magyar légtérbe lépve Győr környékén akadozni kezdett, végül teljesen leállt az üzemanyag-ellátás. Mint később kiderült, a pilóták korán kapcsoltak át egy másik üzemanyagtartályra, és lett volna annyi üzemanyaguk, amennyivel elérik a mátyásföldi repülőteret.
A pilóták Bicske közelében, Felcsút és Csákvár között siklórepülésben landoltak, a göröngyös talajon a gép megbillent, előrebukott, majd balra dőlt, a balszárny megsérült, a légcsavar elgörbült. Magyar Sándor a kényszerleszállást az alcsúti jegyzői hivatalból jelentette, ezután a MALÉRT gépe indult értük. Innen külön repülőgép vitte őket Mátyásföldre, ahol hatalmas ünneplésben részesítették őket, érkezésük hírére még a kormány is berekesztette ülését.
A két óceánrepülő 26 óra és 20 perc alatt 5770 kilométert tett meg, és három világrekordot is felállított: a kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére 13 óra 50 perc alatt, továbbá óránkénti 250 kilométeres átlagsebességgel ők jutottak el leggyorsabban Amerikából Európába, és ők repültek legtovább az öreg kontinensen.
Endreszt és Magyart július 20-án tízezrek ünnepelték a Hősök terén, majd a Várban fogadta őket Horthy Miklós kormányzó, aki mindkettőjüket kitüntette, és Endreszt szolgálaton kívüli őrnaggyá, Magyart szolgálaton kívüli századossá léptette elő.
Endresz nem sokkal élte túl az utat: 1932. május 23-án Bittay Gyula rádiótávírász navigátorral az óceánrepülők római kongresszusára tartott, amikor gépük a Róma melletti Littoria repülőtéren leszálláskor lezuhant, mindketten életüket vesztették. Endresz helyét a kongresszuson üresen hagyták. Halála után több utcát, teret neveztek el róla, köztük a Déli pályaudvar előtti teret is, de ezeket a közterületeket 1945 után “irredenta áthallások” miatt átkeresztelték. Ma már utca őrzi nevét Budapesten, Egerben és Pécsett is.
A pilóták bravúros teljesítményéről évtizedekig szó sem eshetett. 1981-ben aztán a Magyar Repülő Szövetség megemlékezett az út 50. évfordulójáról, még emlékkövet is állítottak a leszállás helyszínén. A kiadványokon és a plaketteken azonban csak a gép jobb oldala látszódhatott, mert a bal oldalra volt felfestve a Justice For Hungary felirat. 1992-ben a római nagykövetség kertjében felavatták Endresz és Bittay emlékkövét, 2006-ban, az óceánrepülés 75. évfordulóján emlékművet állítottak azon a mezőn, ahol annak idején a kényszerleszállást végrehajtották. A felcsúti általános iskola 2005 óta viseli Endresz György nevét. 1991-ben róla nevezték el a budaörsi repülőtéren üzemelő sportrepülő egyesületet.
Magyar Sándor 1931-ben Amerikába utazott, hírnevének köszönhetően a repülőiparban helyezkedett el. 1981-ben hunyt el 83 évesen.
írta és szerkesztette: Pester Béla
Képanyag: Fortepan
