SumidaBEREGI SZŐTTES
Szőtteseiről híres Nagybereg, a beregi királyi erdőuradalom központja volt, ahol vár is állott. 1233-ban II. Endre király seregével a beregi erdőben ütött tanyát, itt erősítette meg az egyházi Concordalumot esküvel. 1241-ben a települést az átvonuló tatárok szinte teljesen elpusztították. 1262-ben IV. Béla király a települést a hozzátartozó erdőkkel, mezőkkel az egri egyháznak adományozta. A középkor folyamán több birtokosa is, többek között Korjatovics Tódor podóliai herceg, Szilágyi Erzsébet, Báthory István, Petrovics Péter. 1606-ban Bocskay István fejedelem tulajdonába került, majd Esterházy Miklós birtokába. 1657-ben a lengyel támadásnak esett áldozatul a település. A Rákóczi szabadságharcot követően a munkácsi uradalomhoz tartozott, majd 1726-ban a Schönbornokhoz került.
A magyar parasztság gazdálkodásában hosszú évszázadokon keresztül igen jelentős szerepet töltött be a kender és a len finom rostjainak fonallá fonása, majd ennek vászonná, textíliává szövése. Az így nyert anyagokból a család és a gazdaság textilszükségletét egykor teljes egészében, majd egyre csökkenő mértékben biztosították.. Az egykori Bereg és Ugocsa magyarlakta falvaiban nagy hagyománya van a szövés-fonás mesterségének. A beregi táj mélyen fekvő vizenyős területe jó természeti környezetet biztosított a kender termesztésére.
A Beregvidéken a korai kézimunkák alapanyagát kenderfonalból szőtték, a későbbieket pamut és kender, majd tisztán pamutfonal alkotta. A kenderfonal nehezen színezhető, ezért a régi vásznakon kevés szín és dísz volt. A kékre és pirosra festett fonalból egyszerű díszítésű csíkokat szőttek a kendőbe. A XX. század elején megjelent a pamutfonal, ami lehetővé tette a szőttesek szín- és díszvilágának gazdagodását. A mértanias csíkváltozatok mellett kialakult a virágos-szegfűs, rózsás, tulipános, eperleveles, bokros mintázás.
A bonyolultabb csíkozás eszközei a szedőtű, a kis- és nagy csíkszedő deszka. A szedett csíkoshoz gyári pamutot használtak. A vidéken hagyományosan a szőttesek fehér alapon piros és kék színekkel készültek, ma már a mintákat piros és fekete színnel készítik. Nemcsak a háztartás, a viselet sokféle vászonholmiját, hanem a népi élet ünnepeinek, szertartásos szokásainak – születéstől a halálozásig – különféle tárgyait is díszítették. A díszítésnek mindenütt megvolt a kialakult rendje. A kenyértésztát simacsíkos kendővel takarták le a szakajtóban, de a frissen sült kenyeret már díszesebb mintájú kendővel borították.
A beregi szőttes motívumkincsét sok-sok nemzedék munkája fejlesztette, gazdagította és tette rendkívül változatossá. A csillagos motívum mellett kedvelt a farkasnyomos, a Rákóczi, a gránátalmás, a szegfűs, az őszirózsás, a madaras, a tölgyfaleveles-makkos motívum is.
Egyedi színvilágot képvisel az Rákóczi (helyesebben rákóci) minta, mely fehér alapon sárga, zöld, piros és fekete színekből tevődik össze. Nevét az Ilosva mellett található Kisrákóc ruszin faluról kapta. A helyi monda szerint viszont a minta neve onnan származik,hogy egy ilyen szőttest terítettek arra a kőre, melyen a fejedelem megpihent. Egy másik változat szerint pedig egy ruszin asszony ilyen mintával hímzett inggel ajándékozta meg a Nagyságos fejedelmet, azóta hívják ezt a mintát Rákóczi-mintának.
A régi szőtteseket egyszerű motívumok jellemezték, a díszítés sohasem borította be az anyag egész felületét. Minden eladó sorba került lány kelengyéjében legalább 24 darab, különböző csíkozású törülközőkendőnek kellett lenni, s ugyanennyi kenyérszakajtó- és tányértörlő kendőnek. Ezenkívül a násznagyoknak, a vőfélynek és a menyasszonyvivő lovaira is díszes kendőket kellett készíteni.
Ugyancsak díszesen készítették a komakendőt, hiszen azt mindenki láthatta, amikor ételt vittek a gyermekágyas asszonynak.
Az abroszokat két végükön díszítették, ritkán körben; utóbbi esetben felvetéskor engedték be a színes szálakat, s így keletkezett a díszítés. A régi abroszokon, komakendőkön, díszkendőkön, azok a minták maradtak fenn, amelyeket szedett szőttesnek neveznek.
Az első háziszőttesre kivarrt beregi farkasnyomos minta, amelyet Beregújfaluban az 1878-as évben varrtak piros és kék fonállal, ezek közé tartozik
Beregi szőttes jelene
Sajnos a legtöbb településen e nagy múltú háziipar mára elsorvadt. A kendertermesztés megszűnésével a szövés legjobb esetben is a rongyszőnyegek készítésére korlátozódik. Kivételt képez Nagybereg környéke, ahol a múlt század második felében a helyi vezetőség üzleti lehetőséget látott e háziipar megőrzésében. Ennek köszönhetően a beregi szőttes nemcsak fennmaradt, de a helyi magyarság egyik legnagyobb értékévé vált. Nagyberegen valamint a szomszédságában lévő Kígyóson és Beregújfaluban ma már az utolsó nemzedék él, amely még látta a kender termesztését és részt vett abban. Az újabb nemzedék már csak mint örökséget őrzi a nagyanyáink szőtte kendőket, abroszokat. A szép szőttesekből egyre kevesebb maradt meg napjainkig. Szerencsére a háziipar kialakulásának köszönhetően újjáéledt a szövés és keresztszemes hímzés hagyománya, s a legifjabb nemzedék ma már az iskolában megtanulhatja annak minden csínját-bínját. A szövőszékek ismét lekerültek a padlásról, hogy a leánygyermekek számára megszőjék a stafírungot, amelynek összetétele mára módosult; a szőttesek mérete a mai lakberendezési igényekhez igazodik. A nagyméretűek helyett kisebb abroszokat, futókat, díszpárnákat, falvédőt, függönyt, vőfély- és autóra való kendőket szőnek.
A helyi iskolában létrehozott szőttes múzeumban megtekinthetők a szövéshez és fonáshoz használatos tárgyak, régi lenvászon alapanyagú szőttesek, melyek között több mint 130 éves darabok is akadnak
szerk.: Cseke Ibolya
forrás:
*Nemzeti Értéktár
*http://kmf.uz.ua/…/…/polonyi_katalin_textilmuzeum/index.html
