SumidaAnonymus: Gesta Hungarorum
A gesta a középkor, egyházi illetve udvari epikus műalkotása. Általánosan latin nyelvű, de a középkor közepétől anyanyelvi gesták is íródtak.
Általában uralkodó vagy uralkodó család, esetleg egy egész nép történetét ismertető írás. Elsődleges célja inkább a szórakoztatás, így a hitelesség kevésbé érvényesül mint a krónikákban. Gestában keveredhet a valóság a költészet és a fantázia. A krónikákkal szemben nem időrendben, hanem oksági összefüggések szerint épül fel a történet.
A Gesta Hungarorum két magyar történeti műnek is a címe.
A latin kifejezés a magyarok viselt dolgait jelenti.
Az első mű, a szerző ismeretlensége miatt csak Anonymusnak nevezett, magát P. mesternek („P. dictus magister”) nevező krónikás írása _ mely 1200 körül készülhetett – az őshazából (Szkítiából) való kivonulástól Szent István koráig tartó időszakot öleli fel.
Míg Kézai Simon Gesta Hungaroruma (melyet Anonymus azonos című művétől megkülönböztetve Gesta Hunnorum et Hungarorum, azaz „A hunok és a magyarok cselekedetei” címen is szokták nevezni) a honfoglalástól IV. László király uralkodásáig (1272–1290) tájékoztat a magyarok történelmének első évszázadairól.
Mindkét Gesta Hungarorum latin nyelvű, és eredeti példánya egyiknek sem maradt fenn. Anonymus gestájának 13. századi példánya az Országos Széchényi Könyvtár kincsei közt található
P. dictus
A magyar történetírás talán legismertebb de biztosan legvitatottabb alakja az a szerző, akit nevének és személyének ismeretlensége miatt Névtelennek, latinul Anonymusnak nevezünk. Kilétének felderítésére számos kutató hosszú éveket áldozott. E névtelen szerző személyéről rendelkezésre álló egyetlen forrás maga az általa írott mű. Ebben a szerző magát ‘P. dictus magisternek’ (P-nek mondott mesternek), a néhai Béla, magyar király jegyzőjének nevezi. Valószínűleg III. Béla király (1172-1196) udvari jegyzője lehetett, művét tehát 1196 után írhatta.
Mára a tudósok többsége egyetért abban, hogy Anonymus tanult egyházi férfiú volt, aki műveltségét valamelyik nyugati egyetemen (talán Párizsban) szerezte. Jól beszélt magyarul, amely minden bizonnyal anyanyelve is volt. Kifejezetten jól ismerte a Tisza keleti és nyugati partvonalát, illetve a Tiszántúlt.
Joggal merülhet fel persze a kérdés, hogy milyen hiteles források állhattak rendelkezésére Anonymusnak három évszázaddal a honfoglalás után. A válasz egyszerű: szinte semmilyen. Néhány közel – korú krónika és évkönyv ismerete tetten érhető a műben, de Anonymus alapvető forrását mégis csak a “parasztok meséi” és a “regösök csacsogó éneke” jelentette.
Számos helytörténeti munka még manapság is a Gesta Hungarorum adatainak segítségével tárgyalja az adott település korai történetét. Köztudott, hogy a magyarság őstörténetére és a honfoglalásra vonatkozó írott források száma igen csekély. Különösen kevés az ezen időszakra vonatkozó magyarországi keletkezésű forrás. A magyar tudomány ezért is használta sokáig előszeretettel Anonymus művét, a magyarság őstörténetét összefoglaló regényes gestát.
A geszta nyomán maradt fenn a köztudatban a Turul-monda, a Vereckei-hágón át történő bejövetel, a hét vezér közismert névsora (Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm), a vérszerződés, a pusztaszeri gyűlés, Zalán vezér menekülése
szerk.: Cseke Ibolya
forrás:
*Magyar Elektronikus Könyvtár
*wikipedia
*nyelvemlekek.oszk.hu
*arcanum.hu
