SumidaSZEGEDI BOSZORKÁNYPEREK
1728-as szegedi per, magyarországi boszorkányság históriájának legvéresebb és legtöbbet emlegetett eseménye. Az Alsó-Tisza-parton a megvádolt boszorkányokat négyesével kötözték egy cölöphöz, mivel a város urai mindössze három máglyát rakattak, majd megégették őket. A vesztőhelyet azóta is Boszorkányszigetnek nevezik.
Az 1700-as évek elején rendkívüli nyugtalanság jellemezte Szegedet. A török hódoltság alóli felszabadulás után megnőtt a csavargók és koldusok száma, egyre több összetűzés történt a városban, majd az 1720-as években a területet tartós aszályos időszak sújtotta. Nem volt csapadék, amely a termés gyarapodását elősegítette volna, így kiürültek a magtárak, majd a hosszan tartó szárazság után hatalmas vihar tépázta meg a várost. A papok úgy vélték, hogy ez a sok csapás az ördög, valamint a vele cimboráló emberek, vagyis a szegediek között élő boszorkányok műve lehet. Így kezdődtek tehát a szegedi boszorkányperek.
A legnagyobb veszélyben a bábák voltak, hiszen ők azok akik segítettek a születésnél, így amikor valami „csoda” vagy váratlan tragédia történt, megrontással és boszorkánysággal vádolták őket.
Kökényné Nagy Anna a szegedi boszorkányper kulcsfigurája, szintén bába volt. Ellene már 1726-ban is folytattak pert, ekkor Makón a Marosban vettették alá a vízpróbának, amely során bebizonyosodott bűnössége, azonban nem végezték ki, hanem elűzték.
Két évvel később, a nagy szárazság és jégverés idején kitudódott, hogy néhány vénasszony – köztük Kökényné is – “a szent ostyával varázslást űztek gyógyítás céljából”.
A bábaasszonynak a rossz természete miatt számos ellensége volt, akiknek bűneit elárulta…
A vádba fogott személyek többsége szegény néprétegekből került ki.
Miután Kökényné kezére rárakták a hüvelykszorítót, sorra ismerte el bűneit, sőt bosszúból a város leghatalmasabb embereit vádolta boszorkánysággal, és azok közül egy páran valóban máglyán végezték. Többek között bűntársának vallotta Szeged egykori főbíráját, a 82 éves Rózsa Dánielt.
Ő korábban a város képviselője volt a pozsonyi országgyűléseken, és nem mellékesen Szeged egyik legvagyonosabb polgára (akinek szintén sok ellenlábasa lehetett, hiszen juhászlegényből lett főbíró).
Róla „beigazolódott” a per során, hogy „társaival együtt egy akó pénzért hét esztendőre adták el a csapadékot a töröknek. A vád szerint az esőt egy zacskóba kötötte el, amit hordó alá rejtett.”
A vádaskodás tovább gyűrűzött és addig fajult, hogy a város tömlöcei szinte teljesen beteltek.
A vallomásokból arra derült fény, hogy „a szegedi boszorkányok valóságos katonai szervezetbe tömörültek. Volt kapitányuk (Rózsa Dániel), hadnagyuk, strázsamesterük, zászlótartójuk, dobosuk, trombitásuk.” Kiderült, hogy szervezetük tagjai Plútó, mások szerint Dromó ördöggel léptek szövetségre, bélyeggel jelölte meg őket, megtagadtatta velük a kereszténységet, ráadásul közösült is velük. A sátáni kapcsolatot igazolta az is, hogy a hadseregről azt is megtudták: a pogány törököket szolgálta.
A boszorkánynak hitt férfiakat és asszonyokat kivitték az Alsó-Tisza-partra – Szeged ezt a részét ma is Boszorkányszigetnek nevezik –, majd a keskenyebb és sekélyebb mederben kötelekre kötözve vízre lökték őket. Három öregasszony vízbe fúlt, a többiek azonban a felszínen maradtak, ez rájuk nézve súlyos bizonyító körülmény volt. A „próba” abszurditását az mutatja, hogy a vízbe fúlt asszonyok testét ugyanúgy máglyán égették el akárcsak azokat akik túlélték a próbát, ugyanis ha valaki fennmarad a vízen, az egyértelmű bizonyítéka, annak, hogy a Sátánnal cimborál.
Az életben maradtokat emellett tűvel is megszurkálták, hogy az ördögi jegyek láthatóvá váljanak: ők úgy hitték, hogy ha a sebek nem kezdenek vérezni, az egyértelműen a boszorkányság bizonyítéka. De elég volt az is, ha valakin sátáni bélyegzőket fedeztek fel, mely lehetett akár egy nagyobb, testük „különös helyén” levő anyajegy is.
Végül 1728. július 23-án a boszorkányoknak hitt férfiak és nők közül 12-en égtek el máglyán a szegedi Boszorkányszigeten.
A pert követő időszakban Szegeden még számos halálos ítéletet hoztak különböző boszorkányvádak alapján. Ennek a bécsi udvar, pontosabban Mária Terézia vetett véget 1755-ben hozott döntésével.
írta és szerkesztette: Cseke Ibolya
Forrás:
http://boszorkanyper.atw.hu/
https://www.origo.hu/itthon/20060413aszegedi.html
https://www.delmagyar.hu/…/szegedi-legendak-tizenket-ember…/
https://hu.wikipedia.org/…/Boszork%C3%A1ny%C3%BCld%C3%B6z%C…
