A PORCELÁN TÖRTÉNETE

A PORCELÁN TÖRTÉNETE

A porcelán a legnemesebb kerámiaféleség, mázasan 1200 °C és 1400 °C között tömörre kiégetett, kagylós törésű anyag.

Porcelán szavunk, a vénuszkagylót, porceláncsigát jelentő olasz porcellana szóból került át nyelvünkbe, és arra utal, hogy az anyag fehérségét, különlegességét a kagyló héjához hasonlították. .

A porcelán kínai találmány.

Régészeti ásatások során előkerült tárgyak bizonyítják, hogy Kínában fedezték fel a porcelán előfutárát, a világoszöld színű szeladont, amely a kerámia és a porcelán között képez átmenetet. A szeladon legkorábbi példája a Han-dinasztia korában (Kr. e. 206–Kr. u. 220) készített olaj- vagy barnászöld színű kerámia volt, amelyet nemcsak szépsége miatt kedveltek, hanem azon hiedelem miatt is, hogy az edény méreg hatására megváltoztatja a színét.

A kínaiak az első valódi porcelánokat valószínűleg a Tang-dinasztia idején (618-907 között) készítették és a Song-dinasztia (960-1279) alatt kezdték el a gyárakban való termelését az uralkodó családok számára. Az 1300-as évektől a termelés nagy része Jingdezhen városában, az ország legnagyobb kaolin lelőhelyén összpontosult, és a császári udvar számára dolgozott.

Az egyik legismertebb kínai porcelánfajta az ún. kék-fehér porcelán (kínaiul: qinghua= kék minta), mely a máz alatti kék festéssel díszített, dél-kínai porcelánok európai elnevezése. A kobalt-oxidból nyert kék festékkel az egyszer már kiégetett fehér porcelántestre ecsettel viszik fel a mintát, majd színtelen, áttetsző mázzal vonják be az edénytestet, és újra, ezúttal alacsonyabb hőfokon ismét kiégetik.

Díszítésük festészeti témákból, szerencseszimbólumokból, növényi motívumokból, figurális képekből, jelenetekből áll.

Alkalmazták a máz feletti festés technikáját is, így igen változatos színvilág jött így létre, melyet később az európai gyűjtők a uralkodó színek alapján osztályoztak.

A középkori keresztes lovagok hozták az első kínai porcelántárgyakat Európába, amelyek hamarosan az uralkodó osztályok féltett luxuscikkeivé váltak. Nagyobb mennyiségű kínai porcelán először a Kelet-Indiai Társaságok, más néven a kelet-indiai szigetvilággal kereskedelmet folytató angol, németalföldi, francia stb. kereskedők társaságai szállították Európába.

16. századtól a Csing-korszakban ismét felvirágzott a kerámiakészítés, új technikákkal, újfajta mázakkal kísérleteztek. A réztartalmú, fénylő vörös ökörvér mázat egészen a 20. századig alkalmazták, de kedveltek a kobaltból nyert kék mázakat is. Új bravúr volt a púderkék szín alkalmazása, amelyet fújással vittek fel a felületre. Megszületett a rizsszemes technika, amelynél az edény testébe rizsszemeket helyeztek el, és így égették ki. Túldíszített edényeiken tobzódtak a minták.

A legkedveltebb díszítőtechnika a máz feletti ötszínű festés volt, melyeket domináns színeik alapján zöld, rózsaszín, fekete, és sárga családba soroltak.

A porcelán iránti kereslet Európában a 17-18. században csúcsosodott ki.

A 17-18. századi kínai porcelán mind formailag, mind technikailag a legtökéletesebb volt. A 18. században Kína nagy mennyiségű porcelánt gyártott és exportált Európa számára, ennek megfelelően az edényformák és díszítésük is európai igényekhez igazodott. Ekkor jelentek meg az úgynevezett jezsuita porcelánok fekete vonalas díszítéssel, és a bibliai, illetve antik mitológiai jelenetek a tárgyakon. Majd a keramikusok bronz és elefántcsont tárgyakat kezdtek másolni, amellyel végleg megindult a kínai porcelán hanyatlása, már nem fejlődött tovább. Hozzájárult ehhez a 19. században az európai porcelán konkurenciája is.

JAPÁN PORCELÁN

A szomszédos Japánba is eljutott a porcelánkészítés titka, először a 16. században betelepült fazekasok segítségével. A helyi kaolintelepekre épültek a műhelyek, jelentős központjuk Arita városában jött létre. Máz alatti kék festéssel készített kék-fehér porcelánokat gyártottak, majd a máz feletti festés titkának megszerzése után az ötszínű festést is alkalmazták. A tárgyak a kínai porcelán hatása alatt készültek.

Imari kikötőjéből szállították őket külföldre, ezért az imari porcelán nevet kapták.

AZ EURÓPAI PORCELÁN

Kínában a porcelán alapanyagát a természetben talált állapotában bányászták, Európában viszont nem található ilyen lelőhely.

Évszázadokig kísérleteztek a kínaihoz hasonló edények előállításával, de nem tudták visszaadni a porcelán finom színeit és csillogását. A hollandiai Delft fajanszműhelyeiben tökéletes másolatait készítették el a kínai porcelánnak, de az ónmáz meleg árnyalata nem hasonlított a porcelán hideg fehérségéhez. Az alkimisták kísérletei is hozzájárultak a porcelán európai feltalálásához. Annyit tudtak, hogy magas hőmérsékleten, különböző földek és ásványok keverékéből égetett anyagból készül.

A 17. század végén a szász választófejedelemnek dolgozó E. W. Tchirnhausen matematikus kísérletezett a porcelán előállításával, majd halála után Johann Friedrich Böttger gyógyszerész és alkimista Auer-ben kaolinra talált, és sikerült porcelánt és hozzá mázat előállítania.

1710-ben megalakult Albrechtsburgban az eső európai porcelánmanufaktúra, a Vöröskőedény –és Fehérporcelán ­-Manufaktúra. Böttger kidolgozta a porcelánanyagok és mázak összetételét, sikereit azonban már nem élvezhette, mert 1719-ben meghalt.

Kísérleteit Johann Gregor Herold folytatta, aki a gyár vezetését is átvette, és a színezést is megoldotta, valamint tökéletesítette a dekorálás technikáját.

A 18. század közepére Meissenben a porcelángyárak már szép, fehér színű porcelánt tudtak gyártani, alkalmazták a máz alatti kék festést és kialakult a „hagymaminta”. A gyár szobrásza, Kändler teremtette meg az európai figurális porcelán szobor műfaját. Szobrait kortársairól, barokk stílusban mintázta meg.

A meisseni porcelán titka hamar kiszivárgott, és 1718-ban Claudius Innocentus du Paquier létrehozta Bécsben porcelánüzemét. A korai darabok azonban még sárgás színűek, formálásuk vaskos, minőségben elmaradnak a meissenitől. Dekorálásuk viszont már kezdetektől képvisel egy sajátos, bécsi stílust.
1719 és 1864 között gyártott termékeket Altwiennek hívják és a gyűjtők, különlegességük miatt nagy becsben tartják.

1744-ben Mária Terézia a gyárat császári tulajdonba vonta, ezután élte virágkorát, majd lassú hanyatlást követően 1864-ben megszűnt.

Az olaszok sem maradtak el a németek mellett, elsőként a Medici család idejében (1574-1620) sikerült előállítaniuk egyfajta lágyporcelánt, amelyet ma Medici-porcelánként ismerünk, és körülbelül 60 fennmaradt darabját múzeumok őrzik. Elsőként 1720-ban Velencében alakult manufaktúra amely mindössze 7 évig működött. Majd a Firenze közeli Docciaban alapított Carlo Ginori márki keményporcelánt gyártó üzemet 1737-ben. Kezdetben a gyár termékei szintén szürkések, fénytelenek, durvák voltak.

Franciaországban Rouenben 1673-ban alapította meg Louis Poterat az első lágyporcelánt gyártó üzemet apja fazekasüzeme mellé. Majd 1745-ben Vincennes-ben alakult üzem, amely Sèvres-be költözött, és indult világhódító útjára, telt alapszíneivel, aranyozással háttérbe szorította még a meisseni porcelánt is. Új stílust teremtettek az étkészlet és díszedények terén.

Anglia a hagyományostól eltérő utat járt be a porcelángyártás története során. Kereskedő ország révén sokféle porcelánáruhoz hozzájutottak, illetve a legfőbb megrendelő nem az uralkodói osztály volt, hanem a polgárság, ezért a tömegtermelés volt inkább szempont. Kísérleteik során eljutottak a csontporcelánhoz, amely kevésbé ellenálló, azonban díszítése egyszerű, színei gazdagabbak. 1745-ben indult gyár Derby-ben.

Termékein meisseni és vincennes-sèvres-i hatás uralkodott. A híres worcester-i gyárat 1751-ben alapították, amelynek specialitása a teáskészlet volt, és itt alkalmaztak először a tömegtermelést támogató matricatechnikát, amelyet Robert Hancock vésnök honosított meg a porcelángyártásban.

Oroszországnak sokéves próbálkozás után végül Vinogradov orosz kémikus fejlesztette ki a keményporcelánt, a szentpétervári Cári Porcelángyárat a Romanov család támogatta, amely az államosítás után Lomonoszov Porcelángyár néven működött tovább, feladata a nagy szériás gyártás lett.

Dániában a porcelángyártást kezdetben francia mintára alapozták, majd a lágyporcelánról áttértek a keményporcelán gyártására. A koppenhágai gyárat 1799-ben államosították Királyi Dán Porcelánmanufaktúra néven. Híres terméke a Flora Danica botanikai atlasz mintáival díszített cári készlet.

Csehországban, bár a kaolin rendelkezésre állt, a habsburg császári privilégiumok miatt nehézkesen indult a gyártás, több próbálkozás után 1792-ben alakult meg a Második Cseh Porcelánmanufaktúra, amely ma Haas és Czjzek néven működik.

MAGYAR PORCELÁN MANUFAKTÚRÁK

A magyar kőedénygyárak legtöbbje a 18. századi porcelánláz idején megpróbálkozott a porcelán előállításával, a császári tilalom azonban nem kedvezett a gyáralapításnak. A német, bécsi, velencei gyárak alig bírták a megnövekedett keresletet, így minden országban sorra nyíltak az üzemek. Ahol pedig nem sikerült porcelánt gyártani, ott a hozzá nagyon hasonló fehér ónmázas fajanszedényeket készítették, a porcelántárgyakon szokásos mintákkal, színekkel.

A holicsi manufaktúra ebből élte virágkorát az 1770-es évekig, majd 1786-tól átállt kőedénygyártásra. Porcelánt csak igen keveset gyárthattak a bécsi gyár monopóliuma miatt, és a kereslet csökkenése végül 1825-ben bezáráshoz vezetett.

Körmöcbányán 1820-tól indultak meg a kísérletek, amelyek végül nem vezettek sikerhez, egyetlen porcelántárgy maradt fenn ebből az időből.

Szerencsére a tiltó rendelkezések ellenére akadt úttörő, Széchenyi biztatására Bretzenheim herceg alapított porcelángyárat 1825-ben Telkibányán, ahol hazai kaolint tudtak felhasználni. Virágkorát az 1831-38 közötti időszakban élte, kiváló minőségű termékeket gyártott, olasz és angol formák, a díszítésben, német, cseh és japán motívumok is jellemzőek. A kaolinforrás kimerülése és a konkurenciaharc miatt 1907-ben bezárták.

A dunántúli Herenden Stingl Vince kőedénygyárában Fischer Mór segítségével 1839 után indult meg a porcelángyártás. Az arisztokrata családok készleteinek pótlásával alapozták meg a formai és díszítésbeli gazdagságot. A bécsi gyár gyakorolta a legnagyobb hatást a termékekre, a szabadságharc után Herendre kerülő bécsi formapark új stílust indított el. Az 1920-30-as években kisplasztikákat gyártottak sikerrel.

A II. világháború után államosították, de arculatát mai napig megőrizte, ma részvénytársaságként működik.

Hollóházán már 1777-től működött üveghuta, majd Károlyi gróf a birtokán található kaolin felhasználásával 1831-ben kőedénygyárrá alakította a hutát, a szomszédos telkibányai gyár sikerén felbuzdulva. Az 1831-49 közötti időszakban virágzott a kőedénygyártás, majd az államosítás után rövid idejű szigetelőporcelán gyártást követően, 1957-től végleg használati porcelán termékek készítésére szakosodott, 1972-től már keményporcelánt gyárt.

A pécsi kőedénygyár 1868-ban családi vállalkozásként indult, kezdetben kőedénygyártással, főként használati cikkek és dísztárgyak készítésével. A megnövekedett keresletnek köszönhetően később a legfőbb ágazattá az épületkerámia gyártás vált. 1885-ben az épületkerámia minőségének javítására tett anyagkísérletek eredményeként jött létre a Zsolnay gyárban a Steindl-massza, amelyet a Parlament felépítésének hírére alkottak meg, és a Parlament tervezőjéről neveztek el.

A pirogránit egy kőhöz hasonló szilárdságú égetett kerámia, amelynek alapanyagát a Steindl-masszából fejlesztette tovább Zsolnay. Kísérletezései során előállította a plutonitot, egy kőszerű, máz nélküli barnás-szürkés kerámiát, amely a gres (préselés után égetett agyag) és a pirogránit közé sorolható.

Zsolnay Vilmos vezetésével 1870 körül kezdtek kísérletezni a porcelánnal, ekkor angliai mintára csontporcelánt sikerült előállítaniuk. Az 1880-as évektől szigetelő porcelánt is gyártottak, és 1900-tól megindult a porcelán használati tárgyak gyártása is.

Petrik Lajos, a budapesti Ipariskola igazgatója és Wartha Vincze, a Műegyetem professzora kísérleteztek sikeresen a redukciós mázakkal. Zsolnay Vilmos az ő kísérleti eredményeikre támaszkodva egyedül fejlesztette tovább a technológiát, az ő nevéhez fűződik az égetési eljárás és a sokszínű mázazás kidolgozása. A technika az „eozin” nevet kapta, a görög „eos” (hajnal) szóról, talán mert az első sikeres darabok halványpiros színe a hajnal pírjára emlékeztetett. Az eozinmázas porcelánok meghozták a világhírnevet Zsolnay számára. A II. világháború után azonban államosították a gyárat.

1991-től Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. néven működik, visszahozva az egykori termékpalettát.

1854-ben Budapesten létrejött a Hüttl-féle porcelánfestöde, amely 1904-ben kis szériás termékek gyártását is elindította. Óbudán felépített gyárukban igényes porcelánt gyártottak cseh kaolinból, többek között a királyi palota étkészlete is itt készült. Az államosítás után Aquincum Porcelángyár néven működött tovább, amelyet a 1990-es években bezártak.

A hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelán gyárat 1969-ben alapították a térség fazekas múltjára és a közeli földgáz lelőhelyre alapozva. Ma Alföld Porcelán Edénygyár néven működik, többnyire külföldre exportál.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya
Forrás:
https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/porcelan.html
Porcelán: http://hu.wikipedia.org/wiki/Porcel%C3%A1n (2014. október 16.)
http://gepeskonyv.btk.elte.hu/…/Okori…/index.asp_id=445.html
http://www.konfuciuszintezet.hu/index.php…